Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire szólhat bele a barátságunkba a párom?
Van egy barátnőm. Teljesen eltérő életutat jártunk be. Ő hátrányos helyzetű gyerek volt, az anyja nevelte. Az anyja prostituált volt. Vele senki sem törődött. 15 éves korában szült először. Előtte a gyerekének az apja futtatta. 18 évesen lett még egy gyereke. Most 30 éves, van munkája.
Én ehhez képest egy teljesen ideális közegben nőttem fel. Szüleim együtt neveltek, diplomás lettem.
Felnőttként ismertük meg egymást. De azóta nagyon jóban vagyunk. A leggönyörűbb, legcsinosabb nő, akit ismerek. Okos, jó anya.
A páromat később ismertem meg, mimt a barátnőmet. Sokáig nem meséltem el neki, hogy gyerekként (14-16 éves koráig) a testéből élt a barátnőm. Már ez is nagyon zavarta. Sajnálta, de zavarta. Most pedig egy 60 éves férfivel jár össze alkalmanként. Én sem értek egyet ezzel, de nem az én dolgom. A párom szerint ezt is a pénzért csinálja, milyen undorító.
Én azt gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Próbálok beszélgetni vele erről óvatosan, mert én meg féltem őt. De a barátom már azt akarja, hogy ne is legyünk jóban egyáltalán.
Én ezt túlzásnak érzem. Lehet, hogy nem értek vele egyet dolgokban, de ez annyira elítélendő, hogy még csak ne is beszélgethessek vele olykor? Azt külön kérte, hogy ne jöjjön át hozzánk, ha ő itthon van. Nagyon elkeserít.















Madarat tolláról, embert barátjáról.
Abszolút megértem a párod





Hát erdekes szitu
Amúgy nalunk is egyik barátnőmet rühelli a ferjem. Az apjáék nyakán él meg igy 28évesen is, nem dolgozik. Szülei ilyen meg olyan támogatásokból szedtek össze amilyük van, sosem dolgoztak. Mégis egy komplett vagyonuk van (több millió a szamlán, sajat tanya, 4 hazuk a falujukban, 4 auto harmukra.
Szoval férjem utálja, mert ingyenélő, haszonlesők.
De férjemnek esze agaban sem lenne szabályozni, hogy mennyire vagyok jóba vele.
Ahogy neki is van egy haverja, akit utálok, megis jopofizok, ha látom.
Ez ilyen
Én sosem éreztem magam többnek azért, mert mondjuk van diplomám. A barátnőm nem él nagy luxusban, de nagyon figyel a tisztaságra, nagyon ad a külsejére, ápoltságra.
Az intelligencia meg ugye nincs végzettséghez kötve. Jobban átlátja a helyzeteket, amiben vagyok, mint a szintén diplomás kolléganőim. Jó a humora, segítőkész. Egyszerűen jó a társaságában lenni.
A párom egyszer tett rá célzást, hogy ő nem ismer mást aki a testéből élt, neki frusztráló a társaságában lenni, nem tud ettől elvonatkoztatni. Miután adok a szavára, fél hogy elvisz más irányba. De pont most, mikor már ő sem csinál ilyen dolgokat? Meg azért természetesen ebben nem követném. Ez egyértelmű.





>De pont most, mikor már ő sem csinál ilyen dolgokat?
Nem te mondtad, hogy lett egy 60 éves sugardaddyje?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!