Lányok, ti hogy fogadnátok egy ilyen ajándékot?

Nem volt köztünk sajnos semmi komoly, de kedveltük egymást. Külön országban élünk, igazából nem vagyunk abban az élethelyzetben hogy együtt lehessünk, talán ezért sem tartjuk a kapcsolatot. Igazából az én helyzetem változott azóta elég sokat, úgy érzem innen csak rajtam múlik, hogy ne helyhez kötött munkát kelljen végeznem mint most.

Igazából soha sem fogom tudni elfelejteni, mert nem bántott meg. Veszítenivalóm pedig nincs, így is elveszítettem már. Ha nem így alakul, akkor újfent nem itt tartok. Csak az a baj hogy volt már pár ilyen fordulat az életemben, lehet hogy haladtam valamerre mert tettem erőfeszítéseket, mindig elhittem hogy most végre a helyemen vagyok, de utólag mindig ugyanúgy egyedül maradok.

Az hogy nem tudja valaki viszonozni, sok mindentől függ. Bár a távolság egy elég nyomós indok, ha közelebb lakna sem biztos hogy jobb lett volna anno a helyzet. Szánalmas, nyálas szar vagy nem, én szeretem a romantikus dolgokat, bezzeg ahogy mondod ha együtt lennénk akkor nem lenne sem ez, sem ijesztő? Látod, nézőpont kérdése az egész. Én jelenleg nem tudom megváltoztatni az érzésemet, ahogy ő sem. Ha kell, úgyis elmúlik majd magától, vagy ilyen lesz életem végéig. Talán majd egyszer valaki értékelni fogja a szándékaimat, mert észérveken és a "közhelyes" feltétlen szereteten alapul, nem pedig a vak lila ködön, ami pár hónap vagy év után eltűnik aztán mennek az illetők külön útjaikra.

Lehet valakinek fontosabb a karrier, függetlenség, haverok, bulizás, "szabad élet", elméletben nálam semmi nem fontosabb a családnál, amibe ugyan beletartozik a szerelem, ennél egy kicsit fontosabb dolog a felelősségtudat, ha lenne felelősségem úgy igazán, például más életéért, akkor érezném úgy hogy van értelme az életemnek.