Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kezdjek ezzel és valójában hogyan állhat hozzám ez a fiú?
Megismerkedtem egy fiúval aki eléggé megtetszett, de aztán kiderült hogy barátnője van, ezért eldöntöttem hogy attól még barátkozni fogok vele, de tiszteletben tartom hogy mást szeret. Elég szoros baráti kapcsolat jött köztünk létre. Többször elmondta hogy bennem teljesen megbízik és a barátnőjén kívül én vagyok az az ember akinek bármit elmondhat. Ahogy mesélt a dolgairól, azt vettem észre hogy a nála jóval fiatalabb barátnője elég rövid pórázon fogja őt, mindenről be kell számolnia, elég féltékeny a barátnő de kívülről úgy tűnnek mint akik jól megvannak.
Egyik este elkezdett szakadni az eső és ez a barátom felajánlotta hogy hazavisz kocsival. Amikor köszöntem volna meg neki a fuvart, kicsit félreérthető helyzetben közelebb jött, az arcát odatolta az enyémhez és mivel azt hittem hogy csókolózni szeretne, szájon csókoltam és éreztem hogy viszonozta. Ezután már rendes csókba akartam átfordítani a dolgot, de felretolta a fejem. Ez igen rosszul esett mert nem ertettem hogy miért provokálta a csókot ha amúgy utána kitért előle. Utána megkérdezte hogy ő bejön-e nekem. Köpni nyelni nem tudtam. Aztán mondta hogy szereti a barátnőjét, nem akar félrelépni, tetszik neki a mostani élete de ha nem lenne kapcsolata biztosan folytatta volna velem a csókot. Tudomásul vettem és egy darabig elvoltunk. Viszont az utóbbi hetekben megint elkezdte ezt csinálni, több helyen megérint, mikor maszkban kellett lenni, és leült mellém amikor sírtam, néztünk egymásra, lehúzta a maszkját,hogy szabadon legyen a szája, megint nézte az en számat és kérdezte hogy mit szeretnék. A múltkori visszautasítás miatt direkt nem csókoltam meg. Ha valójában nem akart félrelépni meg engem sem akar, akkor miért közeledik újra meg újra?
Jobbat mondok: Nem nem akar félrelépni, MÁR FÉLRELÉPETT. :) Csak megdugni még gyáva volt (szerencsédre).
Amennyiben jót akarsz magadnak, sürgősen leépíted ezt a srácot mert ennek sírás lesz a vége. Most még viszonylag kevés sérüléssel kiszállhatsz. Fájni fog, mert "barátkozni" (kérdező pls :D) kezdtél annak ellenére, hogy tetszik és van párja. De még ezzel úszod meg a legkönnyebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!