Hirtelen hunyt el még év elején a nevelőapukám, akit nagyon szerettem. Hogy tudnám feldolgozni, hogy egyedül volt a kórházban, amikor kihunyt a fény a szeméből?

sajnálom, de a mai nap tele van ideggyengékkel. Hetekig bőgni, állandóan ezen kattogni nem egészséges.

Igen,nagyon szomorú, ha meghal valaki, én is megsirattam sok embert, de van egy határ, ahonnan már nem normális a dolog.

Az idő segíteni fog..meg a barátok.

Amikor Lélek eltávozik a testből, akkor valóban mintha kihúnya a fény szemből.

kedves Második, úgy tűnik, az egyetlen ideggengye az te vagy itt. A reakciód erre mutat. Olvasd vissza ami írtál.

Sok sikert a gyógyuláshoz:)

ne mondd már nekem, hogy normális, ha valaki felnőttként képtelen viselkedni egy haláleset után. Most van egy másik kérdés, napok óta sír az illető.

NE haragudj, de ez nem normális.

Igen, a gyászt meg kell élni, de könyörgöm, ne forduljunk már mki magunkból...

Itt azért sok kérdést át kéne gondolni, mielőtt tragédiának fogod fel az esetet.

Biztos, hogy vágyott arra nevelőapád, hogy legyen mellette valaki akkor, amikor meghal? Romantikus filmekben ezt megkövetelik, de valójában embere válogatja. Van aki inkább egyedül lenne ilyenkor. Pl.: Heltai Jenő: Apám

Erre a kérdésre csak azért figyeltem fel, mert én sem igényelném abban a percben senki jelenlétét.