Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Túl sokat lógok az exem nyakán?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl sokat lógok az exem nyakán?

Figyelt kérdés

A közös gyerekekre és az anyukájára való tekintettel eddig nekem, pontosabban mindkettőnknek teljesen normális volt, hogy napi szinten találkozunk és beszélünk, egész jól működött a dolog. Most az exemnek van egy komolyabbnak tűnő kapcsolata 3 hónapja, ami azt takarja, hogy a nő már hozzá is költözött néhány hete. Eleinte minden rendben ment, a gyerekekkel is kedves volt, bár megmondta, hogy soha nem volt még kisgyerekek társaságában néhány percnél tovább. Az exem anyukájával is elbeszélgetett párszor, tehát tényleg kedvesnek tűnt. Az utóbbi időben viszont feltűnt, hogy ahányszor az exem nálunk van vagy a gyerekekkel megy valahova a barátnője állandóan hívogatja. Mikor rákérdeztem nála ő azt mondta van egy kis féltékenység, de ne zavarjon, majd ő kezeli a helyzetet. Ehhez képest tegnap felhívott a barátnője és beolvasott, hogy vegyem már észre magam, hogy nem hagyom élni az exemet, állandóan a nyakán lógok és lehúzom anyagilag is. Mikor délután átjött az exem, beszámoltam neki a hívásról, de most csak annyit mondott, hogy nos igen, beszélnünk kellenem majd a hétvégén.

Igen, tudom, beszéljem meg vele és ne itt érdeklődjek, de nem hagy nyugodni a dolog. Nem vagyok túl tapasztalt ilyen szakítások terén. Hogyan kellene átszerveznünk az életünket, hogy működőképes legyen?


2018. jan. 25. 08:29
 1/10 anonim ***** válasza:
54%

Őszintén? Őt most a farka irányítja, és mivel sikerült egy féltékenységi rohamokat rendező hisztis libát kifognia, készülhetsz a jelenetekre. Sajnos most észérvekkel hiába jössz neki, ő most szerelmes...

Persze érdemes megvizsgálni egy kívülálló szemével is a dolgokat. Valami közös ismerőstől nem tudod megkérdezni, hogy külső szemlélőként nem tűnik-e úgy, mintha tényleg te lógnál rajta?

2018. jan. 25. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
86%

Napi szinten beszéltek és találkoztok? Akkor minek mentetek szét?

Nekem nem kéne egy olyan pár aki folyton az exével társalog minden áldott nap. Egy gyerek sem indok erre.

2018. jan. 25. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Először is szerintem szép hogy ilyen jól kijöttök és hogy így nevelitek a gyerekeket,annyi egymást ócsároló szülő van hogy jó ilyet is látni. Szerintem a nővel való veszekedésbe ne menj bele nem kell hogy a végén még te legyél a rossz azt tanácsolom hogy őt hagyd rá az exedre teljesen. Valamilyen szinten a nőt is meglehet érteni hisz a párja egy másik nővel sok időt tölt hiába közösek a gyerekek ő ezt így fogja fel hogy a párja más nő után szalad egész nap. Ebből mindenféleképpen az lesz hogy kevesebbet fogtok találkozni vagy szakítás.
2018. jan. 25. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Egyébként is az lenne a helyes, de a gyerek miatt kötelező, hogy megmarad a jó viszonyotok. A gyerek miatt ideiglenes szünetet sem tudtok tartani.


Az új barátnőn látszik hogy még nem volt gyereke, ha nem írtad volna le, akkor is nyilvánvaló lenne számomra. Én férfi vagyok, vagy egy gyerekem, a gyerektelen barátnőimmel mindig ez volt a probléma, zavarja őket a gyerekem anyja. Nem is feltétlen féltékenység ez, hanem vetélkedés hogy ki a fontosabb. A gyerekes barátnőimmel sosem volt semmi ilyen probléma. Elképesztő butaság, de te nem tudsz ezzel mit kezdeni, hagyd az exedre.

