Összejönnél egy férfival akinek van már gyereke?

Azért 35-40 felett, sajnos vagy nem, igenis én vagyok az “átlag” azzal, hogy van gyerekem és elváltam (egyik előző, hosszú válaszolód vagyok, a 40 feletti nő, anya).

Nem mindegy a korosztályod azért kérdező.

Szerintem teljesen OK, hogy 30-35 alatt nem kell elválttal, gyerekessel kezdeni, hogy te is akarsz (vagy éppen nem) saját gyereket, házasságot.

A 35-40 feletti korosztàlyban meg már a többségnek ez megvan (mert kapcsolatban él) vagy megvolt (mert elvált)- vagy eleve a magányos típus... itt azért a gyerek léte, az egzisztencia stb. már nem olyan hű de nagy dolog, mint huszonévesen, hanem inkább alap(nak kellene, hogy legyen).

Nehéz kérdés egyébként és nincs erre jó recept, mert lehet, hogy engem is összehoz a jósorsom mondjuk egy 41 éves, elvált, de gyerektelen férfival- akkor ugyanúgy össze kell csiszolódni az eltérő élethelyzetünkkel, mintha egy gyerektelen 37 éves nő lesz minden előzetes tervezése ellenére szerelmes egy 45 éves elvàlt, kétgyerekes apába.

A kulcs azt hiszem az, hogy làtni kell az élethelyzetünk korlátait és lehetőségeit, tudni, hogy nekünk személy szerint mi fér bele és mi nem (pl. a szeretőség nem OK).

Aztán csak okosan, ésszel is, szívvel is igyekezni jól választani.

Még azt is megkockáztatom, hogy egy, a saját értékrendünkhöz leginkább hasonlóval bíró másik embert.

:)

Összejönnék gyerekes pasival,

Ha megtörténik és szétmennek akkor nem voltak egymáshoz valóak.

7-es, amit leírtál, az abszolút magas érzelmi intelligenciára vall. Én is így szeretnék egyszer elválni, már beszéltünk róla és ugyanez a hozzáállásunk. Eleve a gyerekkel szúrnék ki legjobban, ha bosszúhadjáratot indítanék az apja ellen. De tegyük hozzá, hogy ehhez kell egy hasonlóan érzelmileg intelligens exférj is. Nyilván te sem tudtad volna így lerendezni a válásodat, ha a férjed nem hasonlóan gondolkozna. Pl. filléreskedne a gyerektartással. Lehetnek olyan férfiak, akik azért amortizálódnak le a válásban és kerülnek az idegösszeomlás szélére, mert a feleségük tényleg ott tesz be nekik, ahol tud, főleg a gyerekkel. De vannak valóban jó mércék, ilyen a gyerektartás nem fizetése (bár számomra az optimális válás az, amiben közös gyerekfelügyelet van és olyankor nem jár tudtommal). Sokat elárul egy férfiről és egy nőről is, ha válás után teljesen cserben hagyja a gyerekét, anyagilag is.

Nálunk szó nem volt eddig anyagi kihasználásról, sőt, a férjem el akarta adni az autót, hogy a fűtésem megoldódjon, ha elválunk. Talán ezért sem tudunk elválni, mert annak ellenére, hogy másban nagyon nagy szakadék lett köztünk, emberek maradtunk. Persze nem tudom, élesben mit hozna ki belőlünk egy válási hercehurca. Nyilván sokat tudnak ártani új partnerek, a tágabb család.

7. és 12. (meg még valamelyik köztes, hosszabb vagyok)- 40+ nő, anya, aki normálisan vált.

Igazad van, egy válás is, ahogyan a kapcsolat is, kőkeményen mindkét félen múlik.

Elcsépeltnek meg közhelyesnek hangzik tudom, de így visszatekintve elváltként méginkább meg tudom erősíteni: hatalmas jelentősége van annak, hogy milyen EMBERT választunk társnak magunk mellé. Az értékrendje, a konfliktuskezelési stratégiája, a gyereknevelési-pénzkezelési elvei stb.

Persze mondhatjátok, hogy utólag könnyű okosnak lenni (egyébként igen :D)- de teljesen biztos, hogy azért tudtunk normálisan válni, mert mindketten:

- hasonló alapelvekkel rendelkező családokból jöttünk vagy felnőttségünkre kialakultak olyan megkérdőjelezhetetlen alapok, amik a “kötőanyagai” voltak a kapcsolatunknak (pl. az eltérő anyanyelvünk, vallásunk, országunk, kultúránk ellenére is pl. a monogámiáról, házasságról stb alkotott ALAPelveink)

- mindketten hasonló “érzelmi és agyi szinten” voltunk, vagyunk. Persze, a hatalmas intellektuális különbségek vagy a tök más problémamegoldási módok is lehetnek vonzóak és érdekesek a másikban, a vélemények (kultúrált) összeengedése meg fűszert vihet egy kapcsolatba... de a hasonlóság hatalmas alaperő, kapocs- olyan evidenciák, amik mellett nem kell azt magyarázni a másiknak, hogy “én azért gondolom így, mert...”- hiszen ő is hasonló motorral, hasonló pörgésen működik. Van elég stressz, konfliktusforrás az életben, tényleg a piszlicsáré dolgokon is... ez hatalmas idő- és energiaspórolás, amit lehet másra fókuszálni

- a lehetőségeink mellett kell választani a legjobbat, legoptimálisabbat és ahogyan pl pénzügyekben sem, úgy kapcsolati szinten sem szabad túlvállalni magunkat. Tudom, hogy megy az instán meg a szomszéd automata öntözős kertjéből az arcunkba a “de nekem van, de még kell, de ettől menő leszel”- de egy hasonló egzisztenciális szint, egy alap, minden körülmények között fix alap az nagy megnyugvás tud lenni.

