Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha több alkalommal is piros szív emojit küldött Fb-messengeren nekem, az lehet puszta véletlen?
ismerjük egymást személyesen is, aztán munkán kívül is elkezdtünk beszélgetni, csetelni.
eddig kétszer küldött szívet, mindkétszer azt mondta, hülye a Facebook, mert mellément.
először elhittem, utána már kicsit gyanús lett, nekem eddig senki nem küldött a Face-re fogva ilyet, és én sem másnak.
aztán írt még valamit, de hogy mit, nem tudom, mert kitörölte, arra is azt mondta, véletlen volt, de legalább 4 üzit küldött egyszerre, amit majdnem 5 percig írt összesen, ezt a törlésből látom, a dátum/idő ott maradt... jó, lehet ezt is benézte, de azért fura, mástól ilyet nem kaptam.
mit gondoltok?
Akkor miért is foglalkozol még vele? 🤔
Bucsuzz el tőle!
a kérdésem nem ez volt.
egyelőre azt próbálom egfejteni, ezt mi volt.
miért kéne elbúcsúznom tőle, ha amúgy jól elvagyunk?
és az is lehet, h. nem azt jelenti, amire gondolunk.
Azért nem kéne, mert neked vannak érzéseid felé és ő meg házas!
Szerető akarsz lenni? Szopni fogsz: őt is lefogod cuppantani, meg ha kiderül, akkor is szívsz, de még akkor is, hogyha érted elhagyná a nejét, mert téged ugyanúgy megcsalna, mint őt.
Már más egyedülálló férfi nem létezik, neked pont a hűtlen faszi kell? Jól vagy? ^^
te meg miről beszélsz? eddig sem volt semmi, még célzás szintjén sem, nem is találkoztunk már rég, mert messze lakunk, és mert már a munkahelyünk nem ugyanaz.
ő mondta, h. legyünk barátok, tartsuk a kyapcsolatot.
nem kezdett ki velem, egészen mostanáig semmilyen erre utaló célzást nem tett, és az sem biztos, h. ez célzás, és nem, nem akarok szerető lenni, nem is leszek.
és nem házas, amikor azt írtam, családos, úgy értve, h. van gyereke.
Kedvesem, előtted többen leirták, de te nem vagy hajlandó elfogadni:
Az 50-es barátod nem véletlenül küld szivecskéket - te magad állapítottad meg, hogy nagyon nagyon bénának kell lenni, hogy véletlenül összejöjjön.
Erre írták többen, hogy gyerekes a fazin reszéről ez a viselkedés. Hiába 50-es, attól még gyerekes.
Te meg itt rugózol ezen a szerelem kategóriában.
Igen, az 50-es foglalt fickó szándékosan küldi neked a szíveket, ami gyerekes, te meg örülsz ennek, hiszen jólegvagy vele.
Hát akkor hajrá, de ne értetlenkedj már kérlek szépen.
"ő meg nem mer, mivel foglalt" - Társa/felesége van = szerető leszel ha nem fejezed be vele az irkalast, nem biztos, hogy fizikailag veled IS megcsalja, de érzelmi/szexuális/online térben, mint a szexchat, képekre való maszturbálás, flört, vagy webcam sex már hűtlenség!
Nekem teljesen 8, hogy mit teszel, mint írtam a te életed, úgy rontod el ahogy csak akarod.
De hogyha egyszer ide jöttél vélemény miatt, hogy mit gondolunk, akkor ne akadj ki, hogy mindenki egyetért abban, hogy utolsó senkiházi söpredék és te is az leszel, ha továbbra is irkálsz/talizgatsz/szexelgetsz vele.
18
te minek is irkálsz nekem ennyit, miért foglalkoztat ez ennyire?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!