Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás utáni öngyilkossági fenyegetőzés esetén mi a helyes reakció?
Már több, mint egy hónapja szét is költöztünk, de még mindig napi szintűek a zaklatások. Ennek az érzelmi palettának már minden fokát bejártuk. Először kedveskedés, kéretlen ajándékok, éttermi meghívások (Nem fogadtam el) majd amikor ez eredménytelennek látszott kezdődött a passzív agresszivitás. Állandó telefonos hívogatások, több oldalas emailek (benne ócsárolás, hibáztatás, kitalációk, aminek semmiféle alapja, aztán pedig ismét nagy szerelmi vallomás..) a másik után való kutakodás.. Volt olyan eset, amikor konkrétan a lakásom előtt állt és közben üzeneteket írogatott,hogy most miért oltom le/fel a villanyokat a szobában.. Megállás nélkül csekkol, ha új ismerősöm lesz a közösségi oldalon és még ne adj isten férfi is, azonnal érkezik a számonkérés, a szidalmazás (biztosan az új férfi ismerős miatt lett vége, egy büdös kis ócska k...a vagyok, stb)
A kapcsolatnak nem harmadik fél belépése miatt lett pont téve a végére. Közös lakásban laktunk, minden bútort ő vitt el "cserében" én maradtam. Most mégis vádaskodik, hogy utcára tettem, nincs hova mennie, és sajnos már eljutottunk arra a szinte amikor az öngyilkossággal fenyegetőzik.
Borzasztóan megvisel az egész és egyszerűen nem bírom sehogy sem leállítani. Tényleg az lenne a megoldás felnőtt ember létünkre, hogy letiltom mindenhonnan? Mit csinálnátok/csináltatok hasonló helyzetben?
Az idegeim komolyan kezdi kikezdeni a történet...
Én 28 éves nő, ő 32 éves férfi..
Nárcisztikus az exed.
Az előttem hozzászólók mindent leírtak,azt csináld szerintem is.
Egy valamit viszont semmiképp ne csinálj! Ne békülj ki vele!
Én a másik oldalról közelítem meg. Nekem is volt olyan, amikor annyira szerelmes voltam, hogy nem bírtam elviselni, hogy szakít velem, holott 1 hete még gyűrűt akartunk csináltatni. Ennyire nem voltam elborulva mondjuk, de én is hívogattam, írogattam neki, bár én nem fenyegetőztem. Viszont két dolog volt, ami egymás ellentéte, az egyik, hogy tudtam, hogy semmmi esély újra együtt lenni vele és folytatni sem érdemes, a másik meg, hogy minden percben vele akarok lenni. Ez a két dolog annyira szélsőség, hogy egyszerűen nem tudod merre billenj, ez teljesen összezavart engem.
Szerencsére én pár alkalom után ebből ki tudtam jönni és a lány nem is tett lépéseket, viszont volt egy barátom, aki nagyon sokat segített ebben.
Nálatok sokkal bonyolultabb a helyzet, de azt tudnod kell, hogy addig csinálja, amíg te is vevő vagy rá, nem értem, hogy mi az ami megvisel benne, ez nem normális dolog, ezek szerint neked is vannak még felé érzelmeid, ő kicsit gyenge még egy kapcsolathoz.
Tiltsd le mindenhonnan.
#14, én meg az alkoholizmussal voltam így:
"Szerencsére én pár alkalom után ebből ki tudtam jönni és a lány nem is tett lépéseket, viszont volt egy barátom, aki nagyon sokat segített ebben. "
Nyilván nem lehet elérni, hogy ne viseljen meg a szkítás, de normális ember, ha segítséggel, de meg tudja ezt oldani.
Azt viszont nem tudom, honnan veszed?
"ezek szerint neked is vannak még felé érzelmeid, +
Én nem látok semmi ilyet.
Köszönöm szépen mindenkinek a tanácsokat!
Sajnos (?) olyan jellegű érzéseim már egyáltalán nincsenek, amik egy kapcsolathoz szükségesek.. Ezzel a viselkedéssel csak méginkább biztos leszek a döntésemben. Elég nehéz lenne ezek után felnézni valaha rá férfiként újra. Nem is értem, ő ezt hogy gondolja? Megfélemlít és csettintésre mintha mi sem történt volna és minden rendben lenne, hazaköltözik? Nonszensz..
Viszont igen... félelmet kelt bennem a kutakodása, a fenyegetőzései. Ma egész konkrétan egy barátnőmmel üzent, hogy rajtam fog száradni a halála. Mert ma megöli magát. R.hadt nagy dühöt és egyben aggódást is érzek.. nagyon rossz.
Hát te kifogtál egy lelkileg zavaros és beteg embert, ez nekem már a félelmetes kategória! :D
Nekem alap lenen mindenhonnan a tiltás még a telefonszám is!
Valahol olvastam hogy a valódi öngyilkosok nem fenyegetőznek öngyilkossággal csak "csöndben" megteszik maximum egy búcsú levelet hagynak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!