Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Úgy érzem, h átvertek és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, h átvertek és kihasználtak. Nehéz ebbe beletörődni. Mindig jó lenyelni a békát?

Figyelt kérdés
Szakítottunk a bnommel. Aki szakítás után azt mondta, h az utolsó fel évben már nem szeretett. Aztán amikor lett más neki alattam, azonnal szét is mentünk. Persze ennek voltak előjelei amit érzékeltem is, és tettem azért, h megmentsem a kapcsolatot. Ettől függetlenül voltak hibaim, amit nem tagadom. NEm menekülők a felelősség alól, és nem hibáztatom a bnomet minden miatt. Természetesen ő akkor lépett, amikor már volt más. Én csak azt nem értem, h akkor az utolsó hónapokban miert intéztetett velem mindent, illetve miert lakott nálam..!? Miert kert dolgokat.!? Nem esett jól ahogy viselkedett velem a végén. Nincs kedvem ezt is lenyelni. Úgyhogy odamegyek és elmondom nekik a véleményemet. Természetesen ha a fiú agaskodik, akkor nem fogom hagyni magamat. Úgy gondolom, h ettől meg fogok könnyebbülni. Nem igazán érzem azt, h ettől majd kevesebb leszek vagy ilyesmi. Inkább csak kiállok magamert, ami az egyik legfontosabb...

2019. máj. 15. 08:16
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
95%

Velem ugyanez volt nőként, még a kapcsolat alatt jött össze egy ismerős csajjal.

Én felhívtam megmondani neki a véleményemet, de én jöttem ki rosszul a dologból. Ne tedd, szard le, de tényleg. :/

2019. máj. 15. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
93%
"Ilyen alapon, a nők 90%-a börtönben ülne :D" Köztük anyád is. A férfihangon írogatott Huffnágel, aki a erőszakolókat dicsőített. És te pofázol börtönről? az összes férfihangos gyűlölködő elmebeteg be kéne oda csukni. Fincsi csicskák lennének belőlük.
2019. máj. 15. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 A kérdező kommentje:
Ja de azért megviseli am a férfiakat is amikor már mondjuk másodszorra fektet egy csomó penzt meg energiat v.kibe. Aztán amikor meg úgy gondoljak odébb állnak. Aztán ugye most majd mindenki mondja, h jó nagy hülye vagyok ha hagytam magamat 2x is. De ha azt mondtam az első után, h én nem bízom meg senkiben és inkább nem hagyom majd magamat, akkor meg azt mondjak, h így nem lehet hozza állni a dolgokhoz. Akkor inkább ne is kezdjek bele. Na most akkor!?!?
2019. máj. 15. 13:39
 24/38 A kérdező kommentje:
Én nem általánosító nemekre, de azért egy 30 körüli nő vagy férfi, aki átment már pár hasonló esetén, azért ilyenkorra már nagyon bizalmatlan a tud am válni. Annyit sérülnek ennyi idős korukra, h lehet, h már túlságosan is megviseli őket. Nekem eddig csak 3 kapcsolatom volt. Egyik 12 a másik meg 3 évig tartott. Én is hibás voltam nem tagadom. Nem csak a bnoim. De mindig én húztam a rövidebbet. És a sokkal rövidebbet. Mind 2 azonnal tovább lepet. Nekem meg jó sok idő kellett, amire felálltam az egzisztenciális és egyéb nem kicsi sérelmek után.
2019. máj. 15. 13:44
 25/38 A kérdező kommentje:
*2 kapcsolatom volt. Nem 3
2019. máj. 15. 13:45
 26/38 A kérdező kommentje:
Meg elnézést kerek a holgyektol, de gy nő csak tovább all. Beköltözik egy másik férfihoz. De a férfinek újra meg kell teremtenie mindent. És fog v.ki emlékezni arra, h ez az ember már 1x elerte, h van lakás, autó, stb... Csak elvitte a felet a volt feleség vagy a bno lenullázta anyagilag!?!?!? Hat nem. Azt fogjak mondani, h az egy bukott ember aki x idős korára nem tud felmutatni semmit...
2019. máj. 15. 13:51
 27/38 anonim ***** válasza:
Egyszer, másik kérdezőnek már megírtam: Ha valakiben egyszer csalódsz, az az ő hibája, de ha már kétszer is csalódsz benne - az a te hibád.
2019. máj. 15. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 A kérdező kommentje:
Nem mondom, h nincs igazad. De sztem sokszor az emberen is múlik. Mármint a nőn. Ismerek olyan házasságot ahol a nő szinte mindent eltűrt már. Megcsalás, hanyagolas, stb. Tudok olyat is ahol a férfi úgy megverte a nőt, h kórházba szállítottak, és a férfit meg elvitte a rendőrség. A nőnek lett új baratja, majd pár hónap után kibékült azzal aki szétverte, és a mai napig is vele van... Én nem bantottam vagy korlátozták soha senkit... Akkor mi a jó!?
2019. máj. 15. 14:08
 29/38 anonim ***** válasza:
100%
Kerdezo, halgass arra a sok emberre, aki itt nemtol, kortol figgetlenul a javadat akarta es mas emberek problemaival csak tanulsag szintjen foglalkozz, ne eld bele magad tulsagosan masok kinjaiba. Itt mindenki osszefogott erted es a sajat borukon tapasztaltak azt, amitol most te is szenvedsz. Nem vagy egyedul, es szerintem nem volna bolcs dolog a neked itt szurkolo emberek felet, a noket magadra haragitanod sertettsegedben. :) Az exed ezt ugyse olvassa.
2019. máj. 15. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, oké. Most én kérdezek.

Szerinted az elveszett anyagiakat, csalódott szívedet visszatudod kapni, ha jelenetet rendezel? Úgy gondolod, hogy majd ezáltal visszafizetődik?

A mesében esetleg.

Inkább tanulj belőle. Legközelebb húzz egy határt az anyagiakban is. Amelyik nőnek nem fog tetszeni a határ, abból tudni fogod, hogy csak erre hajt, mint az exed is. És nem, nem kell mindenáron se.gget nyalni az aktuális barátnőnek, csakhogy veled legyen. Itt cseszted el. A csaj meg kihasználta, mert a jelleme számító.

Nyugodtan vésd be az agyadba nagy betűvel, hogy aki valóban szeret és veled akar lenni, annak nem kell toronyórát láncostól venni. A barátnőd nem ilyen volt.

2019. máj. 15. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!