Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Olyan létezik, hogy kétszer...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Olyan létezik, hogy kétszer beleszeretsz ugyanabba a személybe?

Figyelt kérdés
Hogy például egyszer már kiszerettél belőle, nem akartál tőle soha többé semmit az ég világon, majd hónapok után egyszercsak meglátsz róla egy képet, eszedbe jut sokminden a múltból és teljesen beleszeretsz újra?
2023. szept. 26. 09:51
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

Igazából arról van szó, hogy a volt barátnőm állítja ezt, aki nagyon csúnyán összetörte már egyszer a szívem. Pár hónapig voltunk együtt, full szerelmes volt (állítólag meg én is ezt láttam rajta) konkrétan minden tökéletes volt köztünk, mindenki azt mondta, a közös ismerősök is, hogy na ezek úgy összeillenek, hogy tuti összeházasodnak, gyerekük lesz stb. És én is nagyon ezt éreztem. Aztán egyszercsak nem érdekeltem már, elhúzódott, más lett, tiszteletlen, nem akart találkozni velem stb. És végül szakított velem, egy nappal azelőtt, hogy összeköltöztünk volna. Összetört teljesen mert azt mondta sajnálja én nem hibáztam semmit mégsem érzi, hogy akarja velem, ő nem nekem való stb. De úgy hogy soha semmit nem láttam rajta, hogy ne lenne boldog.


Sosem értettem miért nem adott esélyt sem, hogy egyáltalán kijavítsam ha valami nem volt jó, de később megtudtam, hogy összejött az exével aki pár hónappal azelőtt dobta ki, hogy mi összejöttünk. Mesélt is róla sokszor de mindig rosszakat, én azt láttam a mi kapcsolatunk ezerszer jobb, mert a másik nagyon rosszul bánt vele, és engem dicsért mindig hogy mennyivel jobb vagyok ebben/abban, akkor még nem értettem, hogy ez nem jó jel. Akkor emiatt hónapokig depressziós voltam, szerintem végig őt szerette vagy rá várt, hisz nem lehet egyszerre két embert szeretni.


Majdnem egy év volt mire rendbejöttem mert nagyon szerettem, ráadásul vissza sem írt és fel sem vette mikor keresni akartam, teljesen cserben hagyott pedig sosem adtam erre okot neki. Egyszer láttam a városban is és konkrétan elfordult még köszönni sem tudtam.


Most mégis keres, hogy találkozzunk és beszéljünk, én mondtam neki, hogy minek? Hívogat, hogy sokmindent el akar mondani nekem, és hogy én nem érthetem mi történt, mondtam hogy de igen értem, sosem szeretett csak kihasznált, de esküdözik, hogy nem, és hogy rossz döntést hozott, hogy mennyire megbánta és sosem volt biztos benne, hogy ez jó döntés volt, rám vetítette ki és meg kell, hogy bocsássak neki. Hogy egyikünk se tehet róla jó ember rosszkor meg ilyenek. Hogy emlékezzek milyen volt köztünk.


Azt mondta szeret.... A barátaim szerint csak nem jött neki össze amit tervezett és megint ki akar használni, viszont iszonyú nagy egója volt mindig is és nagyon büszke és nem tudom elképzelni, hogy egyáltalán hogy írt rám meg "csicskult" így be, szép lány ezerszer inkább találhatna mást helyettem aki megvigasztalná.

2023. szept. 26. 11:16
 12/16 A kérdező kommentje:

Még annyi, hogy nagyon nem szép dolgokat mondott nekem a szakításkor, amik kb azt jelentették konkrétan, hogy egyáltalán semmit nem akar már, ilyeneket hogy ne érjek hozzá mert rázza a hideg, semmi érzelme nincs, és ezt sem értettem, hogy ok nélkül hogy érhet véget minden ilyen hirtelen? Rázza a hideg aztán egy héttel azelőtt még egész nap szexelt velem és így szeretlek úgy szeretlek. Egyszerűen szürreális volt.

Annyi, hogy eleinte még legalább meg akart vigasztalni, hogy én biztosan hamar találok mást, de ettől csak rosszabb lett. Aztán már vissza sem írt pedig tudta mit okozott. Mostmár nem rázza a hideg vagy mi?

2023. szept. 26. 11:24
 13/16 anonim ***** válasza:
Lehetséges, de csak akkor, ha a pár külön, egyénileg fejlődik. Nagyon ritka az ilyen. Általában az a forgatókönyv, hogy minden ugyan úgy van egy idő után.
2023. szept. 26. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
84%
Ló nincs helyett akar használni csak.
2023. szept. 26. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

Hűha, érzelmileg nagyon labilis lehet a lány,ha egyszer szeret,aztán rázza a hideg tőled,majd megint szeret, meg az ex is képbe jött.

Egy biztos,nem őszinte,tiszta érzelmeket táplál feléd, hisz akkor nem lennének ilyen játszmák. Sőt, valószínűleg sosem szeretett igazán. Azt javaslom,hogy ne engedd vissza az életedbe, és lépj túl rajta.

20L

2023. szept. 26. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Nőknél, meg balfék csávóknál van ilyen.
2023. szept. 27. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!