Fiúk, férfiak: ha szerelmesek lesztek egy foglalt nőbe, de ő nem viszonozza ezt, miért sértődtök vérig?

Volt már többször is, hogy elutasított (bár ez a szó túlzás rá) egy lány és se nem sértődtem meg, se nem haragudtam meg rá. Mondanám azt is, hogy örültem neki, hogy talált valakit (még ha az nem én voltam) ugyanis egy nagyon csinos, kreatív fotós lány volt ő, és megérdemelte, hogy legyen mellette egy hozzáillő srác. Eredetileg úgy ismertem meg őt egyébként, hogy Tinderről átmentünk Facebook-ra, ott beszélgettünk, de mondta, hogy mostanában nem nagyon van ideje randizásra (ünnepek miatt), amit elfogadtam természetesen. Mivel mondta, hogy fog majd írni, de végül nem írt, ezért rá írtam, hogy okés-e még a pálya, de mondta, hogy megismert idő közben valakit. Ismétlem, nem sértődtem vérig, egyszerűen csak elfogadtam. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy egyik szemem sírt, másik nevetett, hiszen nem engem választott, de normális srácot talált maga mellé. Én meg úgy állok a lányokhoz, hogy nekem az a fontos, hogy boldogok legyenek. Szomorú vagyok nyilván, ha nem bennem, hanem egy másik srácban látta meg a boldogságát, de ezzel együtt nyugodtan is hajtom le a fejem aznap este, mert ő tényleg megérdemelte, hogy normális pasija legyen az életében jelen. Lényeg, hogy nem minden srác olyan, hogy az elutasító lányt elküldi a bánatos picsába. Én nem vagyok ilyen például.

Olyan is volt már, hogy egy iskolába jártam a lánnyal, aki megdicsérte a kocsim, meg Tinderen is SuperLike-olt, és gondoltam ez már elég ok volt arra, hogy elhívjam randizni. Maga a csaj kicsit ilyen fiús öltözködésű, de aranyos, kellemes mosolyú, talpraesettebb, életvidámabb egyén volt benyomásaim alapján, az meg csak hab volt a tortán, hogy jó szeme volt a 35 éves Fordomhoz :D . Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e randizni... Egy "wow"-on kívül nem kaptam mást tőle Messenger-en. Like-olja a Facebook posztjaim azóta is, szóval még foglalkozik velem, de nem tudom, miért volt "passzívan elutasító". Viszont nem küldtem el magamban a qrva anyjába, egyszerűen elfogadtam, hogy nem érzett valamit okésnak. Talán túl tolakodó voltam, vagy őt tényleg csak a régi autóm érdekelte, ki tudja... De úgy gondolom részemről teljesen evidens cselekedet volt két kezdeményezés után, hogy én is lépjek valamit.

Még régebben diákmunkán megismertem egy lányt, aki kifejezetten tetszett küldőleg, meg személyiségileg is. Nap végén eléggé gáz módon (lehajtott fej, halk beszéd, merev testtartással) megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve elmenni enni valamit, ő meg teljesen korrekt módon elmondta, hogy van barátja. Kb. 5 perc után már nem is foglalkoztam vele, jobban foglalkoztam azzal, hogy nem éppen férfias módon kérdeztem meg tőle ezt a bűvös kérdést. Azóta jelentősen javítottam az önbizalmamon, számomra például a randizás nem jár stresszel se már, mert nem gondolkozok azon, hogy leszünk-e még együtt. Csak azon jár az eszem, hogy jól érezze magát velem a lány abban a pillanatban. 2-3 alkalommal később már nyilván ennél több is érdekelne engem, de elsőre én ezért nem stresszelek soha. Na mindegy, ezeken kívül nem volt elutasítós élményben részem. Tudom, hogy egyes lányok sokkal önbizalom-rombolóbb módon is képesek lepattintani egy próbálkozó srácot, szerencsére nekem ilyesmiben még nem volt részem. Lényeg, hogy én nem vagyok olyan srác, mint amilyet leírtál. Nem vettem magamra, csak úgy gondoltam jó ellenpélda lehetnék...

20/F

Ha van valakim - még ha amúgy tetszik is valaki más - elnyomom magamban. Ha meg van mindkettőnknek párja, akkor nincsen miről beszélni. :)))

Az ilyen 1-es féle férfigyűlölő fogyatékosokra pedig nem kell hallgatni. Nem tudnak a kis frusztrációjuknál messzebb látni...