Kicsit unom, hogy ennyire szerelmes vagyok a páromba. Ki van még így ezzel?

Nem nagyon bírok másra koncentrálni, mert folyton rá gondolok, mindenről ő jut eszembe.

Lassan egy éve vagyunk együtt. Na ez úgy elröppent mellette, mintha valami időgépbe kerültem volna általa. Mikor hazaér a munkából, két pislogás mire észbekapok, mire este van és már alszik. Pedig sokat beszélgetünk, annyira bele tudok merülni a vele való együttlétbe.

Esténként szeretek tovább fent maradni, és nézni ahogy alszik. Ilyenkor a holdfény bevilágít az ablakon, és csak nézem, és annyira hálás vagyok, hogy van nekem. Imádom az estéket, az éjszakákat, a nappalokat miatta.

Azt gondoltam régebben, hogyha szerelmes lesz az ember, majd szépen lassan elmúlik, szeretetté alakul, amihez persze hozzátartozik hogy a másik hibáit is inkább észrevegyem.

Az a “probléma” hogy egyszerűen nem csillapodik a dolog. Folyton rá gondolok, és nemhogy alábbhagyna, mindennap egyre jobban beleszerelmesedek. Ha valamelyik hiányosságát észre is veszem, jön mellé két másik tulajdonság amiért még inkább imádni tudom. Mindennap beleszeretek, szinte minden percben imádom őt.

Mi bajom van? :D