Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nemsokára 2 éve, hogy "kapcsolatban" vagyunk. A probléma az, hogy szeretői viszonyban. (Ő házas, ráadásul jóval idősebb. ) Ennyi idő után változhat a kapcsolatunk jellege?
Úgy értem, hogy közel 2 év nem kevés idő, mondhatni egy "hosszútávú kapcsolat". Vajon fel fog valaha "vállalni", vagy ha eddig nem, akkor ezután se reménykedjek?
Én szeretem Őt. Tudom, hogy én sem vagyok közömbös számára. Sokat őrlődik a kettőnk kapcsolata miatt és tudom, hogy lelkiismeret furdalása is van a párja miatt; nem is kicsit.
A korkülönbség is zavarja Őt; azt mondja, ha "rendesen" együtt lennénk, kiütköznének a generációs különbségek.
Fél attól is, hogyha kitudódna a kapcsolatunk, akkor a lánya és az unokája nem fogadná el. Pedig ők nagyon fontosak számára, amit meg is értek. (A lánya nem a mostani párjától van.)
Próbáltuk külön, hogy ne okozzunk fájdalmat senkinek, de egyszerűen nem bírjuk ki egymás nélkül. Nagyon kis idő után már ismét egymást kerestük.
Még nem mondtam neki, hogy "komolyabbra" szeretném fordítani a kapcsolatunkat, mert tudom, hogy akkor már miattam is lelkiismeret furdalása lenne, hogy ilyen nehéz és fájdalmas helyzetbe hoz.
Viszont én már egyre nehezebben bírom ezt az állapotot. Legszívesebben mondanám neki, hogy hagyja ott a párját és legyen velem. A problémákat és támadásokat meg közösen megoldjuk.
De szeretném, ha ezt a döntést magától, maga miatt hozza meg, ne azért mert megkértem. (Ha mondanám neki, előbb-utóbb "belemenne", ebben biztos vagyok.)
Mit tegyek?
Szerintetek van rá esély, hogy ennyi idő után magától engem választ?
Azért vagy ostoba, mert hagytad, hogy egy nálad jóval idősebb ember leterítsen. Tetted ezt annak tudatában, hogy családja van. Mégis mire számítottál, hogy ott hagyja a feleségét, akivel leélt 15 évet, a gyerekét majd csak 2 hetente látogatja, végigszenved egy válópert ami alatt a vagyona nagy részét elveszíti érted?
Törödj bele, hogy te csak ennyire kellesz neki és éljed magányosan az életed vagy lépjél túl rajta és keress egy normális kapcsolatot.
Nem gondolom, hogy csak "üríteni" vagyok jó neki és azt sem, hogy "lotyó" lennék. Érzelmek is vannak, az Ő oldaláról is.
Vagy talán elképzelhetetlen, hogy egy idősebb férfi VALÓBAN szeret egy fiatalabb nőt, a testiségen kívül?
Az való igaz, hogy biztos nem könnyű neki otthagyni az eddigi életét, hisz közel 20 évet (amit a mostani párjávál töltött) nehéz lehet hátrahagyni egy nőért.
De ez sem jó, hogy emészti magát és csak "sajnálatból" van vele.
És azt is megértem, hogy fontos neki a lánya és unokája véleménye.
Gyereket nem szeretnék Tőle, sem hézasságot, de együtt élni igen.
Boldog szeretnék vele lenni, nyíltan, bujkálás nélkül.
Tudom, hogy Ő is szeretné, de tart a "következményektől".
Igazából csak azt szerettem volna tudni, hogy van e rá esély, hogy túljusson ezen az aggodalmakon.
Ostoba buta vagy! Számtalan ilyen agyatlant kihasználtam. Fogalmad sincs az életről, meg is érdemled a sorsodat! Áltasd csak magad az ökörségeiddel!
Létezik olyan hogy egy idősebb egy fiatalabbat szeret, csak nem ti vagytok ezek! Szánalom a köbön hogy te elhiszel mindent neki. Normális nővel esélye sem lenne ezt megcsinálni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!