A gondolatokkal szemben, az érzelmek tudnak-e hazudni?

1. Köszönöm annak, aki végig olvassa, és mindenkinek, aki válaszol.

2.A valóban manipulált engem, amit anno egy szintig, míg az egóm nem sértette, hagytam neki, nem naivságból, hanem mert különben nem élhettem volna meg a leglélekbevágóbb szerelmet, folyton kételkedtem aggódtam és gyanakodtam volna. Irányított (próbált), de vágyott rám, szeretett is, a kérdés szerelmes is volt-e, amit senki sem tudhat, én sem, csak ő.(De a benyomásotok persze érdekel erről.) Ez a személyisége része, ilyen típus, domináns, irányító. Én pedig részben valóban idealizáltam, de csak az érzések okán, amit keltett bennem, hisz más manipulációval sem tud feléleszteni bennem annyira mély érzéseket. Talán az akkori hihetetlen szenvedélyessége a magyarázat erre, ami szintén a személyisége része, a végletekig tud rajongani, vagy elhidegülni, rideg és érzéketlen lenni, s a kérdés csak, hogy mennyivel szítottam tovább ezt Én magam...

A fő kérdés szempontjából B-re is kihegyezhettem volna a dolgot, de megvallom, mostanság (talán mert annyira friss még az elválás) nem szeretek rá gondolni, s beszélni róla, nem tudok még, és mélységesen szégyellem is magam, amiért oly könnyen felébresztett az önáltatásból A csókja... Mint egy ki****ott Disney mesében 😃 🙄

A szép pedig valóban az volna, ha ész és szív egyet értenek, de ez sajnos oly ritkán van így. Mondjuk nálunk az ész nálam csak annyiban szólt ellene, hogy igen, manipulált, emögé rejti a bizonytalanságát, s nem mer igazán közel engedni. Az ő észérveire, amiket nem mondtam el, mindre van válaszom. Talán pont ezért nem mondta el őket, mert már elhatározta magát, s nem akar ellenérvek, mert akkor 1.megtörne az ellenállása, vagy 2. ki kellene adnia magát. Elmondhatom akár, teljesen mindegy.

Korkülönbség. Ezzel nem tudok mit tenni, 18 év, ennyi és kész. Sok? Igen. Érdekel?? Nem. Őt igen. Gyerekeink vannak. Mindenki ezzel jön. És? Kérdem én, valaki mondja már meg ez miért is ellenérv. Nehezíti a dolgon? Igen. De egy szülő is hadd szerethessen már... Finoman kell beadni, s az együtt élésben komoly tényező,ezt nem tagadom. Szenvedélyes kapcsolat esetén, a belehalósnál igazán komoly önkontrollt szükségeltet, ami nekem mellette sokszor csődöt mond, neki van, de akkor sem kizárnia kellett volna vele, hanem azt mondani, hé, legyünk rájuk is jobban tekintettel! Nem hülye vagyok, csak nagyon szeretem... lehet velem szót érteni drámázáskor is, ha nem könnyű is. Fél fogok mindent, duzzogás után nagy levegő és be tudok látni én mindent, ha igaza van. Ha tényleg igaza van. Azért nem volt mindig (a legőszintébben, nem sértettségből mondom, az már rég nem munkál bennem). Egészségügyi tényezők. Mellette állnék, ha leesik a lábáról is. El sem gondolkodtam rajta, hogy emiatt kihátráljak. Belepofázott az exem. Új nője van, annyira már nem érdeklem, és én is jobban tudom kezelni már őt azóta. Belepofázott a barátnőm. Nem tartom már vele a kapcsolatot jó ideje. Elhanyagolta miattam a munkáját, barátait, családját. Ő döntött így, a hiba ott volt, hogy mikor mondtam, (még) nem érdekelte, azt mondta neki ne mondjam meg mit csináljon... Mikor meg belátta, nem beszélte meg velem... Radikálisan változtatott, én meg sokszor napi, máskor 2-3 napi találkozás, és akkor is napi kapcsolattartás után, mégis mire számított, 1-2-3 hetet hogyan élek meg?? Akárva és akaratlanul függővé tett magától, aztán meg kétségek közt hagyott. Nem mondta meg mi van, nekem kellett rájönnöm,de hiába sejtettem mi van, meg mik vannak még, mert pár dolog még összejött, sértett voltam valóban, amiért nem beszéltünk meg, és hiányzott. Nem túlzok, ha azt mondom, megszenvedtem. Hibát is követtem el. Egy (telefonon) barátnőmmel beszélgetős, és fejszellőztetős esti sétám során beszédbe is elegyedtem egy pasival, majd ittam is vele, felmentem hozzá, latin zenékre táncoltunk, és megmasszíroztam a hátát. Elcsesztem, nagyon Elcsesztem, ezen nincs mit szépíteni, ha haragudott érte, hát jogos volt, de még csak nem is csókolóztam az illetővel, pláne nem szexeltem vele, ha ez bármit is ment a dolgon. Nem is jött be, mert csúnya, de akár helyes is lehetett volna, nem is akartam és képes sem lettem volna rá, nem elvből, ami látszik is abból, hogy felmentem egy pasihoz,hanem mert mellette nem tudott olyan (szexuális) szempontból érdekelni más. Ezt nem kell elhinni, de ez az igazság. Sőt, miután elhagyott, még sokáig nem. Megvethet érte, fél évvel később volt egy úgymond ámokfutásom, 2 hét alatt 3 kalanddal, csak mert komolyan nem hittem el, hogy ne menjen mással. Őszintén? Szar volt minddel. Másokkal flörtöltem, de el sem mentem. Ringyónak tartottak, de kétségbeesés volt. Testileg nem vágytam rá. Őt akartam kitörölni. Minden egyes rohadt érintését. Dühös is voltam. Nem érdekelt mivé leszek a szemében! Sőt. Elkezdtem lejárni egy bárba, ahová a második vagy harmadik randinkon vitt el. Nem az alkohol miatt, bár ittam, megvallom, később törzsvendég is voltam, de inkább, hogy bemocskoljam az emlékét, mégha ezzel magamat is rendesen, és mert megtehettem. Persze ritkán lejött ő is, na nem miattam, hanem mert hamarabb volt az az ő helye, mint az enyém. Soha nem szólt hozzám, de erre még ő is megjegyzést tett. Kirohanva vágta hozzám, hogy felőle azzal kefélek, akivel akivel akarok, akár tízzel is tehetem egyszerre (csak vele nem). Amivel felpiszkáltam, hogy így hozzám vágta? Megkértem csak annyit mondjon meg ennyi idő után, hogy miért. Azt mondta, nem is, mert rámordított, hogy őt nem érdekli ez az egész, sem én, és engem se érdekeljen. Ezután távoztam, mert záróra volt, ő maradt (törzsvendégek a pultos kedve szerint, még zártkörű címén maradhatnak néha). Hosszabb úton indultam, hogy fejet szellőztessek, de visszafordultam, hogy mégis a rövidebben menjek, mert leszakadt az ég. Szembe jött velem. Megkérdeztem ennyi idő kellett, és ennyit kellett innia, hogy ezt kimondja? Akkor ribizlizett le burkoltan. Én ekkor már B-vel voltam, aki nem volt akkor (meg sokszor...) velem, szóval későn akadt ki rám. Azt válaszoltam, máig pontosan emlékszem: hülyíteni ezret, szeretni csak egyet! De az már sosem leszel te! Erre már nem válaszolt, ő erre ment, én meg arra. Ezt leszámítva köszönésre sem méltatott többnyire.

