Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért viselkedik furcsán egy férfi ha nem akar semmi komolyat?
Iszonyatosan hülyének érzem magam, mert elkezdett érdekelni valaki aki már az elején megmondta, hogy nem akar tőlem komolyat. Sokáig én se akartam tőle. Nem is ismerjük egymást jól, nekem más emberen járt az agyam, működik köztünk a kémia, nem éreztem iránta semmit, jó volt.
Viszont mondott nekem olyan furcsa dolgokat amiket nem tudtam hova tenni vagy furán fejezte ki magát. Más kultúrából származunk (spanyol, mielőtt valaki találgat), én se otthon élek. Szóval az is lehet, hogy csak kulturális különbség, de ebbe se vagyok biztos.
Tett említést olyan privát dolgokról amikről én egy olyan embernek aki csak egy kaland, sose mondanék. Voltak kifejezetten nagyon aranyos pillanatai, ami nekem megint csak átlépett egy határt, én sose akartam érzelmeket szóba hozni. Aztán később meg került, mintha megbántottam volna. Mondott olyat pl.: hogy szerelemre vágyik. De aztán az értésemre adta, hogy nem velem. Elfogadtam, nem voltak érzelmeim iránta, nem zavart. Viszont közben meg nagyon vonzódik hozzám.
Szóval állítása szerint nem akar tőlem semmit, közben meg később feltűnően került, de eljött olyan összejövetelre amit biztosan tudott, hogy miattam lett szervezve és mások szerint is furcsán viselkedett. Többen is megjegyezték nekem.
Időközben ahogy töltöttünk együtt időt engem elkezdett érdekelni. Nem a testiség miatt ami köztünk történt, emberileg kezdett el érdekelni és elkezdtem azt érezni, hogy bárcsak jobban megismerhetném. Nagyon nem akartam ezt.
Ez az egész egy nagy katyvasz, elnézést kérek csak ki kellett írnom magamból:D
Lényeg: kedves férfiak áruljátok már el nekem, hogy ha valaki nem érez irántam (egy nő iránt) semmit, ergo semleges akkor miért viselkedik úgy mintha megbántottam volna (amit nem, soha semmi rosszat nem mondtam neki), mi szükség van arra, hogy kerüljön (hisz semmi se vagyok neki) és miért viselkedik furcsán?
"már az elején megmondta, hogy nem akar tőlem komolyat"
Hidd el neki, és ne filózz rajta, annyi minden mást kezdhetnél az időddel.
Tudom, de egyszerűen belebolondulok, hogy nem értem. Nem szeretem ha valaki (legyen az bárki, kontextustól függetlenül) olyan viselkedést tanúsít felém, amit nem értek, hogy miért. Korábban is volt hasonló, nem férfival hanem egy barátnőmmel. Nem értettem miért viselkedik velem bunkón amikor én nem bántottam, de sose kaptam rá választ és sokáig kattogtam rajta.
Most itt van ő. Ha érteném, le tudnám zárni, de így...
"Nem értettem miért viselkedik velem bunkón amikor én nem bántottam, de sose kaptam rá választ és sokáig kattogtam rajta."
Teljesen fölösleges időpocsékolás volt.
Aki bunkó velem, azzal nincs dolgom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!