Észrevettétek, hogy ma már szinte csak a anyagiakkal lehet boldoggá tenni a másikat?

"Az emberek titkon belül mindig vágynak egy jobbra"

Akkor mi a büdös faxért nem teremtik meg maguknak? :D Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de a páromtól szándékot, magamtól meg papírt, tudást, pénzt, teljesítményt és igényességet várok. Ha a páromat nem motiválja a sok pénz és csak simán teszi a dolgát egy olyan szakmában, amit szeret, nekem az is bőven tökéletes, mert szinte kizárt, hogy ne keressen rendesen, ha élvezi. Ha a párom csak annyiban tud hozzájárulni az én anyagi helyzetemhez, hogy a nyaralást, ami főleg nekem létkérdés, a repülőjegyig fizeti, akkor az is épp elég. Ha csak épp egy jó vacsival lep meg ahelyett, hogy drága étterembe menjünk, azon is érzem, hogy szeret és ma is gondolkodott rólam és arról, hogy mivel csaljon mosolyt az arcomra.

Ha tengerpartra akarok menni, megoldom magamnak és valószínűleg ha törik, ha szakad, viszem magammal, mert nélküle nem lenne az igazi. Akkor is, ha neki jem férne bele, nekem viszont igen. És ha nekem igen, az csak akkor igaz, ha nekünk igen.

Ha az tenne boldoggá, hogy ki milyen rongyrázást tol anélkül, hogy a kisujjamat mozdítanám, mert nekem magamtól arra nincs igényem és hajlandóságom, hogy tegyek érte, akkor kiszemelnék egy vén fószert és cuppognék az ernyedt heréin, amíg el nem viszi a szívroham, mert huszonévesen lenne erre is esélyem.

Nem vettem észre. Szerintem ez nincs minden esetben így, tehát az én szememben ez nem úgy működik, hogy kidobsz pénzt, akkor a csajod biztos örülni fog. Pl. Ahhoz elsősorban ismerni is kellene valakit, hogy örömet tudj neki okozni akár anyagi úton. Azt nem tagadom, hogy az ember ne örülne egy drága ajándéknak, ne érezné ezáltal, hogy “sokat jelent” a másik személynek, de lássuk be, ez nem csak párkapcsolatban jellemző, hanem bárhol, bármilyen emberi kapcsolatban, legyen szó akár szülő-gyerek viszonyról. Te párkapcsolati témán vagy fennakadva, de az nem tűnt fel, hogy sok gyerek is akkor örül a legjobban, ha ajándékot kap a szüleitől, akikkel amúgy alig beszél? Meg az élet számos területén kitűnik, hogy elég fontosak az anyagiak, tehát nem értem ebben mi a meglepő.

A magam részéről, úgy gondolom, hogy ez nem ilyen törvényszerű, hogy “vásárlás=boldogság”. Egyáltalán nem. Pl. Ahhoz, hogy valaki boldoggá tegyen engem, ismernie kellene. Az ékszereket nem szeretem, tehát hiába venne nekem azt a barátom. Hiába dob ki pénzt, ha nincs elképzelése arról, hogy mi az, ami bejön nekem, amit használni is fogok, és nem kerül raktárszobába használatlanul, vagy nem köt ki a kukába. Úgy érzem, hogy elég nehéz eltalálni azt, hogy mi tetszik nekem, tehát nem szoktam lelkesedni azért, hogy valaki ajándékot vett. (bár vannak kivételek, amit nem lehet “elrontani” és bárkinél mindig jó, pl. egy üveg bor)

Az utazás még kivétel lehet, mert annak ki ne örülne... de ha pl. ruhát veszel, stb. úgy hogy nem találtad el az ízlését, akkor kétlem, hogy a nyakadba ugrana:) Tehát nem lesz valami törvényszerűen értékes, csak mert pénzt dobtál ki rá.

Ilyenkor mindig eszembe jutnak a barátaim. Soha nem kaptak tőlem semmit néhány ingyen sörön kívül, amire ők is meghívtak ugyanúgy. Mindenki fizette mindenhol a maga részét, akárhova mentünk. Mégis imádom őket és a legfontosabb emberek egyikei az életemben. És ha régóta nem láttam őket, kisgyerek módjára várom, hogy találkozzunk és az volt a minden, mikor először mentünk el közösen nyaralni...

Ha a barátok estében erre képes az ember, a párja esetében is.