Volt olyan veletek, hogy szerelmesek voltatok valakibe, de valamiért nem lehetettek együtt, így osszejottetek mással, de a beteljesuletlen szerelmetekre vagytatok, gondoltatok közben?

Ugyanígy vagyok, a durva az, hogy egész nap a fejemben van, ha van dolgom, ha épp pihenek. Pedig már nincs lehetőség rendbehozni, vagyis szerintem biztos nincs, így jó lenne elengedni.

Próbálj meg arra koncentrálni, hogy okkal alakultak így a dolgok. Aki most melletted van, biztos nagyon megbecsül és szeret. Szingliként mondom, hogy nagyon nehéz olyan embert kapni, aki komolyan vesz és küzd a kapcsolatért. Idővel ezzel az illetővel kapcsolatban is tisztázódnak majd benned a dolog, biztos vagyok benned :)

Igen. Kétszer is elkövettem életemben ezt a hibát.

Egyszer 25 éves koromban, legutóbb pedig 41 évesen.

40 évesen lettem szerelmes, engem ért a legváratlanabbul ez az érzés, mert utoljára 20 éves korom körül voltam ilyen kézremegősen, zavarodottan szerelmes és 40 éves koromig abban a hitben éltem, hogy a férjem iránt azért nem éreztem soha ezt az őrületet, annak ellenére, hogy eszméletlenül szerelmes voltam belé, mert kinőttem. Egész addig ezt hittem, míg jött ez a pasi és két értelmes szót nem tudtam kinyögni a közelében, úgy remegett a kezem, amikor megadta a számát, hogy nem tudtam elmenteni.

Semmi nem indokolta ezt az elemi erejű vonzalmat, mert nem ismertem, szinte alig találkoztunk, pár perc beszélgetés. Nem is tudom, hogy lett ebből 3 év pokol. Néhány hónapig nem is láttuk egymást az első találkozás után, de folyamatosan rá gondoltam és amikor tettünk egy kis lépést egymás felé, onnan kezdve viharos gyorsasággal szédültünk bele ebbe az egészbe. Olyan gyors volt és annyira intenzív, hogy ezt ő nem akarta, csak szexet akart, úgyhogy szépen ki lettem hajítva az életéből szex és minden nélkül. Hónapokkal később rám írt, hogy benne lennék-e csak szexben? Mivel még sosem voltam csak szex kapcsolatban, azt hittem, ez nekem menni fog. De nem ment, ahogy neki se. Igazából meg se próbáltuk, csak kerülgetett, de annyira határozatlan volt, végül én untam meg és mondtam neki, hagyjuk a csudába. Utána már nem beszéltünk. Családosak voltunk. Én kihűlt házasságban, évek óta szex nélkül, csak a gyerek és anyagiak miatt együtt, de náluk más volt a helyzet.

Amikor megmondtam neki, hogy hagyjuk és ő egyetértett, pár hónap múlva belementem egy szexkapcsolatba innen gyakoriról valakivel, aki becserkészett. Egyszer lefeküdtünk és változatlanul rá kellett jönnöm, hogy ez a csak szex dolog nem nekem való, úgyhogy nem kértem repetát. De ez elég jelentéktelen dolog volt, nem mentünk bele érzelmileg, de akkor is megrázó élmény volt tárgyiasítva lenni. Egy percig se gondoltam, hogy Őt pótolni tudná, egyszerűen csak iszonyatos szexhiányom volt, a falat kapartam. A férfi, akit szerettem, felcsigázta a libidómat rendesen. Mintha levette volna rólam az összes ruhát és ott hagyott volna meztelen, úgy éreztem magam. Szexre volt szükségem. De nem volt jó mással.