Hogy juthattunk idáig? Innen meg sokkal később ugyan, a beszédbe elegyedésig? Minden tudunk lenni, csak közömbösek nem, az már biztos, hiába próbáljuk, pedig egyikünk jobban próbálja, mint a másik, ez bizonyos.

Na szóval az ész ellenérvek, a teljesség igénye nélkül. Ó, és talán, hogy nem szeretem az anált, egyéb perverzióival nagyjából megbékéltem.

Elég indok? Sok is. Teljes összeférhetetlenség? Nem mondanám. Ha a bizonytalannal szemben a biztos szép emlékét választotta egy kalandnak, abba pofátlanul belerondítottam.

Ami nem tartozik ide talán, de amit nem tud, hogy amikor én gondok rá, sokkal inkább Rá gondolok, mint arra, ami volt. Felidéződnek képek, mondatok néha, de jelen időben ugyanúgy gondolok rá, s annyi minden van bennem még (most). Nem is hittem. Míg könnyezve nem ébredtem. Akkor félresöpörtem a lelkem kivérzését, mert azon voltam, hogy B-nek adjak századik utolsó utáni esélyeket, amire meg volt az okom, de azóta tett valamit ami megbocsáthatatlan, pedig előtte sem bánt velem méltóan, és ekkor ülepedett le az egész, el mertem végre engedni, hisz amúgy sem lehetett teljesen övé soha a szívem. Pedig kutya legyek, ha így is nem tettem meg sokkal többet, mint amit érdemelt, s nem szerettem annyira, vagy jobban, mint amennyire bárkit is lehet, miután már egyszer úgy igazán belehaltunk valaki másba. Mégsem mondható, hogy az eszem döntött végül, az üvtözött velem épp elég ideje, hanem a szívem, mikor kezdtem azt a keveset sem érezni már, akkor végre meghallottam. De nem a méltatlan bánásmódja ami betett, halálra ítélt volt az egész, ha hihettem volna magamnak. Azért választottam, mert ez közös karmánk volt. Ha egy percre is figyelembe vettem volna, hogy milyen üres tátongok mellette... A legjobb percekben (igen, voltak azért) is hiányérzetet hagyott bennem. A akkor sem, ha nincs velem. Nem ezt a fajtát. Fizikait igen, hisz kézzel fogatóan, láthatólag nincs jelen. De - bár az ész értetlenül áll előtte, érthetetlen, fel nem fogható, csak érzem, vagyis nem érzem - egy talpalat helyet nem hagy nem, nem a szívemben, hanem a lelkemben. Ez... bután hangzik. Vagy érthető azért? Az egyikük megérintett, ész és szív (és test) ide vagy oda, míg a másik nem. Amelyikük nem érte el, arról nem hazudott. Az érzelem a lélek kifejező eszköze. Az vajon téved-e? Na tessék, mennyi hablaty, egy mondat lényegért!