Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elment a vonat?
Erös vonzalom volt ( van ) köztünk , volt köztünk mindig egy ugratós stilus , szeretem az ilyen humoros pasikat , nem a káromra viccelt , de sokat ironizált ( copfhúzogatás jelképes , szóban) és kialakult köztünk egy humoros hangulat .
Sokszor bókolt is , és dicsérte a kinézetem , mások elött is , és biztató volt de következö percben már kissé tartózkodóbb , és arra gondoltam , hogy persze , mint nö nem kellek , csak szeret velem nevetni , meg a személyiségem .
Nem kell ezt túlgondolni
De szerettem vele lenni , mindig boldog voltam a társaságában , feldobott mindig , töltekeztem . Ez igy ment hosszú hónapokig
Végül szerelmetvallott . De nem hiszek neki. Mindih az az ugrik be, hogy ugrat és úgy érzem most már annyiszor könyveltem el, ez semmiség csak barátság, nehéz ebböl kilépni
Még mindig tetszik mint férfi, de sajnos nem tudom hinni, hogy kellek neki igazán
Mintha fal épült volna közénk
Ha tetszettem volna igazán, hogy tudott annyi alkalmat kihagyni, stb , hiába irkál, bizonygat, nem hiszek neki.
Nagyon sokszor mentem úgy haza, hogy keseregtem, hogy hát a jelek alapján nem tetszem neki . ( mondta , pl hogy szeretné ha smseznék neki gyakrabban , és ha rávettem magam , és küldtem neki , volt , hogy nem válaszolt mindegyikre, pedig ritkán irtam, arra gondoltam, hú, mégsem kellek . ) sajnos érzékeny vagyok
Nagyon tetszik mint férfi, mint ember, de bárhogy is mond mindent , úgy érzem túl késö , mert az önbizalmam leépült
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hű de bazi bonyolult vagy. Annyit agyalsz itt azon, hogy ő vajon hogy érez, hogy a saját érzelmeidet félre tolod.
Mond csak, tini vagy még, hogy a szerelem előfeltétele az ismerkedésnek? Kezdjél el randizni vele és majd meglátod lesz-e ebből valami komolyabb.
Hát számit, hogy mit érez
Mert ha csak épp tolerál vagy imád, nem mindegy
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Szerintem meg borzasztóan túlkombinálsz mindent és szedd már össze magad és menj el egyszerűen randizni vele. Tiszta hülye vagy már bocs,hogy ha ezt úszni hagyod.
31n
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Hát bmeg azért vallott szerelmet, mert nem kellesz neki... Ezt a logikát!
Arra nem gondolsz, hogy ő így fejezte ki magát? Annak társaságában, aki nem jelent neki semmit könnyű összeszedett, lovagias lenni.
De köztetek egy közvetlenebb kapocs van, ami vicceskedésekből is állt.
De higyj amit akarsz. Szerintem ezzel a "Csipkerózsika" attitűddel baromira elrontod a helyzetet.
Ahelyett hogy elmennél randizni vele, hogy meglásd mi lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az a baj, hogy valahányszor erről kérdést írsz ki, más részleteket teszel bele vagy hagysz ki.
Szóval, aki nem tudná, a pasi 50 éves, élettársa van, aki egy ideig flörtölt a kérdezővel, aki negyvenes nő. A kérdező nem állt kötélnek gyorsan, ezért a pasi a másik kollégát, egy 28 éves csajjal kikezdett, ekkor mellőzte a kérdezőt. Mostanában kezd a pasi közeledni a kérdezőhöz, de ő már nem hiszi el, hogy valóban csak ő tetszik neki, csak ő kell neki.
Szerintem hagyd a pcsába ezt az embert, komolytalan. Van egy fix kapcsolata, amiből nem lép ki, szerinted másoktól vagy tőled mit akarhat a szexen kívül?! Semmit. Keress mást, ennél sokkal jobbat is találsz, olyat, aki egyértelműen ki tudja fejezni ha tetszel neki és lépéseket is tesz, mert veled akar lenni, nem utolsósorban független.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!