Hogyan lépjek túl rajta? Én rontottam el?

Sziasztok! 23 éves vagyok, és most vagyok túl az első kapcsolatomon, amely kapcsolat szempontjából hivatalosan kemény 2 hétig, nem hivatalosan hónapok óta tartott. A srác 21 éves, és ráadásul a kollégám.

Long story short, én egészen idáig tartogattam magamat valakinek, aki érdemes arra, hogy neki adjam a szüzességemet is.

Egy évig voltunk nagyon jó barátok, s inkább ezt az egy évet gyászolom, mint a kapcsolatunkat - valahogy mégis meghalt bennem valami.

Április óta érzett többet, el is hívott randizni, júliusban elmentem vele. A negyedik randin össze is jöttünk, rá másfél hétre elmentünk nyaralni egy hétvégére, ahol 48 óra leforgása alatt rájöttem, a munkán és szexen kívül közös nincs bennünk. Azt kellett hallgatnom végig, hogy a haverjaival miként, hogyan rúgott be, hogy mennyire királyak a haverjai. Telefonon is többet beszélt velük, sőt, a haverja hívta telefonon, és mellettem faggatta exemet, hogy megvoltam-e neki... Amikor én asszertívan próbáltam erről beszélni vele, akkor meg az volt a reakció, hogy mindent túlgondolok, mindent magamra veszek, holott csak beszélgetni szerettem volna erről.

Tudniillik, pánikbeteg vagyok, és nekem az érzelmi visszacsatolás, támasz borzasztóan fontos a mindennapokban is. Valahogy mégis, Ő nem volt partner abban, hogy visszacsatoljon. Amikor elvette a szüzességemet, akkor meg olyat kérdezett, "Neked mennyi idő kell? Mert a haveromnak 20 perc alatt kétszer van meg a csaja"...

Vasárnap hazaértünk, megköszöntem a két napot, nem válaszolt. Másnap írta, hogy szeret, én pedig leírtam, szerintem nem illünk össze - én igyekeztem hozzá simulékony lenni. Végül kibukott belőle, zavarja, hogy megkértem, ne mindennap igyon a haverjaival, hanem minden második nap, mert Édesapám alkoholista, és a férfi, akit szeretek, legyen rám kicsit tekintettel, ezzel is mutatva, hogy szeret... Az is bántotta, hogy másfél hét után nem állt rá a számra a Szeretlek szó úgy, hogy 23 évig egyedül voltam, és minden élethelyzetet egyedül éltem meg. Nem volt hajlandó megbeszélni a problémát, még azt is támadásnak vélte, ha megkérdeztem, hány óra van. Elmondása szerint ő már túl van rajtam, és nem kell sok érzelmi intelligencia ahhoz, hogy én is túl legyek rajta. Megőrülök. Mindennap sírok, nagyon hiányzik, és nem tudom, mit tettem, hol rontottam el, hogy ide kötöttünk ki. Elrontottuk a barátságunkat, pedig én esélyt adtam ennek az egésznek. Mit tegyek? Hogyan lehetnék túl rajta önmarcangoláson kívül? A mentális egészségem is rohamosan megromlott, mióta ez történt...