Egyedülálló anyukák! Ha a válás után sikerült párt találni magatoknak, hogy ismertétek meg? Hol ismerkednek az egyedülálló anyukák?

Ismeretségi körömben:

1)Lakásfelújításon volt az egyik szaki.

2) közös barát hozta őket össze

3) társkereső

társkeresőn, fórumokon, leszólítanak az utcán, illetve szórakozóhelyen, de akár oviban is másik gyerek apukája..

Nem sikerült párt találnom, de ez nem a jelentkezőkön múlott, itt is szoktak írni a válaszaim alapján.

Én a válásom után -kisebb gyerekkel döntöttem így anno- adtam magamnak pár évet, hogy “beleszokjak” ebbe az élethelyzetbe.

Aztán, amikor nyitottnak éreztem rá magam, akkor jobban felfigyeltem arra, hogy kapom a bókokat, az utcán odalép hozzám valaki (itteni hiedelmekkel ellentétben nemcsak kocsmatöltelékek, bár sajnos 7/10 valóban ilyen vállalhatatlan szint :).

Igényes, csinos nőnek tartom magam és a kisfiam sincs rám épülve a nap 24 órájában (már nem is annyira kicsi, hogy állandó felügyeletet igényelne, ne tudna egyedül közlekedni vagy ilyesmi).

Járok emberek közé, mert dolgozó nő vagyok, mellette tanulok, járok pl könyvtárba, bevásárolni, fodrászhoz, színházba stb.

A házasságom utáni kapcsolatomat egyébként egy munkahelyi project kapcsán ismertem meg: egy külsős cég megbízottjaként jelent meg a későbbi partnerem és pár hónapig heti 1-2 alkalommal működtünk együtt, találkoztunk megbeszéléseken, munka ügyben váltottunk pár emailt.

Nagyon korrekten a project vége felé hívott el egyszer munka utánra kávézni. Nem érzem azt, hogy ez a legszőrösebb szívű bírálók szerint is akár a legkisebb etikai vétség is lett volna :)

(Nem voltunk kollegák, nem voltunk függelmi viszonyban, a project után nem volt a két cégnek màr kapcsolata, nem volt ráhatásom az ő szerződésére, díjazására, elszámoltatására stb.)

Sajnos azóta ennek a kapcsolatnak vége szakadt (nem a megismerkedésünk módja miatt nyilván :), de ma is ugyanígy tennék.

Bevallom, én előtte belekóstoltam a társkereső alkalmazásokba is’(randivonal, majd tinder)- elborzadtam és pàr hét után menekültem.

Nem azzal volt gond, hogy a kutyának sem kellettem, volt pàr randim is, de ordító és kellemetlen hazugságokat kaptam a másik oldalról (letagadott erős dohányzás, mikor ki is emeltem, hogy nem szeretnék ilyen társat, letagadott 10+ év, durván behazudott iskolai végzettség (ilyesmit kell elképzelni, higy kapanyél kategória mérnöknek..érdekes, írásban nem jött át), a legfájóbb az a “házas vagyok, de megd*gnálak” szint volt és sajnos volt egy nagyon kellemetlenül, erőszakosan nyomulós is (karomra rászorított, minden előzetes nélkül belenyalt (!!) a nyakamba, miközben halvány jelet sem adtam a szimpátiámnak... 18 évesen ettől azt hiszem, elbőgtem volna magam. Így is megviselt, csalódott voltam.

A tinderen az itt olvasható szokásos: nem válaszol (pedig ő jelöl először), nem kommunikál felnőtt szinten (szia, mizu, tali, FB?- így egyben egy intelligensebb bemutatkozás helyett), nős/pont most válik/kimondottan szexpartnert keres és erőszakosan nyomul (kiírtam, hogy ez nekem nem opció, de akkor is)...

Letöröltem magam és igen, kissé én is tanácstalan vagyok.

Nem gubózok be, nyitott szemmel és szívvel járok, igényes, csinos vagyok mindig és hű az elveimhez, értékeimhez.

Jól élek, rendezett életem, szép otthonom, értelmes munkám van, így ilyen egzisztenciális kérdések nem nyomasztanak. Nem zaklat a volt férjem (nem baltával váltunk és nem meztelen hátsóra szültem), nem csecsemő vagy kisgyerek màr a gyermekem, aki mellett 0/24-ben kell fizikailag helyt állnom... így nem hajt a tatár.

Eddig is volt, eddig is tetszettem, majd alakul. Sokszor szerencse is kell hozzá, nem?