Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit jelenthet ez a kijelentése?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit jelenthet ez a kijelentése?

Figyelt kérdés

egy pasi, aki közeledett felém, egyik alkalommal azt írta nekem hogy: "aljasnak és egoistának kellett volna lennem."


mármint saját magára értve, hogy neki aljasnak és egoistának kellett volna lennie VELEM.


nem írta oda, hogy veled, de egyértelműen nekem szánta, hiszen csetelés során mondta.


egészen döbbenetes élmény volt ezt olvasni.


akkor épp vmit nem a szája íze szerint mondtam és talán kicsit neheztelt rám.


visszakérdeztem, ezt hogy értette, hiszen ez egy fenyegető mondat.


pár nap múlva azt mondta, spongyát rá, ne is beszéljünk róla, és folytatódott minden normálisan.


de ez a mondat azóta is eszembe jut, titokzatosnak érzem, mert nem értem, mire utalhatott vele.


mi amúgy nem járunk, csak beszélgetünk, van rokonszenv, de én nem vagyok belé szerelmes.


de úgy érzem, neki bejövök, bár ezt nyíltan sosem mondta, csak ahogy viselkedett velem, ezt leszámítva.



szóval ti mire vélnétek ezt a mondatot?


2021. okt. 20. 21:48
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
100%
vigyazz vele.
2021. okt. 20. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
87%
Ki van égve.nem venném magamra.
2021. okt. 21. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
Ideje megijedni szerintem.
2021. okt. 21. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

"aljasnak és egoistának kellett volna lennem."


Ezt így nem lehet kitalálni, hogy mire érthette.

Személyesen találkoztatok már? Miért nem lehet közöttetek kapcsolat?

Nagy a korkülönbség?

Akkor szoktak ilyet mondani, ha pl. idősebb a férfi mint a nő, és ha a csaj naiv, a pasas "dörzsöltebb", ki tudná használni a csaj naivitását, de nem teszi! Tehát lehetne egoistább és aljas módon kihasználhatna, pl. csak szexre! Ezért jegyezheti meg, hogy ő milyen rendes volt veled, nem volt aljas!

Nem írtál elég infót, így én is csak találgatni tudok!

2021. okt. 21. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:

14


öregem, lottóznod kéne.


telitalálat.


ismerem személyesen is persze.

2021. okt. 21. 11:02
 16/22 anonim ***** válasza:
75%

#14 vagyok: Csak ismerem az 50-60-as korosztályt!


Nyomulnak a 30-40 éves nőknél, és amelyik kicsit is hiszékenyebb azt aljas módon ki tudják használni! Azért vigyázz vele, mert van olyan is aki hónapokig lelkizik veled mindenféle témáról, te "kitárulkozol" neki lelkileg és ha már megvan a lelki kötődés, akkor magadtól fogod kérni, hogy legyen köztetek valami, tehát ő "mossa kezeit", mert te akartad a kapcsolatot, nem mondhatod, hogy kihasznált!


Azért nem minden pasi ilyen, tisztelet a kivételnek!

Hány éves aki neked ezt mondta?

2021. okt. 21. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
100%
Undorító manipulatív alak. Legyél neki hálás hogy nem volt aljas? Ilyet csak egy lelki szegény mond. Menekülj.
2021. okt. 21. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

42


de sosem közeledett felém.


részemről sincs semmilyen kötődés felé.

2021. okt. 21. 11:38
 19/22 anonim ***** válasza:
100%
Addig jó amíg nincs kötődés. Beszélgetni lehet bárkivel, az nem baj! Csak legyél résen! :)
2021. okt. 21. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

19


de miért lenne kötődés? én sehol nem írtam, h. lelkizünk...

42 évesen még agglegény, gondolom röptében a legyet is...

2021. okt. 21. 11:45
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!