Miért ragaszkodom hozzá ennyire és zárok ki mást az életemből?

Sziasztok!

Végre összeköltöztünk a barátommal, amit már nagyon rég várok. Én 22 éves ő meg 23 éves. Tulajdonképpen ez a kapcsolat már nagyon rég tart, 15 évesen kezdődött amikor még nem volt annyira komoly (annyira komoly mint amilyen lehet 15 évesen), viszont mostmár ott tartunk, hogy majd ha eljön az ideje összekössük az életünket.

Az van, hogy mindig amikor régebben találkoztunk, minden hétvégén mivel más városba jártam egyetemre, megértettem valahol, hogy folyamatosan vele akarok lenni, nem akartam a barátaimmal lenni, vagy haza jönni a szüleimhez. Viszont mostmár, hogy együtt lakunk ez az állapot még mindig fennáll és nem tudom megmagyarázni.

Együtt vagyunk szinte mindig, kivéve amikor nem dolgozik, viszont az történik, hogy ha elakarunk menni vásárolni és szól édesanyám, hogy jönne ő is elmegy a kedvem, mivel csak vele szeretnék menni. Ha kirándulásról van szó, csak vele akarok menni, nem akarom, hogy más is jöjjön. Tudni kell azt, hogy a szüleim is folyamatosan velünk akarnak lenni. Mikor édesanyám, mikor édesapám. 7 év alatt minden évbe mentünk a tengerre, mégia csak 2x volt olyan, hogy csak ketten. Emiatt már annyira berögzült az, hogy csak a barátommal szeretnék lenni, hogy már az is idegesít ha mondjuk együtt megyünk vàsárolni, étterembe stb.

Én azzal tudom megmagyarázni, hogy a szüleim elváltak amikor 3 éves voltam és édesapámmal egy hónapban kétszer találkoztam. Lehet ezt próbálom kompenzálni?

Hosszú lett, bocsi.

Köszi!