Elhagyott. Már nagyon régóta rosszul érzem magam. Nem akarok öngyilkos lenni, de örülnék, ha egyszer nem ébrednék fel reggel. Mit tegyek?

Sikeresen túl vagyok a vizsgaidőszakon. A siker elég megkérdőjelezhető, nem igazán értem el kiemelkedő eredményeket, de legalább bent maradtam.

A volt barátnőm minden nap a fejemben van folyamatosan. Decemberben volt a születésnapja, nemrég pedig a névnapja és nagyon nehezen sikerült csak megállnom, hogy ne köszöntsem fel és ne kérjek bocsánatot. Végül mindig oda jutottam, hogy miért alázzam meg magam mégegyszer? Miért akarok megint a földön csúszva gerinctelenül bocsánatot kérni? Miért akarom azt, hogy tudja, hogy semmi miatt nem haragszom rá és még mindig szeretem? Nem hiszem, hogy van annyi lelkiismerete, hogy bánjon bármit is abból amiket tett, de ha mégis van egy kevés, akkor az hagy kövesse csak végig az útján, én nem szabadítom fel őt ettől az érzéstől. Ő boldog, én nem. Miért akarom őt ezzel még boldogabbá tenni?

Nem tudom meddig fogok még rá szeretettel gondolni, hogy meddig fáj az, hogy nincs velem. Viszont már nagyjából tiszta, hogy ennek az egésznek vége van örökre. A saját életem kell kézben tartanom, a tanulmányaimra kell koncentrálni annyira amennyire csak bírok, illetve arra, hogy apránként javítsak a kinézetemen, remélve, hogy ezek majd kihatnak pozitívan a gondolataimra.

Nem pánikolok amiatt mert nincs párom. Egy próbaként tekintek az egészre. Próbálok hinni abban, hogy a szerelem majd újra jönni fog akkor amikor majd akar, addig pedig a saját életemmel kell foglalkoznom.

Meg szeretném köszönni mindenkinek a hozzászólását. Rengeteg nézőpont volt és mindet hasznosnak gondolom. Akik szintén hasonló helyzetben vannak, azoknak sok kitartást kívánok! Remélem egyszer majd azért fogok ide újra írni, mert lesz egy egy új kapcsolatom és szerelmesebb leszek, mint valaha. Addig is próbálom fent tartani a fejem, és keresni a felhők között a napsütést. Köszönöm mindenkinek még egyszer.

Nos, a kérdés kiírása óta eltelt majdnem 3 év. Egy hónap múlva elvileg végzek az egyetemmel...

3 év szingliség után tegnap összejöttem egy hihetetlenül aranyos lánnyal. Apróbb próbálkozásaim voltak korábban is, viszont volt, hogy én hátráltam meg, mert még korainak gondoltam, volt, hogy a lány pattintott le. Mindenképp megerősítettek érzelmileg az évek, megtanultam, hogy egyedül is lehet teljes életet élni.

Az új kapcsolatra reményteljesen tekintek, de közben igyekszem magam nem túlságosan beleélni, ha bármi gond lenne, ne most vágjon a földhöz az államvizsga előtt egy hónappal.

Igazából csak azért írtam ide most ezeket, hogy aki jelenleg hasonló helyzetben van, az lássa, hogy az az állapot nem tart örökké. Az exemmel azóta se találkoztam semmilyen formában és ez így van jól. Nem kívánok neki se jót, se rosszat.

A válaszokat nagyon szépen köszönöm, sokat segítettek akkoriban, illetve később is elolvastam őket egy jópárszor az évek során. Akik hasonló helyzetben vannak, mint amiben én voltam akkoriban, azoknak csak annyit üzennék, hogy az idő tényleg megoldja. Illetve, hogy aki elhagy téged, azért nem kell bánkódni. Annyit ért, jönni fog jobb. Viszont akár szingliként, akár kapcsolatban, lényegében egyedül vagy végig. Csak te vagy magadnak életed végéig, magad szeresd ezért a legjobban. Azzal ha önmagad sanyargatod, egy másik ember miatt azzal semmilyen pozitív eredményt nem érsz el.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm!

Nos, eltelt majdnem 3 év. Már dolgozok, volt összeköltözés, minden. Aztán novemberben úgy döntött a hölgy, hogy ennyi elég is volt belőlem. Úgy néz ki, hogy nekem ez a 2 és fél év a szavatossági időm, aztán rámunnak. Nagyon megviselt, hasonlóan mint az első, a körülmények miatt talán mégjobban. Hát ez van, túlvagyok a nehezén, de kezdek hinni öregapámnak, miszerint kutyában és asszonyban megbízni nem szabad. Vicces visszaolvasni a legutóbbi diadalmas hozzászólásom milyen okosnak hittem magam xd. Hát nem vagyok az. Na mindegy, az élet ilyen kiszámíthatatlan. Ezt pedig kicsit unom már. Egyszer fent egyszer meg nem...kíváncsi vagyok, hogy tartogat e még valamit nekem az élet ebben a témában, vagy ez ennyi volt. Már tényleg azt sem tudom mivel járnék jobban. Viszont brutális az, hogy miután egy lány kiszeret belőled, mennyire semlegesen tud veled beszélni. Mintha a korábbi évek meg sem történtek volna. Mintha teljesen idegenek lennétek egymásnak. Azt hittem, hogy ez csak az első exemnél működik így, de nem. Úgy néz ki, hogy a legtöbb emberben az érzelmek csak eltűnnek a semmibe.

Kíváncsi vagyok, hogy három év múlva mit fogok ehhez a hozzászólásomhoz szólni. Hátha akkor is jót nevetek majd ezen, mint most az előzőn.