Létezik még a mai világban ilyen? Ismertek hasonló szép történeteket?

A férjemet lassan 14 éve ismerem. Közös baráti társaságon keresztül. Amikor megismerkedtünk, akkor a férjem szerint túl csendes és visszahúzódó voltam, nem jött össze velem, bár én már akkor nagyon megkedveltem. Utána neki volt egy kapcsolata, ami nem jól sült el, nagyon megviselte őt a szakítás, nekem több kisebb kapcsolatom volt, amik nem lettek komolyak. Miután ő szakított, akkor nagyon jó barátok lettünk, megismertük egymást, nagyon sok időt töltöttünk együtt, de nem lett belőle több. Amikor én ez alatt az idő alatt ismerkedtem mással viszont mindig féltékeny volt a másikra, éreztem, hogy ő is többet érez, mint egyszerű barátság. A baráti körben is mindig pedzegették, hogy több van köztünk barátságnál. Többször történt ez alatt az idő alatt, hogy megcsókolt, aztán visszakozott, hogy nem akarja elveszíteni a legjobb barátját, vagyis engem és maradjunk barátok. Persze ezeket több hónapos szünet követte, amikor inkább nem akartam látni. De aztán mindig keresett és kezdődött az egész elölről. Aztán egyszercsak megint megcsókolt, azt mondta, hogy szeret, majd eltűnt. Én ezt meguntam és válaszút elé állítottam, hogy vagy elgondolkodik végre, hogy mit érez irántam és egy pár leszünk vagy megszakítok vele minden kapcsolatot. Ez volt 5 éve, azóta együtt vagyunk, összeházasodtunk, a legjobb férj a világon.

Nem tűnik olyan sorsszerűnek, mint amit belinkeltél, de én már megismerkedésünkkor éreztem, hogy nekem ő az igazi és most is azt érzem. Több év kellett hozzá, de végül ő is rájött erre 😀.

Jelenlegi férjemet (4 éve vagyunk házasok) 6 és fél éve ismertem meg. Egy rendkívül romantikus helyen, egy SPAR-ban. :). Átlagos nyári napon állok sorban, rajtam a bátyámtól lenyúlt XXL méretű (én S-es vagyok) Cannibal Corpse polóban. Ráadásul szerintem a leggusztustalanabb albumborítót, a The Wretched Spawn-t ábrázolóban. (amúgy nem szerettem magát az együttest. :D ) Meg bevallom kicsit másnapos voltam meg nem enyhén slampos is ebből kifolyólag. És akkor totál a semmiből, komolyan mint a filmekben odalépett hozzám egy veszettül jóképű és kedves srác, ránézett a pólómra, és közölte örömét, hogy vannak még emberek a világon akik hallgatnak Metal zenét. Mivel a sor hosszú volt és a SPAR-okra jellemzően csak egy kasszával, elkezdtünk dumálni. Kiderült nem is lakunk messze egymástól.

Pár hétig így nem találkoztunk de sokat chateltünk, komolyan nagyon egy rugóra járt az agyunk. Az első randit egy még a SPAR-nál is romantikusabb helyen kérte tőlem: Egy Dota meccsen az iccupon. Épp aprítottuk a fogalmatlan ruszkikat (Főnixxel bármilyen körülmények között felszántom a mapot) rám írt a chaten hogy lenne-e kedvem. Ott helyben toronydöntögetés közben meg is szerveztük.

Egy nagyon kellemes helyre invitált meg, egy elég klassz étterembe. csak azzal a feltétellel voltam hajlandó, hogy fel sem ajánlja hogy kifizeti amit eszek, sose voltam ingyenélő.)

Akkor már tényleg nagyon kerülgettük egymást. Nem mondom hogy bánom, mert azért nem :), de lehettem volna szolidabb is az első randinkon. Egy komplett délelőttöt készültem rá. Hajamat rendesen megcsináltam, körmeimet szépen kifestettem. De a lényeg, hogy egy olyan mélyen dekoltált felsőben dobtam ki a 850cc-s szilikonciciket, hogy szegény srácot annyira kínos helyzetbe hoztam. Annyira próbálkozott tényleg nem a melleimhez beszélni :D Így utólag talán túllőttem a célon. Az első randinkat még három követte (ugyanazon a helyen, és már én se voltam olyan ribis). Egy év kapcsolat után kérte meg a kezemet, rá egy évre házasodtunk meg. Egy három és egy másfél éves fiunk van.

Szerintem így az én történetemből talán annyi a tanulság, hogy azért az univerzum néhanapján el tudja intézni hogy a megfelelő emberek a megfelelő időben és helyen találjanak egymásra. Ha aznap nem abban a megnyúlt pólóban flangálok a boltban lehet hozzám se mert volna szólni.