Miért nem tudok szakítani?

Voltak kapcsolataim, és mindben éreztem a vége felé, hogy szakítani kell. Az eszem tudta, hogy ezt kell tennem, de meglépni sosem léptem, csak egyszer. Akkor is az lett belőle, hogy az exem könyörgött, hogy adjak még egy esélyt, és adtam, de nem szívesen. Nagyon bunkó voltam vele, szörnyen viselkedtem, mert én már feladtam a kapcsolatot, ezzel csak azt értem el, hogy ő szakított. Akkor meg én mentem hozzá könyörögni...

Kapcsolatfüggőségnek nem mondanám, mert amikor egyedül vagyok és nem rágódok a szakításon, akkor jól megvagyok. De ha van barátom, akkor nem szeretném, hogy ez megváltozzon, inkább próbálom megoldani a problémákat. Ha legszívesebben szakítanék, akkor se szakítok. Az okai közé tartozik, hogy félek a változástól, félek, hogy megint le kell futnom a köröket (ismerkedés), nem szeretem elmondani a családnak, meg az ismerősöknek, hogy vége.

Mindig az van, hogy én is szakítani akarok, de nem annyira, mint ők. Szakítanak velem, én vagy bepróbálkozom egy újrakezdéssel, vagy nem, kapcsolattól függ. Ebben az a jó, hogy ők nem akarják újrakezdeni, ezért rákényszerülök a továbblépésre, amiért pár hónap után már hálás is vagyok. De sajnos társul egy "kidobtak" érzés is a szerelmi csalódás mellé, de ha én szakítanék, tuti egy héten belül ráírnék a srácra, hogy folytassuk.

Hogy legyek erős? Most épp nincs párkapcsolatom, de nem szeretném, ha a következő elcsesződne és megint szenvedjek ezen, hogy szakítani kéne, de nem megy saját döntésből.

22/L