Mit tegyek, ha beleszerettem a szeretőmbe és érzelmileg hullámvasút az életem?

Sokszor megijedek magamtól. Iszonyúan érzem magam. Féltékenység gyötör, amikor meglátom a családját, olyan, mintha éles kést vágtak volna a szívembe…:( és borzasztóan bánt a bűntudat, hogy a lelki mélypontjaim miatt nem tudok úgy figyelni a gyerekeimre, ahogy szeretnék. A férjem szemétláda volt, felé nincsen rossz érzésem.

Iszonyú, hogy a fogja vagyok lelkileg…. Nagyon vágyom rá és szenvedek, mint a kutya, ha nem vagyok vele. Jól megvagyunk, sokat nevetünk, lelkileg is egy hullámhosszon. Ezért is faj ennyire, hogy csak egy pár órát lehetek az övé. A szex is kevés…. Nincs rá idő, helyszín. Csak nagyon ritkán. Nem akar később hazamenni. Megértem, teljesen igaza van. A család az első.

Soha nem szóltam érte, soha nem kértem számon.

Egy dolog, amin nem tudom túl tenni magam… ha a napi hajtásban egy közös percet sem áldoz. Egy ölelésre sem. Ettől kikészülök.

Emellett gyűlölöm magam, hogy beérem ilyen kevéssel….

Tudom, hogy ő is ragaszkodik hozzám, de neki kisebb a testi kontaktus igénye.

Nem tudom, hogy ebből van-e kiút… vajon tudja-e, hogy nekem ez sokszor mennyire fáj? A várakozás, a remény, a lopott percek?

Egy szeretői kapcsolatban vajon ki lehet-e elégíteni a másik fél igényeit? Vagy csak az lesz, ami a férfinak kényelmes?

Örülnék ilyen valszoknak, akiknek van tapasztalatuk a témában! Erkölcscsőszök menetnek tovább, nem érdekel a véleményük.