Mást is zavarna, ha túl sokat kéne a párja szüleivel együtt lenni, vagy csak én vagyok túl ellenséges?
A párommal már középiskola óta együtt vagyunk, mikor 18 lett hozzánk költözött, hogy ne keljen koliba laknia, mert a szülei az ország másik felén laknak. Akkor minden hétvégente látogatta őket, ami tök normális volt, gyakran hívtak engem is, és szerettem is ott lenni, de most már változtak a dolgok.
Jelenleg albérletben lakunk, dolgozunk éjjel nappal, hogy azért félre is tudjunk rakni, a szülei mégis elvárják, hogy hetente vagy legalább két hetente menjünk hozzájuk, ha túlórázunk hétvégén akkor ők jönnek, hogy legalább mire haza érünk együtt lehessünk.
Komolyan én teljesen kikészülök. Minden hétvége baromi sok utazásból és egy nagy adag jópofizásból áll, vagy ha ők jönnek, akkor rendrakás és főzés. Nem baj, hogy épp örülök ha élek, akkor is muszáj. Szerintem ez már nem normális. Az meg a másik, hogy ők már szépen eltervezték az életünket, és folyamatosan azt hallgatom, hogy akkor majd ennyi meg annyi év múlva mit is fogunk csinálni. Nekem viszont eszem ágában nincs az csinálni, persze ha szólok egyből meg vannak sértődve. Kikészülök már. Nem tudom mit csináljak. A párom meg nem bír a sarkára állni és megmondani nekik, hogy mostmár baromi sok belőlük, ami persze jogos, hiszen a szülei.
24N
Mikor találkoztok a te szüleiddel, a barátaitokkal?
Én megmondanám a páromnak határozottan hogy ezen változtatni kell. Havi 1x mentek ti és 1x jönnek ők maximum - vagy bármi, ami nektek jó megoldás.
Illetve nem mindig kötelező neked vele menni. Menjen ő egyedül te pedig pihenj a hétvégén :-) Mi ezt most is csináljuk, pedig már gyerekeink vannak. Nem minden hétvégén persze, de 3-4 havonta.
Ez a szülők önző hozzáállása miatt van, nem képesek felfogni, hogy saját életeteket akarjátok élni. Vagy pedig unatkoznak, kíváncsiskodnak, stb.
Valószínű, hogy a szeretet miatt is megvan, de ilyenkor célszerű szépen diszkréten megemlíteni, hogy ez Téged zavar.
Sztrájkolj nyugodtan, ha párod nem nézi a Te érdekeidet, akkor lázadj fel.
Zavarna. Nálunk más a helyzet, mert egy városban lakunk mind. Szóval nem nehéz egy-két órára bármikor felugrani a szülőkhöz. Az is jó, hogy a párom nem várja el, hogy mindig menjek vele az ő szüleihez és én sem várom el, hogy ő jöjjön mindig velem.
Azt biztosan nehezen viselném, ha állandóan utazni kéne. Így semmi idő nincs kikapcsolódásra, pihenésre. Mert csak dolgoztok és utaztok.
Ebben nem biztos, hogy a szülők a hibásak. Ők jönnek, hívnak. És ti nem állítottátok le őket. Sose mondtatok nemet.
Meg kell beszélni a pároddal, hogy ha legközelebb hívnak a szülei, akkor egyszerűen mondja meg, hogy anya, apa most nem jövünk és ti se gyertek a héten, mert szeretnénk egyszer kettesben pihenni.
Biztosan meg fognak sértődni, de ezen túl kell esni, majd megnyugszanak.
Nekem nem derült ki egyértelműen, hogy a szülők erőszakosan rátok erőltetik e magukat, vagy a párodnak is erre van igénye?
Rendrakás és főzés?
Nézd a pozitív oldalát!
Így legalább kéthetente, havonta rendet raksz, ami nem hátrány. :)
A terveik a gyerekük jövőjét illetően?
Hát Istenem! Biztos nem rosszat, vagy hülyeségeket akarnak, érdemes odafigyelni, mert a jó szülő csak a legjobbat akarja a gyerekének!
Esetleg ami nektek is megfelel, azt megvalósíthatjátok belőle, a többivel nem kell foglalkozni.
Arról tényleg nem írtál, hogy hol vannak a te szüleid, velük mikor és mennyit találkoztok?
Exszel is ez volt, és nekem piszkosul elegem volt, hogy nem lehet előre tervezni, vagy kitalálni, hogy ide-oda megyünk, mert kéthetente utazni kellett a szüleihez vidékre - ami pénteken indulás-vasárnap este érkezés.
Egy 31 éves emberről beszélünk, aki képtelen rá, hogy azt mondja, hogy NEM, mert dolgunk van. Nevetséges, komolyan.
Nem véletlenül lett ex, egyébként, és nem véletlenül nem tud kapcsolatot kialakítani senkivel.
És nem, nem jogos, hogy a párod nem bír a sarkára állni! Anyuci pici fia, aki fél felvállalni bármilyen konfliktust anyuékkal.
Ez nem lesz így jó, mert ha gyereketek lesz is állandóan menni fog a pfázás, amit ő szintúgy "hagyni fog".
Én elgondolkodnék, kell-e ez életem végéig - NEKEM nem kellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!