Szerintetek tényleg nem szeret már, vagy inkább csak menekül (hosszú)?

A párom több mint 3 év után szakított velem. Állítása szerint nem szeret már, csak megszokásból volt velem, és idegesítettem, még az is idegesítette, ahogy levegőt veszek mellette. Én nem hiszem el, hogy ezért szakított velem, több dolog miatt sem:

1. az utolsó pillanatig vitt engem mindenféle családi rendezvényre, még a szeptemberi távoli rokon esküvőjéhez is felírt a megkérdezésem nélkül, hogy megyek vele;

2. ha idegesítettem, akkor miért jött szinte minden este, hogy együtt legyünk/együtt aludjunk? (szex ritkán volt, pedig lenne rá igénye heti 2-3x, csak most a nyáron mindketten állatok módjára dolgoztunk és hullafáradtak voltunk - amikor volt egy kevésbé fárasztó nap, akkor mindig volt valami). Aki idegesít, azt nem ölelgetem, csókolgatom, ahhoz nem bújok amikor csak lehet, nem gondoskodok róla szerintem;

3. egy szó nélkül eljött ingyen leparkettázni a nappalinkat (vagyis nem akart pénzt elfogadni, úgy kellett ráerőszakolnia anyukámnak);

4. egy hónapja mondta, hogy olyan rémálmai vannak, hogy mennyire boldog velem, és én hirtelen szakítok vele, hogy hadd szenvedjen (voltak problémáink, és sokszor megbántott, és bosszúból szakítok vele);

5. ha csak megszokásból volt velem, akkor annak látszania kellett volna rajtunk, nem? Mármint külső szemlélőként is észrevehető ez szerintem. Mindenkit sokként ért a környezetemben a szakítás híre, mert amikor láttak minket együtt, úgy tűnt hogy minden rendben velünk, az látszott rajta hogy kötődik hozzám és szeret, figyel rám, törődik velem.

Azt tudni kell róla, hogy az előttem lévő barátnője hónapokig csalta, és ő nagyon nagyon szerelmes volt a lányba, így mikor megtudta ezt, darabokra tört a szíve, és nagyon nagyon sok időbe telt, mire össze tudta szedni magát.

Továbbá épp tanfolyamot csinál, aminek a vizsgája októberben lesz, de keveset tud rá készülni, mert a szülei rá vannak telepedve - tiszta ideg, hogy még alig készült, és sok a tananyag. Az ő nyakába van varrva a családi vállalkozás, ő dolgozik vele a legtöbbet, de szinte semmit sem kap belőle - nemet viszont nem mond, mert "családi" vállalkozás, illetve a szülei tartják el jelenleg, és így nincs képe nemet mondani, de emiatt a saját dolgával nem halad (arról nem is beszélve, hogy a szülei megsértődnek, ha valamire nemet mond). A bátyja folyamatosan cseszegeti, hogy miért nem megy az ő házát építeni, keveset segít neki, holott miatta ül otthon a (most már) exbarátom munkanélküliként legalább fél éve, ha nem több. És a bátyja beszólogat neki, baszogatja, hogy mért nem segít, de amikor menne segíteni, akkor a bátyjának nincs kedve menni, mással foglalkozik.

A szülei visszahúzzák, nem támogatják, hogy "gyerünk kisfiam, csináld meg a vizsgát, önállósodni kell, haladj előre az életben", hanem mindenre "majd lesz valahogy kicsim, majd találsz munkát valamikor, majd így, majd úgy". Ilyen mézesmázos köntösbe van bújtatva az, hogy nem engedik őt önállósodni, mert úgy lett nevelve, hogy jajj a család mennyire fontos, legyen sokat együtt, mindig együtt, aztán a dolgok majd lesznek valahogy. Családi kirándulások évente 2-3x, családi bulik otthon, jajj milyen jó élmények, jó emlékek közösen, ők mennyire összetartó család, csak az a lényeg, hogy mennyire szeretik egymást. De ha arról van szó, hogy élné a saját életét, azt nem lehet. 10 éves kora óta abból áll az élete, hogy a vállalkozásban dolgozik - amikor a haverok koncerten voltak és buliztak, ő vagy dolgozott, vagy úgy mehetett el, hogy ha szólnak, akkor azonnal vissza kell menni.

