Beleszerettem egy kolléganőmbe. Persze a helyzet nem írható le ezzel az egy mondattal, lent kifejtem bővebben. Mi a véleményetek külső szemmel? Mit tanácsoltok nekem?

A kolléganővel régóta dolgozunk egy helyen, de a közelmúltig csak látásból ismertem. Néha kissé túl hangosan nevet, annyit állapítottam meg róla. Aztán együtt kezdtünk dolgozni bizonyos okok miatt, így elkezdtünk rengeteg időt tölteni kettesben. És ekkor szinte azonnal egy barátság indult meg köztünk. Pedig nagyon különbözünk. Ő sokkal lazább, könnyedebb nálam, sokkal kötetlenebb. Teljesen más karakter, mint én. Mégis jóban vagyunk. Rengeteget kritizáljuk egymást, szurkálódunk, de mindezt csak barátilag, viccből tesszük, ezzel mutatva rá folyton a köztünk lévő alapvető különbségekre. Én pedáns vagyok, ő szétszórt. Én lassú vagyok, ő gyors. Neki rengeteg ötlete van, én mindig leragadok egy dolognál. Ő menet közben folyton variál, én elköteleződök az eredeti koncepció mellett. Magam sem tudom, hogy az iránta való szimpátia és barátság mikor fordult át gyengéd érzelmekké, de az biztos, hogy nem kellett hozzá sok idő. Arról a leghalványabb sejtésem sincs, hogy részéről ez lehet-e több barátságnál. Néha úgy érzem, vevő lenne egy randevúra, néha úgy érzem, 100% haver vagyok számára. Még eddig nem közeledtem hozzá máshogy, mint barátilag. A véleménye szerint rémesen unalmas vagyok, és unalmas az életem. Ez nem túl jó kiindulópont egy kapcsolathoz, de én abszolút nyitott lennék a változásra, hajlandó lennék közelíteni az életmódomat az övéhez. Ha van hozzá partner, minden más.

Érdemes elhívnom egy randira, vagy inkább várjak, amíg lencseng ez a fellángolás, és maradjunk barátok? Mennyi reális esélyünk van hosszútávú kapcsolatra?