Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Normális, hogy emiatt kissé...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, hogy emiatt kissé kiábrándultam a barátomból?

Figyelt kérdés

Lassan 6 hónapja leszünk együtt. Az elején saját albérlete volt, saját munkahelye, és mindig tudtunk kettesben lenni. Az ottani munkahelyéről kirúgták, mert állítólag nem csinálta rendesen a feladatait. Azóta az apja házában lakik, és 4 hónapig munkanélküli volt, most talált egy állást, ahol 80 ezret keres. Rendszergazda végzettsége van, de az sem teljes. Nem volt túl jó tanuló, érettségi után nem ment egyetemre, diploma nélkül nehezebben talál állást. Én mindig mondom neki, hogy képezze magát valamiben, tanuljon valamit, de nem, nem érdekli semmi, csak a zenehallgatás meg a bulik (bár abból kevesebb van, mióta velem van). Azért 25 éves, nem is tanul semmilyen helyen, és az apjánál lakik. Feljött korábban arról a szó, hogy egy másik városban lakjunk mi ketten albérletben, és hogy közösen fizessük ki, ez oké, de utána volt egy ilyen kijelentése, hogy addig még majd jobban ismerkedik a szüleimmel, ha már ők adják neki a pénzt. Ezt nem tudom, hogy értette . Én egyetemista vagyok, kollégiunban élek, és emiatt csak náluk tudunk talizni, és elegem van már abból hogy folyton ott az apja, egyszer ránk is nyitott...

Mihez kezdjek?

Nehezítő tényező, hogy a srác korábban drogozott is, állítólag csak 2x, de nekem ezt csak januárban vallotta be, pedig korábban is feljött már róla a szó.



20/L


2020. máj. 9. 22:02
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
96%
Az, hogy 2x próbálta a drogot nem egyenlő a drogozással. Ezt elengedném. A többi dologból viszont látszik, hogy még nagyon éretlen a srác. Nem tudom mit eszel egy ilyenen.
2020. máj. 9. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
15%

Hát nézd, te még tanulsz és fogalmad sincs milyen a munka világa. Kegyetlen hely ám a nagybetűs élet! Vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember megzuhan és nem könnyű visszatérni a munkaerő piacra.

Ugyanakkor még összeszedheti magát, csak idő kell neki.

Mutass olyan embert, aki még nem drogozott. Amúgy te is járhatsz még így, szóval inkább segítsd őt és ne nézd le.

2020. máj. 9. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Például a bátyám, ő is dolgozó ember, nem álomfizetése van, de nem lóg a szüleim nyakán egyfolytában, és mégsem drogozott soha.
2020. máj. 9. 22:09
 4/16 A kérdező kommentje:
Engem csak inkább az zavar, hogy olyan butácska a barátom...nem érdekli semmi, van egy csomó ideje,és semmit nem tesz, hogy fejlődjön, és mikor vizsgaidőszakom van akkor is állandóan nyaggat, h hogyhogy nem érek rá...
2020. máj. 9. 22:11
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Jobb lesz neketek külön utakaon
2020. máj. 9. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
76%

Normális. Egy nőnek fontos hogy fel tudjon nézni a férfira.

Nekem is volt hasonló okok miatt szakításon. Az elején nagyon ambíciózus céltudatosnak tűnt a barátom, aztán Másfél év alatt oda jutottunk hogy nem tudott egy szemesztert sem megcsinálni az egyetemen. kirúgták. a munkáját utálta állandóan panaszkodott, de mást keresni lusta volt. elhízott mellettem. mindeközben én dolgoztam lediplomáztam sportoltam.

Alapvetően Nekem nem is ez volt a legkiábrándító hanem az hogy állandóan azt mondta hogy sportolni fog, nem sportolt aztán az hogy tanulni fog sose tanult. aztán azt hogy munkat keres sosem keresett munkát. nekem az volt a legkiábrándítóbb hogy utálta ezt az egész helyzetet de nem volt benne annyi hogy minimálisan változtasson és az életén, csak igergette hogy fog nem is nekem, hanem maganak.. Nekem még azzal se lett volna bajom hogy ha így elvan és úgy kezd magával valamit de nekem épült az életem a karrierem az ambíció, ő meg otthon gépezett. folyamatosan panaszkodott a munkájára elhízott, tartozásai voltak és rendszeresen járt haza részegen.

A két év alatt úgy tudtunk elmenni külföldre ha előtte fél évig leadott nekem 10000 Ft ot minden hónapban mert nem tudott spórolni se. én spóroltam magamnak utazásra az ő pénzét meg egy borítékba gyűjtöttem.

Lakása meg csupán azért volt mert örökölte a nagy szüleitől. Az egyetemet meg a szülei fizették neki amiben nincs baj rendben van de akkor legalább nem bukott volna meg állandóan hanem meg becsülte volna. Amúgy semmit nem tudott felmutatni 27 évesen.

Persze én voltam a hibás mert hogy nekem haladt előre az életem diploma munka hobbik barátok és szerinte én nem hagytam hogy ő a saját ütemében fejlődjön. Hát valóban két év után meguntam hogy semmit nem fejlödik csak egyre rosszabb lesz...

2020. máj. 9. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
86%
Ez a pasi csak lehúz téged. A következő az lesz, hogy rádumál, nem kell neked diploma.
2020. máj. 9. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
11%
A butuska semmirekellő pasikának persze megint van bnője aki itt kér tanácsot ahelyett h vmi tuti 190 magas nagyfarkú gyk-s sráccal összejönne válaszok nemsokára..:D
2020. máj. 9. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
93%

Ha ennél többet akarsz, akkor nem a te embered.

Nem akarnék mindenáron valakihez tartozni.

Sose, fog változni. Lusta is, buta is.

Tönkretenné az életedet.

2020. máj. 9. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
0%
6. Neked van saját lakásod? Autód? Jogsid?
2020. máj. 9. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!