Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van még esély? Mi van, ha meggondoltam magam?
Szóval, többször is előfordult már, hogy egy fiúval elkezdtünk beszélgetni, jóban lenni, barátokká válni, de azért érződött, hogy lehet van köztünk egy kis vonzalom. Beszélgetés közben kis flörtölés, évődés, de sosem ilyen egyértelműen. Aztán következett, hogy egy kis buli, összejövetel, iszogatás után már nem csak barátságosak voltak, hanem egyértelműen le akartak velem feküdni.
Nos, én olyan romantikusabb típusú lány vagyok, aki először szeretné, ha elhívnák randizni, és ha látom, hogy komolyra fordulhat a dolog, lefekszem a fiúval. Szóval az összes ilyen esetben nemet mondtam a srácoknak, el is magyaráztam, miért, hogy a barátsággal nekem nem fér össze a szex, én azt kapcsolatban szeretem csinálni. Persze, nem akartak kapcsolatot, és randizni sem.
Lehet, hogy soha nem is voltunk barátok?
Ezek után mindig van bennem egy kis megbánás, amiért nem tettem meg. Ezek után a legutóbbi fiú távolságtartóbb lett, mással meg meg is szűnt a beszélgetés teljesen, de mi van, ha meggondoltam magam és mégis szeretném vele a barátság extrákkalt? Tartok tőle, hogy csak egyszeri alkalom lenne a szex, és utána nem beszélnénk már. Szerintetek van még esélyünk, vagy már elfogadta és továbblépett?
Feküdj alà és lesz, ahogy lesz!
Viszont utàna ne picsogj, h àtvertek.
2. Sajnos még nem találtam rá. :( De igen, nekem nagyon fontos lenne, hogy egy kapcsolatban barátként is jól kijöjjünk és közben jó legyen vele a szex is. Köszönöm a válaszod.
Privát üzit ismerkedés céljából nem kérek, köszönöm
Szerintem túlbonyolítod. Természetesen jogodban áll ragaszkodni hozzá, hogy ne csak szexre kelljél, hanem olyannal gyere össze, aki tartós kapcsolatot szeretne, ha te is azt szeretnél. Persze akkor is lehet szex és utána csalódás. De aki már megismerni sem akar, csak egy iszogatás után kellemesen összefeküdni kihagyva a lelki tényezőket a képletből... az elég gáz. Csak azért mert magányos és szeretetéhes vagy, nem kell ebbe belemenni. Egy tipikus nő nem a "de ez csak kölcsönös örömszerzést" meg trófeákat, csak sebeket szed össze ezekből.
A másik viszont, hogy fiú-lány barátság naaagyon ritkán van. Egy-egy hosszabb jó dumálás lehet valaminek a kapcsán munkatársak, osztálytársak között, ha van szimpátia, de a napi szintű érdeklődés, lelkizés, ilyen-olyan tartalmak küldözgetése, mert valahogy mindig rád gondol, már nem barátkozás, hanem ismerkedés. Ha te úrilányosabb kezdésre vágysz, akkor ne iszogatni menj ez után a fázis után, hanem ha meghívnak, javasolj helyette valami napközbeni időpontot valami közterületre mondjuk. Vagy vess fel valami magasröptűbb kultúrprogramot. Szóval aminek nincs olyan vége, hogy a sok embertől, zenétől beszélgetni nem tudtok, az italtól jó lazák vagytok és a sötétben hazakísér, mert ettől kinek nem jut eszébe, mi kellene még levezetésnek.
Ha meg ettől a mostani fiútól többet szeretnél, mert tetszik, akkor pendítsd meg neki, puhatold ki, vágyik-e párkapcsolatra, milyen a jövőképe, értékrendje. Mérd meg őt, mert ezek a fontosak neked, nem az, hogy milyen jófej, mert like-olja a cuki kiskutyákat meg sokat sportol. Ha ő is csak annyit nyög ki, hogy érezzük jól magunkat és örüljünk, ha az élet úgy ad, hogy ha keveset kell érte tenni, de más "bonyodalmat" nem kér, nem gondolkozik előre, akkor maradjatok barátok. Majd jön olyan, aki elég kitartó ahhoz, hogy elhidd, pont te kellesz neki. De nem kell mindenkit beengedni a területedre, aki csak épp arra jár. :) Kicsit érdemes átgondolnod egyébként, te mit és kit szeretnél, akár össze is írhatod.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!