Hogyan fogadjam el hogy a büdös életbe nem lesz senkim?

Jelenleg 22 éves vagyok, és jó pár éve depresszióban szenvedek önbizalomhiány miatt. Egyszerűen nem tudom magam elfogadni és csak álmodok arról hogy valaha is lesz barátnőm. Járok pchiologushoz is, de valahogy soha nem tudok megbékélni magammal.

Vannak idők amikor úgy vagyok vele h nem is nézek ki rosszul , de ezek hullámvölgyek, egy kis valami kizökkent és elkezdem magamat okolni, hogy milyen ronda vagyok stb, és újra depresszióba essek.

Emiatt teljesen motiválatlan vagyok...

Azon filózok, hogy ha úgyis egyedül halok meg akkor elmegyek buszsofőrnek vagy valaminek, mert magamra kicsik az igényeim, legyen fedél a fejem fölött, legyen net+ gép, legyen mit ennem áram víz, és szevasz több nem kell.

Pedig mindenki magyarázz h milyen jó képességekkel rendelkezek, hogy simán lehetne belőlem akármi, de egyszerűen nem érzem hozzá az erőt.

Ja és hozzá teszem h ennek köszönhetően semmi önbizalmam nincs a lányokhoz.

Lett volna 2x talim két különböző csajjal, (Ők hívtak el ) de folyamatosan az jár az eszembe, hogy mit gondolnak róla ha az emberek velem látják, nem akarok kellemetlenséget okozni neki.

Hogy ha lenne is köztünk valami kinevetnének a barátnői, szégyelne engem.

Nem mernék kezdeményezni se....

Nem hiszem hogy sok minden segíthetne rajtam.

Ezért eldöntöttem valahogy el kéne fogadjam azt h ez a sorom...

Elég sokat sportolok.

De nem változtat a tényen rendkívül csúnya vagyok.

Visszajelzéseket is olyanokat kaptam h ronda vagyok...