Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ezzel le akar koptatni vagy tényleg szimplán csak nem irogatós típus és dolga van?
Sziasztok!
Megismertem egy férfit, aki totálisan a zsánerem. Ő 23f, én 20l.
2021.09 óta ismerem személyesen, de csak január végén ,,vettem észre". Egy buszon ültünk és nagyon szimpatikus volt, úgyhogy ráírtam egy kamukérdéssel. Elkezdtünk chatelni, vegyesen kezdeményeztünk mindketten. Januártól kisebb-nagyobb szünetekkel beszéltünk, elsősorban miatta, hiszen tanítás közben nem tud mindig visszaírni. Az első randira ő hívott el, a második randi úgy kezdődött, hogy én elhívtam ajándékot nézni, de utána ő invitált iszogatni. A harmadik randira én tettem sugallatot, megkérdeztem, hogy mit csinál másnap, ismét ő javasolta az iszogatást. Az utolsó randit aznap lemondta, azt mondta, hogy egész nap dolgozik és nagyon fáradt lesz.
Azt tudni illik, hogy több helyen is dolgozik és hetente csak pénteken és szombaton van itt ebben a városban. Eddig egymás után, minden héten szombaton volt a randink, a harmadik is így lett volna.
A randik között egy hét telik el, találkozunk péntekenként, de akkor a zenekaron nem tudunk beszélni. Szerintetek az normális, ha a randik között egy hétig nem ír? Sőt, ha nem találkozunk hetente, akkor amúgy sem ír. Élőben úgy vettem le, hogy tetszettem neki, viszont annyiból nehezebb helyzetben vagyok, hogy én kezdeményeztem már januárban is, nekem hamarabb tetszett ő és nagyon nehéz megvárni, hogy ő vajon mit gondolhat, valamint én írogatósabb típus vagyok, ő azt mondta, hogy nem írogatós típus.
Nem szeretnék nyomulósnak tűnni, azzal biztosan elrontanám az egészet. Most úgy tűnik, hogy két hétig nem fogunk tudni találkozni, mert el kell utaznia. Lehet, hogy azért nem keres, mert úgysem fogunk tudni találkozni és emiatt feleslegesnek tartja a kommunikációt?
Olyan jól esne, ha közben keresne, nem kell hogy regényeket beszéljünk, de abból legalább érezhetném, hogy érdeklem.
Szerintetek ezzel le akar koptatni vagy tényleg szimplán csak dolga van?
Vannak fokozatok. Aki nem akar írogatni, az nem teszi napi 10x, de legalább néha érdeklődik, jelzi, hogy fontos vagy, hogy várja a találkozást.
Semmit nem tudsz róla, lehet, hogy barátnője van, azért nem ír, mert nem akar lebukni, nagyon kényelmes, ha minden szombaton előre egyeztetett időpontban kéznél vagy.
Köszönöm szépen a válaszokat. Alapvetően úgy gondoltam eddig, mint 19:01, de valószínűleg igazatok lesz.
Annyi vigasztalásképp, hogy az első randit március végén beszéltük le, április végén volt, az az egy hónap alatt nem beszéltünk. Direkt figyeltem, tényleg kb. napi egyszer volt elérhető. Utólag mondta, hogy sűrű volt az az időszaka és azért nem írt. Mióta randiztunk, azóta igyekezett viszonylag azonnal írni, de a kezdeményezés mint olyan, írásban elmaradt.
Lehet, hogy amikor sűrűbb időszaka van, akkor nem szívesen beszélget.
Viszont a randikon mindig ő fizetett és nagyon előzékeny volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!