Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az erős, intenzív szerelem érzése el tud múlni egy házasságban élő férfi esetében egy harmadik fél iránt?
Férjem beismerte, hogy kb 4 hónapja elkezdett beszélgetni egy régi munkatársával. Ezalatt az idő alatt elkezdtek flörtölni, írogatni egymásnak szerelmes hangvételű üzeneteket (ezeket sajnos láttam, olvastam).
Ezután beismerte, hogy erős érzelmei vannak a nő iránt, teljesen beleszeretett. Testi kapcsolat nem volt. Szimplán úgy érzi, hogy nagyon passzolnak, nagyon jó vele beszélni, együtt lenni.
Amit a háttérről tudni kell: A mi házasságunk is válságon ment keresztül nem rég, rengeteg veszekedés hatására, illetve az említett harmadik személy házassága is ugyanezeken ment keresztül. Sok ideje tartó veszekedések stb. A harmadik félnél is van kisgyermek és nálunk is van 2 kisgyermek.
Jelenleg ott tartunk, hogy a férjem és a kolleganő megbeszélték, h kerülni fogják egymást a munkahelyükön amennyire tudják, és a családjuk megmentésére próbálnak összepontosítani.
Volt már más is hasonló helyzetben? Egy ilyen erős, intenzív szerelmi érzés el tud múlni idővel?
"Sok ideje tartó veszekedések stb."
Min veszekedtek?
Mi lehet az igazi baj?
1-es: nagyon sok stressz faktor került az életünkbe, főleg az enyémbe. Voltak dolgok, amiket nem tudtam kellőképpen feldolgozni, így utólag beismerve lehet, hogy külső segítséget kellett volna kérnem. Ezek miatt folyamatos volt a feszültség, és a veszekedések. A végén már apróságok miatt is.
DE én szeretem a férjem, mint társam, az ő elmondása szerint ő is szeret engem mint feleségét (nyilván ez az érzés most kissé háttérbe szorult a másik mellett), illetve a gyermekeit is. Családcentrikus gondolkodású.
Nem leszek népszerű a véleményemmel, le is leszek pontozva bizonyára, de sebaj. Tapasztalatból írom: hagyd, hogy meg- és átélje ezt a szerelmet. Mást úgy sem tudsz tenni. Közben te pedig csinálj mindent a lehető legjobban, foglalkozz a gyerekekkel maximális odaadással, ne az ellenséget lássa benned, hanem azt, akibe annak idején beleszeretett. Azt lássa benned, akire még akkor is számíthat, amikor ő éppen ilyen helyzetben is van. Aztán majd kiderül, hogy mit lép erre. Simán lezajlik szerintem ez a dolog. A házasságotokat és a kapcsolatotokat pedig majd ezután lehet elkezdeni rendberakni. Addig sajnos nem sok lehetőséged van, amíg kicsit is benne van ez az érzés.
Nálunk fordított a helyzet, a feleségem volt/van ilyen helyzetben, hogy szerelmes lett egy kollégájába. De nálunk már lezajlóban van a dolog, én - a kezdeti összeomlás után - ráhagytam a dolgot, nem tudtam nagyon mást tenni. Nálunk is vannak gyerekek, úgyhogy az azonnali válás, elzavarás nem lett volna szempont és nem lett volna célravezető. Gyökeresen megváltozott a kapcsolatunk, pozitív irányba. Szóval, van remény!
A férjed részéről viszont ezt kellene határozottan elérni, amit ítál:
"kerülni fogják egymást a munkahelyükön amennyire tudják, és a családjuk megmentésére próbálnak összepontosítani."
Ez döntő lehet.
A házasságunkon elkezdtünk dolgozni (tudom, előbb kellett volna).Sajnos az ember sokszor utólag jön rá,hogy nagyon elszúrta a dolgokat.
De tizenéve együtt vagyunk,rengeteg közös élménnyel, gyerekekkel, közösen felépített élettel.
Létezik olyan,ha a házastársak újra elkezdenek dolgozni a kapcsolatuk renbetételén, és ez a része sikerül is, sikerül újra harmónikussá tenni, akkor ez a szerelem érzés elmúljon a harmadik fél iránt?
9-es:
A kornyezetedben akiknel ez elofordult ott is totalis szerelembe esesrol volt szo az elejen a hsrmsdik fellel, vagy ott a kezdetekkor is inkabb szexualis vagyrol volt szo? Idovel ez csendesult naluk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!