Mindig azt mondják, hogy el kell engedni, de ez nem könnyű, még a tanácsokat betartva sem. Ti mit tennétek még meg a helyemben?

Egy hosszabb, házasság előtt álló, de mindig is labilis kapcsolatból léptem ki kicsit több, mint fél éve.

Az elengedést hamar elkezdtem, nem sóvárogtam utána, nem kerestem, sőt, az életemből mindent próbálok kiiktatni, ami hozzá kötött valaha is. A közös tárgyakat kidobtam, eladtam, csak a nagyobb értékűeket, vagy a napi használatúakat tartottam meg, mint pl. mosógép, konyhai eszközök, vagy éppen az annak idején közösen kibérelt és sokáig lakott közös albérlet.

Elkezdtem keményen edzeni, visszatérni a kapcsolat előtti önmagamhoz, már meg is valósítottam sikeresen az álmaimból több dolgot.

A karrierem szépen halad, jól is keresek, barátokkal és magammal is tudok annyit foglalkozni, amennyit szeretnék.

Mosolygós és optimista vagyok, bármit el tudok érni az életben, tökre erős vagyok hozzá.

Nem nézegettem és nem is nézegetek régi, közös fényképeket, nem nézegetem a profiljait, mégis ott dolgozik bennem mélyen a hiánya. Lehetek akármilyen erős is, ez bizony ott maradt.

Ez amiatt is érdekes, hogy ha pl. megkeresne, hogy kezdjük újra, nem tenném meg semmiképpen, hiszen fél éve rengeteg rosszat csinált, becsületbe vágó és anyagi károkat okozott.

Ennek ellenére ma reggelre ébredve is vele álmodtam, mégpedig azt, hogy ő menni akart egy hosszú utazásra, én pedig nem engedtem, szorítottam magamhoz.

Az újrakezdést megnehezíti, hogy habár minden eddigi barátnőm nagyon szép volt, én nem tartozom a legsármosabb férfiak közé, ráadásul fiatal sem vagyok, a harmincas éveim közepén járok. Sokat randiztam mostanában, nagyjából 30-40 randim volt a szakítás óta, de senkivel sem találtam meg a közös hangnemet.

Ti mit tennétek még meg a helyemben? Én úgy érzem, mindent megtettem, amit a legtöbb általános tanács ad. Változtatok magamon, élem az életem nélküle, fejlesztem magam, megvalósítom az álmaimat. Mégis szinte óránként eszembe jut ő, sőt, van, hogy egy adott "jó cselekedetemnél" eszembe jut, hogy most ő milyen büszke is lenne rám.

Szeretném ezt a dolgot lezárni magamban, és 100%-osan továbblépni. Menjek esetleg dokihoz?