A barátságunknak akkor itt a vége?

14-15 éve van egy legjobb barátom aki fiú. Nagyon jóban vagyunk, mindenben számíthatok rá (persze ő is rám). Kb. fél éve nincs párkapcsolatom. Neki jelenleg is van. Mivel nincs senkim így még több időt töltöttünk együtt mint akkor amikor nekem is volt valakim. Úgy volt, hogy péntek, szombat, és vasárnap egy hosszú hétvégén lesznek. A szállást már régen lefoglalták. A barátnője nagyon beteg lett, így ő haza ment a szüleihez. Azt mondta, hogy ne vesszen kárba a pénz, akkor mi ketten menjünk el és érezzük magunkat jól. Pénteki napunk nagyon jól eltelt, szombat délután mikor beszélgettünk. Mondtam a fiú barátomnak, hogy úgy érzem kezd komolyabbra fordulni a kapcsolatunk azzal a fiúval akivel már régebb óta beszélgetek. Azt mondta erre, hogy ő nem hozzám való (pedig nem is ismeri, csak annyira amit elmondtam neki). Nekem egy sokkal jobb férfi való, olyan mint én. Erre a mondatára persze kiröhögtem. Ő erőltetetten nevetett. Estére elmentünk bulizni, ő egy kicsit ivott is. Ahogy buli után mentünk vissza a szállodába mondta, hogy ő amit korábban mondott azt komolyan is gondolta. Ő nagyon szeret engem, és értem simán ott hagyná a barátnőjét. Mondtam, hogy én is szeretem de nem szerelemből. Én úgy tekintek rá mint legjobb barát vagy testvér. Gondoltam, hogy reggelre mikor felébred, majd másképp gondolja az egészet, és a hajnalban csak a pia beszélt belőle. Elkezdtünk pakolni, hogy indulunk hazafelé. És mondta, hogy most még dönthetek és ő eljön velem akár a világ végére is, mert ő annyira szeret engem. Mondtam, hogy ne viccelődjön ilyenekkel és induljunk hazafelé. Mikor haza vitt, elköszöntem adtam volna neki 2 puszit, erre meg akart csókolni, de mielőtt megtörtént volna eltoltam magamtól.

Neki ott van a barátnője. Én szerelemből nem tudnám szeretni. És úgy érzem a barátságunknak ezen a ponton van vége, mert ő majd nem tud úgy élni hogy mi csak barátok vagyunk. Illetve ott van a másik oldal is, hogy a bártatnőjével is jóban vagyok, és nem tudom, hogy elmondjam-e neki a történteket.