A kislányok tényleg szerelmesek az apukájukba a kisfiúk pedig az anyukájukba?

Biztos van alapja, hogy ha pl valakinek nagyon hiányzik az életéből egy apa szerep, az keresni fogja, vagy ha nagyon jóba volt faterral, akkor olyan mintát keres a párkapcsolatban is. De sokszor azt látom, ha pl apuka egy agresszív, alkesz volt, aki elnyomja a nőt, a kislány is majd nagylányként egy ilyen pronyóval fog összejönni. Bár érdekes, ez vajon azért is van-e, mert a legtöbb nő jellemtelen, a legtöbb hapsi meg egy phasz?

Nekem volt fater az életembe, de nem volt szoros a kapcsolatunk. Láttam a hibáit, így totál más embert "kerestem".

Ez egy életkori sajátosság, az egyedfejlődés része. Nem úgy szerelmes, mint te. Hanem idealizálja a szülőt. Apa a legerősebb, anya a legszebb a világon. Ismerős mondat?

Ez annak a része, hogy felfedezi a nemi identitását, hogy ő fiú/lány, anya lány, apa fiú, és igyekszik a saját nemére jellemző szerepekkel azonosulni. Ilyenkor lesz az ovis farsangon a kisfiúk felé szuperhős vagy tűzoltó, a lányok pedig királylány.

Ebben a szexualitás és a nemi vàgy egyáltalán nem játszik szerepet.

Visszafele is igaz, a szülő is "szerelmes" a gyerekébe. A pattanásos Ödönke anyuka szerint a legszebb kisfiú a környéken, és apuka szerint is a mázsás kicsi lánya a legszebb kis hercegnő.

De egészséges családban ez megmarad bizonyos keretek között, és nem kap semmilyen szerepet a testiség.

Megalapozza a normàt, igen idealizàljàk a mintàt az ellenkezö nemre ami ki fog hatni a pàrkapcsolataikra.

Ezt néha kedvesen tulzoan szerelemnek àllitjàk be de konkretan nwm erröl van szo.

Velem nem volt.

Igaz, klasszikus családmodell sem volt előttem, mert apám nem élt velünk együtt soha. Nem rémlik, hogy bármelyik férfirokonomba szerelmes lettem volna...