Vajon helyesen cselekedtem, vagy csak a megszokas miatt hiányzik ennyire?

Semmi sem kötelező. Nem értem, hogy igazából mi a dilemma?

Például:

- kedveled, de annyira mégsem, hogy innentől le kelljen mondani a szabadságról

- aranyos, kedves, biztonságos kapcsolat, de unalmas

- nem tetszik igazán

- se vele, se nélküle állapot

- “nagyjából” tetszik, de a gondolattól, hogy egy életet leélj vele pánik fog el, és menekülsz

Ilyesmi?

Szerintem adj pár hetet magadnak, le fog tisztulni, hogy mit is érzel és tudsz dönteni. Most épp pánikolsz, úgy nem lehet normálisan döntést hozni.

30n

Sokféle hatás érheti még a leghűségesebb embert is. Nekem volt olyan kapcsolatom, hogy abszolút bennem volt a legmélyebb elköteleződés érzése, és ez kell egy férfinak - hogy saját magát komolyan vegye, hogy: igen, én csak mellette tudom elképzelni a jövőm.

A szépség elég mulandó dolog. Én azt látom, hogy sokszor az együttélés során derül ki igazából minden... lehet vkihez érzelmileg ragaszkodni, de mégis megbukhat az egész, mint kapcsolat. Így hosszútávon az együttműködés képessége többet nyom a latba, mint az érzelmek.

A leírásodból az látszik, hogy te sem tudod mit szeretnél... jobban mondva elveszíteni nem akarod, így az lenne a legjobb, hogy néhány év szabad élet után is ő ott legyen, mint biztos pont. Mondjuk ki inkább, hogy erről van szó... Ha a szabadság kell, akkor el kell engedni a lányt... ha a lány a fontos, akkor a szabadságnak lőttek.

Én úgy gondolnám végig, hogy vajon a lánnyal örömmel utaznék el helyekre? Örömmel szerveznék vele programokat?

Feltenném magamnak azt is, hogy egy-egy laza együttléttel vajon boldogabb leszek? Vagy csak most ettől remélek egy gazdagabb, “prémium” életérzést, hogy kiélhetem magam.

Kicsit fura a lány is, hogy ennyire békülékeny. Olyan, mint akivel bármit meg lehet tenni. Talán nem tudod őt szívből fakadóan nőnek látni, nem érzed, hogy vele teljesen meg tudsz nyugodni, és nem marad hiányérzet.

Nekem volt olyan kapcsolatom, ahol éreztem, hogy csak vele tudnám elképzelni, de utólag nézve túlságosan sok energiát vett volna el belőlem, mert nagyon erős impulzusigénye volt, és ezt nem tudom hogy bírtam volna. Szerettem. Meg tudtam mellette nyugodni. Abszolút nőies, vonzó volt számomra. Mégis utólag azt mondom, hogy akit nem kell folyton szórakoztatni, hanem kevesebből is teljes mellettem (a másik hamar unatkozni kezd), azzal sokkal többre jutok. Lehet hogy nem lángolnak az érzelmek, de nem is a kapcsolat, és a személye körül forog az életem, hanem tudunk normálisan élni a hétköznapokban is.