A mai csokos-babavárós, erőn felül hitelezett világban az àtlagember meglátása szerint nekünk vagy egy szakajtónyi gyerekünk kellett volna, hogy legyen. Egy van, mert felelősen, vagyis bàrmelyikünk bármilyen oknál fogva történő kiesésével anyagilag ès érzelmileg (!) mindketten ennyit láttunk reális változásnak.

Ahol anyagi harcok mennek- ott sokszor ezt a megfelelési kényszert, túlvállalást, felelőtlenséget szoktam làtni.

Nagyon durva ezt így kijelenteni, kimondani, leírni- de a realitás sajnos az, hogy pl. létminimumra nem kellene gyerekeket (többesszám!) bevállalni- mikor még a felnőtteknek maguknak is rezeg a léc!

Anya vagyok, tehát tudom, hogy a gyerekvállalás érzelmi döntés IS!

De ahogy az emberek többsége azért agyilag el tud oda jutni, hogy minimálbérből nem iphone 12-t kellene venni részletre (mindjárt kettőt)- nos a családi dolgokhoz is kellene egy kicsit ilyen higgadt fejjel is odaállni.

Hogy megvetjük azokat, akik az anyagi korlátaikat fel nem ismerve eszetlen döntéseket hoznak és csődbe viszik magukat és a szeretteiket... nos ezt azért jópár gyerekvállalásos szitura is lehetne analógiaként használni.

Tudom, kevéssé szalonképes ez a vélemény a mai világban, mert mindenkinek minden jár és jogos... pedig nem. Minek akarnám már a saját nyomoromat vagy alsó-középszerű napi küszködésemet továbbörökíteni három felé, ha egy felé esetleg jobbra is nyílna lehetőség?

Ahogyan azt is el tudjuk fogadni, hogy nem Jason Stathammal randizunk, mert mi sem Angelina Jolie-k vagyunk- úgy azt is el kellene, hogy sajnos nem igazságos az élet, nem jár mindenkinek ugyanaz.

Ha így áll ennek az egésznek neki egy pár, tehát hogy nem centizi ki magát, nem zsigereli a kapcsolatát pattanásig, akkor a válás sem mumus meg az utána jövő lét sem, mert az sem létbizonytalanság.

Nagyon hasznosnak és jónak gondolom a házassagi szerződést. Nekünk pl volt.

Tudom, megint jönnek a friss szívű huszonévesek, hogy omnia vincit amor :D nos én is hiszem ezt, de azért eszet is adott a Teremtő.

Akkor, amikor a kapcsolat elején vagyunk, mindketten kompromisszumkészebbek, kedvesebbek tudunk lenni, hiszen könnyű azzal gálánsnak és jófejnek lenni, akit szeretünk.

Később hálálja ez meg magát, amikor hatalmasat változik a világ vagy mi magunk. Egy alap, amihez lehet nyúlni, csak a jog oldalàról. Olyan, mint a fenti alapértékek egyezősége, csak ezt olyan formába öntjük, hogy a törvény előtt is megálljon, akkor is, ha egyikünk valamiért nem tudja vagy nem akarja már képviselni a maga részét.

Igen, tudom, a magyar családjog elég világosan szabályozza a házasság sarkalatos kérdéseit, de mi pl ebben az ügyvéd előtt tett közös nyilatkozatunkban megállapodtunk számunkra fontos egyéb kérdésekben is a HÁZASSÁGUNK ELŐTT. Pl a megszületendő gyerekünk nevelése hol legyen, ha valamelyik fél meghal, vallási nevelés, névadás kérdései (nyilván nálunk a kettős állampolgárság miatt egy csomó jogi útvesztő volt).

Az egyértelműség kedvéért közjegyzői közokiratba is letettük, a másik állam konzulátusán is leadtuk és a családtagjainknál is volt példány pl halálesetre (olyan speciális helyzetekre, ha én kinyúlok itthon és a gyerek apja épp külföldön dolgozik- akkor a gyereket ne vigye azonnal intézménybe a hatóság, amíg hazakeveredik az apja vagy a külföldön élő tesóm, meg ilyenek)

Amikor váltunk, akkor csak elővettük, átbeszéltük, frissítettük amit kell és ennyi. Nyugodt, világos helyzetet teremtettünk magunknak évekkel korábban.

Persze jöhetnek a károgók, hogy aki ilyet tesz a szerelem idején az nem bízik a társában és a kapcsolatban. Én meg erre azt mondom, hogy de. Pont hogy ez a tisztelet és bizalom egy nagyon magas foka, amikor az adott szavunkat egymásnak törvényesítjük és írásban is vállaljuk.

Ha nem váltunk volna, akkor felesleges mit tudom én 50-60 ezer forint- de ez olyan, mint a lakasbiztosítás- csak a betörés után van értelme.

Jókat ír a 40 éves anyuka, és egy többé-kevésbé ideális világban így is lenne (mert egy ideálisban válni se kéne), de sajnos nagyon sokan házasodnak bántalmazó személlyel. Ennek persze megvannak a maga gyerekkori traumákból fakadó okai, mindenesetre akármilyen intelligens is utólag már az egyik fél, és akárhogy tért magához, akkor sem tudja a válást normálisan megúszni egy bántalmazóval szemben. Ez sajnos nem csak az egyik félen múlik, hanem mindkettőn.

Még mielőtt belémkötnek: Nem magamról beszélek.