3 napja szakítottunk, és csak most látok mindent tisztán! De miért nem voltam én jó?

Egy életvidám, mindig mosolygós lány voltam, tele energiával. Aztán új munkahelyre kerültem és sajnos összejöttem egy kollégámmal. Rögtön odaköltöztem hozzá, ő akarta jobban. Az eleje nagyon jó volt, aztán jöttek az intő jelek.

Minek lakkozok, minek sminkelek, visszafogottabban öltözzek (pedig korábban sem voltam kitárulkozó), túl közvetlen vagyok az emberekkel stb. A barátaim többsége idióta, miért vágyom programokra, mikor otthon is lehetek és foglalkoztatok magammal.

Ő alig volt otthon, nem bulizni járt, sem a haverokhoz (azok nem nagyon vannak), hanem a beteg rokonhoz, sportolni, életvezetési tanácsadóhoz, nyelvet tanulni. Én pedig otthon ültem, mert feszültség volt, ha el akartam menni valahova.

Többször kitört belőlem az elkeseredés, mire közölte, hogy en nem szeretem, mert nem vagyok elfogadó, ő nem szórakozni jár, csak a kötelességeit teljesíti.

Az első hónapban még mondta, hogy szeret, aztán nem csak a veszekedések folyamán. Szerinte nagyon hisztis vagyok, de mindig adott egy utolsó esélyt.

Az együtt töltött idő alatt is feszült voltam vele, mert legtöbbször valamit rosszul csináltam, vagy rosszat mondtam. Bántott, megalázott és én tűrtem. Milyen ostoba is voltam.

Voltak azert jó pillanatok is, de kevés. Mindig bizonygatta, hogy fontos vagyok, de valahogy mégsem éreztem.

Aztán összeszedtem magam, és szakítottam vele. Még ezek után is kioktatott, hogy változnom kell, és mikor mondtam neki, hogy nekem azért fájdalmas a szakítás, közölte, hogy tudja min megyek keresztül, ő is rontott már el kapcsolatot.

Annyira manipulatív, hogy simán elhiszem, hogy én vagyok az oka mindennek.

Olyan szinten kikészültem ebben a kapcsolatban, hogy a barátaim, akik még kitartottak mellettem, már megmentő hadjáratot indítottak, mert nem bírták nézni mivé lettem.

Önbecsülésem, önbizalmam sehol.

Volt valaki más is ilyen helyzetben?

Fél évig voltunk együtt.