2018. jan. 25. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Nem akarok velük veszekedni, azzal semmi sem lenne jobb. Inkább próbálom én átgondolni a helyzetet, hogy a hétvégi beszélgetésnél kicsit felkészültebb legyek, mert a tegnapi beolvasásnál szóhoz sem jutottam, nem készültem ilyen kirohanásra.
2018. jan. 25. 09:52
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Napi szintű találkozás...ki tudja, miért fontos. Indokolt a napi tali?


A találkozókat, hívásokat és amúgy a megkereséseket te szoktad kezdeményezni? Vagy ez milyen arányban van?


Ritka ilyen korrekt kapcsolatot látni külön élő szülők, párok esetében. Le a kalappal!


Hárman beszéltek vagy csak ketten a volt pároddal?


Biztosítanám a jelenlegi nőt arról, hogy nem áll szándékomban az, hogy "visszaszerezzem" a volt páromat. Nem véletlenül "volt".


Kompromisszumkész vagyok, azonban neki is annak kell lennie.


Elmondja mindenki milyen igényei vannak, próbáljátok azokat összehozni és a jó kapcsolatot megtartani.

2018. jan. 25. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Elméletileg hármasban fogunk beszélni, úgy lenne értelme.


A találkozásokat nem úgy kell elképzelni, hogy kettesben összeülünk beszélgetni, hanem pl. ő 2 utcányira dolgozik az ovitól, ezért ő szokta az ovist hozni-vinni, vagy ha nekem valami dolgom van, ő átjön és addig vigyáz a gyerekekre, esetleg bevásárol vagy elviszi őket ide-oda, néha csak átjön beszélgetni az anyukájával. Most amin kibukott a barátnője az az volt, hogy felhívtak az oviból, hogy nagyon lázas a gyerek, én meg felhívtam az exemet, hogy haza tudná-e hozni (neki kocsival 15 perc, én amíg a kicsiket összekészítem meg az oda-vissza út 2 óra). Ő meg ahelyett, hogy csak simán hazahozta volna, elvitte dokihoz, mert még épp beértek a rendelés végére és kiváltott gyógyszerekkel együtt hozta haza a legényt, sőt még a nagyot is elkérte a napköziből, hogy ne kelljen már sehova mennünk. Utána bejött, amíg ivott egy kávét játszott a kicsikkel, meg megcsodálta a nagy írásfüzetét. Nagyjából még 3 mondatot váltottunk, akkor mondta, hogy hétvégén beszélnünk kell és el is indult. Ez viszont azt eredményezte, hogy fél napot még le kell dolgoznia és haza is csak késve ért.

A telefonhívásokat nagyjából fele-fele arányban szoktuk kezdeményezni, de ott is inkább a gyerekekről, anyukájáról beszélünk, tehát nem nosztalgiázunk vagy ilyesmi.

2018. jan. 25. 11:57
 8/10 anonim ***** válasza:
Megmondom mi a baj veletek: túlságosan is jól kezelitek a gyerekkel válást. Magyarországon az a "normális" ha a szülők szarnak rá, hogy emberi módon viselkedjenek, nagy ívben szarnak a gyerek lelki egészségére, ehelyett ott fúrják egymást ahol tudják.
2018. jan. 25. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Utolsónak igaza van :)

Nálunk is azon van kibukva a csaj - akivel hónapokig csalt, mielőtt otthagytam - hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat és viszonylag sokat van a gyerekkel. Én nagyon nyitott vagyok, megértő meg minden és természetesen amit tudok, megteszek, hogy jóban legyenek, pl nem hívogatom de minél többet hisztizik annál jobban cseszi szét az ő kapcsolatukat, sajnos. Legyél együttműködő és higgadt :)

2018. jan. 26. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

az új nő helyében én sem érteném a helyzetet, olyan olajozott kapcsolatnak tűnik, miért váltatok el, ha nem túl indiszkrét a kérdés?


Amúgy akárhogy is alakul a hármas beszélgetés, annyit azért megemlítenék a libának, hogy semmi szükség ilyen hisztis kirohanásokra.


Persze te nem tettél semmit, de mivel te vagy a gyerekek anyja, olyan örökké tartó helyzeted van az exed életében, amit valószínűleg fenyegetőnek érez.

2018. jan. 26. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!