Kb. egy év múlva éreztem azt, hogy én ezen már lelkileg is túl akarok jutni és akkor azért kerestem magamnak szexpartnert, hogy kiverjem végre Őt a fejemből örökre. Nem szerelmet kerestem, tudtam, hogy az lehetetlen, de kellett valaki, aki mellett nőnek érezhetem magam. Egy darabig ez be is vált, de nem sokáig. A szex pocsék volt vele, a férfi totál belém zúgott. Sejtettem, hogy nagyon vonzódik hozzám, már régóta bókolgatott, de azt már rég nem hittem, hogy engem valaki szerelemmel szerethet. Elmondtam neki az elején, hogy mást szeretek, akivel soha nem lehetek együtt, de szexhiányom van és erre keresek partnert. Mindenre alkalmas volt az illető, csak szexre nem sajnos. Két pillanat alatt belém zúgott és annyira sajnáltam, mert szimpatikus volt, nagyon kedveltem, nem akartam megbántani. Belementem a játékba és egy idő után megfordult a fejemben, hogy később lehetne ez akár komoly kapcsolat is. Soha életemben senki nem rajongott ennyire értem, mint ő. Nem hiszem, hogy ez így maradt volna, nagyon hamar átváltott az egész birtoklási mániába nála, én meg rosszul viseltem, hogy egyre jobban rám telepszik, beszámoltat, ha egy nap nem hívom telefonon. Le akart kötelezni anyagiakkal, pazar dolgokat helyezett kilátásba, európai körutazásra visz, ha összeköltözünk, a teljes fizetésem magamra költhetem, étteremről étteremre vitt. Egy darabig tetszett ez is, mert soha nem volt senki az életemben, aki anyagilag ne lett volna egy szar.rágó és igazából tíz forintot nem költöttek rám soha csak úgy. Hát ő költött. Csak nem tudtam viszonozni az érzéseit és így egyre zavaróbb lett, hogy le akar kötelezni. Nem akartam mindezt elfogadni, hiába esett jól, kezdtem magam csapdában érezni. Egy szokásosan élvezhetetlen együttlét után rájöttem, hogy csak magamat csapom be és ennek véget kell vetni. Saját magamnak is hazudtam, hogy ha végre el tudok válni, jó lesz vele megöregedni. Ő közben úgy intézte a randikat, hogy előbb-utóbb tuti lebukjunk. Megérezte, hogy szakítani akarok vele, mert egy alkalommal úgy remegett az autóban, mint a nyárfalevél és azt mondta, retteg, hogy elveszít. Én meg sajnáltam, mert már rabnak éreztem magam és már nem örültem annak, hogy étterembe visz, de olyan nehéz volt megbántani. Lemondtam egy randit, de kikönyörögte a folytatást. Elvitt egy gyorsétterembe. Szerintem ez lett a veszte. Annyira nyíltan vitt ide-oda randikra, mert azt remélte, ha lebukunk, akkor komolyra váltunk. Csakhogy nem azelőtt buktunk le, aki előtt ő remélte.

Egy hajnalban, amit végig dolgoztam és belépve maradtam Fb-on, Ő, akivel 1,5 éve nem beszéltem és lassan 2 éve nem is találkoztam, megosztott egy dalt. Ő volt az egyetlen ember az életemben, akivel tudtam dalban és versben beszélgetni. Soha nem beszéltünk erről, de ösztönösen lefordítottam a Google fordítóval a dalszöveget. Arról szólt, hogy megláttalak mással sétálni az utcán és nem tudom elviselni ezt a látványt, rájöttem, hogy még mindig szeretlek.