Az összes barátja a fővárosban él, itthon már nincs senkije, így egyedül érzi magát, és nagyon szeretne elköltözni a fővárosba (+a jobb munkalehetőségek reményében is), de most kezdi észrevenni, hogy a barátai havi 1-2 alkalomnál többet nem foglalkoznak vele (már mindannyian letelepedtek egy-egy nő mellett), ez pedig azt jelenti, hogy szinte egyedül fog élni Pesten. A családot nehéz itthagyni, nehéz leszakadni róluk a neveltetése miatt, de közben menne, mert így boldogtalan itt, de úgy is boldogtalan lesz, ha ott él egyedül Pesten.

Attól is fél, hogy miből fog megélni, mert nagyon drágák az albérletek Pesten, ő pedig a szakmájában nem tud elhelyezkedni, ez a tanfolyam kb csak gyorstalpaló, az egyetemet végzettek ebben a szakmában is rengetegen vannak, hozzájuk képest pedig alig tud valamit, így rengeteget kell önállóan tanulnia munka mellett majd.

A környezetében egyedül én támogattam őt igazán, mindenki mástól annyit kapott, hogy "hajrá" kb. Én minden szempontból támogattam: többet dolgoztam, hogy ő tanulhasson otthon; ötleteltem neki, hogy segítsek a feladataival; nem hisztériáztam és követelőztem, hanem megértő voltam hogy neki tanulni kell, és nem foglaltam le az idejét mint a szülei pl.

Tehát összegezve: nagyon nagy rajta a nyomás a vizsga miatt; otthon cseszegetik, el kellene költöznie otthonról ősszel, de nagyon fél ettől; és velem is voltak gondok a kapcsolatunkban, de elkezdtek szépen megoldódni, illetve az álmai, azaz félni kezdett, hogy én töröm össze az ő szívét.

Én (és sokan mások is) úgy gondolom (gondolják), hogy túl nagy teher nyomja a vállait, és próbált könnyíteni a helyzetén. Nekem úgy magyarázta azt, hogy csak megszokásból van velem, mintha magával akarná elhitetni, nem is velem. Nekem az a benyomásom lett, hogy próbálja magát becsapni, mert fél, hogy ha teljesen átadja magát nekem és boldog lesz velem, akkor sérülni fog, mint ahogy az előző barátnőjével történt. Könnyebb elhitetnie magával, hogy nem szeret már, és könnyebb ezt a "terhet" ledobni (a félelmet), mint hogy esélyt adjon arra, hogy tényleg összetörjem a szívét. Azt hiszi, hoyg így könnyebb lesz neki, de közben meg elkérte az összes közös képünket, hogy legyen mit nézegetnie amikor hiányzok neki, mert tudja, hogy nagyon nagyon rossz lesz nélkülem. (???? ha annyira nem szeret már, akkor ez minek? ha csak megszokás volt akkor nem ÉN hiányzok neki, hanem valaki, mert rossz egyedül)

Szerintem ha túl lesz a vizsgáján és lenyugszik, megszűnik a sok gond közül az egyik, akkor majd rájön, hogy elcseszte és mennyire hiányzom neki. Főleg hogy az összeköltözés is szóbakerült közöttünk (még tavaly nyáron ő erőltette a dolgot, hogy majd hozzám fog költözni ha megvan a tanfolyam).

Szerintetek a leírtak alapján van esély rá, hogy az én elméletem a helyes?

Igazából mindegy, mert próbálom túltenni magam rajta és továbblépni, csak azért kíváncsi lennék mások véleményére is.