Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok arról a kijelentésről hogy egy nőnek mindig adnia kell magára?
Mondhatjuk azt, hogy kikosaraztak. Lassan 2 éve oda meg vissza voltam egy férfiért.
Azt a választ kaptam, hogy mégis hogyan nézek ki. Egy nő nem ilyen. Bezzeg, "xy"-nak mindig tökéletesek a körmei, jól áll a haja, sosem kócos és talptól homlokig kivan festve, mert az igazi nő nem olyan mint én.
Egy helyen dolgozunk, nem mondanám magam sem igénytelennek, mert mindig ápolt és tiszta vagyok. De én egy konyhán dolgozom, a sminket önmagában sem szeretem de így belegondolva minek is kenjek magamra bármit? Lefolyik a főzés alatt. Műkörmeim nincsenek, a farmert pedig előnyben részesítem a mini szoknya helyett.
Én azt mondom hogy ma már egyenjogúság van, a nő is dolgozik. De szerintem az igazi nő ott kezdődik aki megpróbál az élettel szembe nézni. Rendezi a maga számláit, nem szorul rá másokra, elvezeti a háztartást, család központú, aki szívesebben megfőz egy vacsorát a gyerekeknek mint elmenjen villogni, és emellett jó feleség. Egy nőnek nem biztos hogy mindig van ideje 2 órát a tükör előtt állni "na elég szép vagyok-e mára" gondolattal..
Nem akarom napestig sorolni, de annyira megbántott.
Tényleg így gondolkodunk ma? Én látom rosszul a dolgokat?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az állítással nem értek egyet, mert aki nem tudja elnézni és szeretni a párját egy vasárnap délután, smink nélkül, zsíros - kócos hajjal, amit 3-4 naponta azért szokott mosni, kicsit borostás lábbal, az nem férfi. Annak nem való kapcsolat, mert babát akar, nem egy embert, aki hozzá hasonlóan nem szarik epret és nem fingik rózsaillatút.
DE!
Az ember mikor valakire igent mondott, valakit választott, annak a külsejére és aktuális szokásaira, életvitelére mondott egyben igent. Ha tegyük fel, a párom úgy ismer meg, hogy én szeretek sportolni, karcsú vagyok és odafigyelek magamra, szeretek magammal bíbelődni és a rutinom között van a rendszeres edzés, a hajmosás, borotválkozás, gyantázás, szemöldökszedés, sminkelés és az év legtöbb napján ennek megfelelően nézek ki, akkor valószínűleg qrvára csalódni fog, ha pár évvel később egy pattanásos bálna várja haza olyan bajusszal, amit az olasz nők is megirigyelnének, olyan zsírral és lenövéssel a fejemen, mintha a fejtetőmből kibújni készülne valami más. És mennyi ilyen nő van... Persze én könnyen beszélek, mert állítólag egy anyának nincs fél órája magára és nem tud a gyerek mellett sétálgatni vagy otthon edzeni, amíg a baba körülmássza, meg nyilván a szoptatás kiatt hatszorosát kell enni a moslék kajának és mit tudok én az életről... De jelenleg én állok azon az oldalon, aki becsületből nem egy ilyen nő férjét koppintotta le, mert rányomult és jelenleg én élek boldog, több éve tartó házasságban, ahol a férjem azóta is dicsér minden nap, hogy megkérte a kezem és ki merem mondani azt is, hogy nem kellene egy akkora taplónak gyereket szülni meg elköteleződni mellette, aki annyi munkát sem képes átvállalni otthon, hogy te rendben tartsd magad.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem hiszem el, hogy ez megtörtént.
Ha mégis, ne foglalkozz vele.
Hveled sem értek érték egyet. Nem attól nő a nő, hogy kiszolgálja a családot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Csak a fő kérdésre válaszolva: Vannak emberek, akik alapból szépek, elfogadhatóan néznek ki, nekik szinte nem kell önmagukért tenni. Én is a természetesség híve vagyok férfiként.
Azonban vannak más beállítottságúak a nőknél, akiknél szerintem egy kis smink, kisebb ruhaátalakítás, torna, stb. hatásos lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
14-essel egyet értek.
Akinek pedig nem vagy szép akkor amikor felkelsz reggel kócosan az ágyból annak ne legyél szép csitti fittin sem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Munkaban vagy ha faradt vagy akkor nem kell toppon kinezni,ugyanaz a nő vagy munkaruhaban is,sportos ruhaban is. De,alkalomadtan,vagy amikor kedved adja akkor oltozz noiesen. Ez kell a ferfiaknak h beinduljanak. Azok a nők akik mindig elegansan oltozkodbek szexuális kisugarzast bocsjatanak ki a ferfiaknak,es ez azért tetszik nekik. Vonzó kinezetu ferfi mellett te is jó nőnek erzed magad. Van egy ilyen igeny ferfiak részéről h legyél csinos,aki meg az atlagon felül van oltozkodesben arra jobban felkapjak a fejuket!
Amugy meg pasik sem oltozkodnek mindig diszbe,meg sokszor munkas ruhaban vannak,vagy melegitoben otthon. Attol még ugyanaz a szuperman lehet az ágyban,nincs azzal semmi gond. Akkor van ha mondjuk alkalomra a nő kicsipi magat es a pasi meg akkor is trogerul akar megjelenni.
Mondjuk durva volt amit mondott,inkabb azt kellett volna mondania h elvisz plazakba csajos ruhakat venni neked.Akkor lehettel volna mellette királynő.
Ha egy pasi taplo es a kulsoddel van baja akkor te is nyugidtan mondhattad volna neki h ő se olyan nagy szam nezzen mar tukorbe mert....
Ne vedd a szivedre! Neha öltözőz csajosan amikor kedved van. Kerdes az h mitől lenne olyan kedved.
Ez csak egy jelzes volt h min valtoztass,ne kerits neki nagy feneket!
Kb ugy mintha vki azt mondja h csukd be az ajtót,becsukod es kész,utana nem kell ezen ragodni.
Nőknek kinezettel valo foglalkozas2elethossziglan tartó munka,mert ferfiak szemeben csak az a nő ertekes aki fiatal,csinos,jól néz ki....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Neki nem magas, hanem más elvárásai vannak.
Nekem eddig négy komoly három hosszú kapcsolatom volt, egyik se sminkelte magát, és mindegyik igényes volt 3s jó nő. Lehet a szerelem tette, hogy így láttam őket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az ilyen szavára ne adj!
Én is megkaptam már, hogy nem vagyok igazi nő, mert nincs rajtam cicoma.
Se műkörmöm, se barna bőr, se póthaj, se műszempilla, se méteres vastagságú vakolat.
Nekem is rosszul esett, de megnéztem ki mondja.
Egy legalja stílusú, ápolatlan, bagós munkás.
Hidd el, rengeteg olyan férfi van, aki ha meglátna, kapásból azt mondaná szép vagy természetes mivoltodban is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megint azt érzem, hogy a pasik gátlástalanul odavágják hogy legyél nőiesebb, de bezzeg ők.
Kedves férfiak! Ti sem vagytok mindig topon, munkája válogatja hogy ki mennyire csapzott, csak a nőkben van annyi empátia, nőies jóérzés, hogy nem tesszük szóvá!
Akinek nem inge ne vegye...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!