Én sokkot kaptam a daltól. Mindig azt mondta, hogy nem jelentek neki semmit. Sose hittem el, de 1,5 év alatt meggyőztem magam arról, hogy így van. Ez a dal 1,5 év munkámat tette tönkre. Én is megosztottam egy dalt arról, hogy soha nem felejtelek el, akkor sem, ha más csókol. Ezt se magyarul. Aztán szakítottam a szexkapcsolatosommal és szerencse, hogy azon a héten szabadságon voltam, mert beleájultam kb. a semmibe. Teljesen elfogyott az erőm. Tudtam, hogy soha nem fog felém lépni, de a gondolat, hogy érzései vannak felém, annyira fejbe vágott és olyan fájdalmas volt, hogy annál sokkal kellemesebb volt abban hinni, amit 1,5 év alatt elhitettem magammal, hogy már rég elfelejtett és soha semmit nem érzett irántam. Nem telt bele egy hét és levelezni kezdtünk. Nem bírtam ki. Mert volt egy szakmámba vágó Fb megosztása és arra privátban reagáltam, mert segítséget kért. Megírtam neki, menjen be nyugodtan a munkahelyemre, szabadságon vagyok, majd a kollégáim segítenek neki. Visszaírta, hogy már volt bent. Levegőt se kaptam, mert 2 éve messze elkerülte a munkahelyemet, csak hogy ne kelljen látnia. Nem bonyolítom a sztorit, 2 nap múlva találkoztunk. Nem számítottam rá. Mondta, hogy szeretne bejönni, mert legalább találkoznánk, de nem tudtam segíteni neki a szakmai kérdésben és ezért nem hívtam. Bejött mégis. Felnéztem, ott állt tőlem 4-5 méterre és tűnődve engem nézett. Nem láttam 2 éve. És a következő pillanatban belerepültem a karjába. Megszűnt az egész világ nem csak nekem, de neki is. Úgy ölelt magához, annyi szeretettel, amit nem is tudom, kaptam-e valaha valakitől. Két családos ember egymás karjába omolva, körülöttünk egy csomó ismerős, valahol a férjem is ott volt, de mondtam, megszűnt a világ, akkor arra a pár másodpercre egy másik dimenzióban voltunk.

Aztán a raktárban magához rántott és úgy csókolt meg, amilyen csók nem sok van az ember életében, talán ha egy, akkor már szerencsés az illető. A szemében annyi szenvedés volt, amit nem hittem volna. Nekem mondhatja mindenki, hogy csak színészkedett, meg csak én voltam szerelmes. Én tudom, mit láttam a szemében. Aztán két nap múlva kihajított az életéből megint. Megszokhattam volna, de váratlanul ért ezek után.

Amiket akkor mondott nekem, amiatt majdnem meghaltam. Minden szavában az volt, hogy szeret engem, pont ezért nem lehetünk együtt soha.

Utána még egyszer leveleztünk 9 hónap múlva. De amit akkor éreztem, az olyan elviselhetetlen fájdalom volt, hogy inkább lezártam örökre. Nem bírtam többé arra várni, hogy méltóztasson végre nagy kegyesen egyszer legalább megdugni. A hallgatását pláne nem bírtam. Üzent nekem millió füstjellel, de ki nem mondta volna soha. Én ezt nem játszottam tovább.

Ráadásul rájöttem, hogy milyen veszélyes játék volt ez az egész. Nagyon komoly öngyilkossági gondolatai voltak. Akkor jöttem rá, hogy ez most abba kell hagyni, mert ha rámegy a családja, ez az ember nem éli túl. Nem akartam szörnyeteget csinálni belőle, aki elhagyja a gyerekeit. Sose akartam. De rájöttem, hogy nem maradna titokban úgysem.

Akkor már annyira szerettem, hogy félteni kezdtem önmagamtól. Ezért aztán elköszöntem tőle és tiltottam mindenhonnan.

Akkor kezdtem el gyógyulni.

2,5 hónap múlva bemutattak valakinek, aki hosszú évek óta először önmagáért kezdett érdekelni és nem azért, hogy kiverje Őt a fejemből. Nem volt olyan intenzív az érzés, sokáig fel se ismertem, hogy szerelmes vagyok újra, de egy idő után be kellett látnom, hogy ez valami olyasmi.

Szerencsére nem fogom többet látni az illetőt, mert időközben el kellett költöznie, de a hiánya velem maradt. Na ő az első férfi azóta, aki nem csak menekülésre kellett volna, hanem a puszta létezésével törölte a fejemből Őt. Mivel elvesztettem őt is, mostanában újra sokszor eszembe jut Ő. Nem tudom biztosan, mennyire volt ez a második igazi szerelem az agyamban, mert fogalmam sincs, mennyire tudna felkavarni az előző, ha megjelent volna a színen. De az biztos, hogy ez a második srác egész más volt mint azok a szexkapcsolatok, amikbe menekültem, hogy felejteni tudjak. Nem volt úgy köztünk semmi. Meg se próbáltam igazság szerint. De hiányzik nagyon sokszor. Viszont rá kellett jönnöm, hogy amíg gyűrű van a kezemen, se a szerelem, se a csak szex nem vezet sehova. Ezért is adtam fel minden ilyen jellegű vágyamat.