Elment a vonat?

Erös vonzalom volt ( van ) köztünk , volt köztünk mindig egy ugratós stilus , szeretem az ilyen humoros pasikat , nem a káromra viccelt , de sokat ironizált ( copfhúzogatás jelképes , szóban) és kialakult köztünk egy humoros hangulat .

Sokszor bókolt is , és dicsérte a kinézetem , mások elött is , és biztató volt de következö percben már kissé tartózkodóbb , és arra gondoltam , hogy persze , mint nö nem kellek , csak szeret velem nevetni , meg a személyiségem .

Nem kell ezt túlgondolni

De szerettem vele lenni , mindig boldog voltam a társaságában , feldobott mindig , töltekeztem . Ez igy ment hosszú hónapokig

Végül szerelmetvallott . De nem hiszek neki. Mindih az az ugrik be, hogy ugrat és úgy érzem most már annyiszor könyveltem el, ez semmiség csak barátság, nehéz ebböl kilépni

Még mindig tetszik mint férfi, de sajnos nem tudom hinni, hogy kellek neki igazán

Mintha fal épült volna közénk

Ha tetszettem volna igazán, hogy tudott annyi alkalmat kihagyni, stb , hiába irkál, bizonygat, nem hiszek neki.

Nagyon sokszor mentem úgy haza, hogy keseregtem, hogy hát a jelek alapján nem tetszem neki . ( mondta , pl hogy szeretné ha smseznék neki gyakrabban , és ha rávettem magam , és küldtem neki , volt , hogy nem válaszolt mindegyikre, pedig ritkán irtam, arra gondoltam, hú, mégsem kellek . ) sajnos érzékeny vagyok

Nagyon tetszik mint férfi, mint ember, de bárhogy is mond mindent , úgy érzem túl késö , mert az önbizalmam leépült