Mit szóltok ehhez? Nem kitalált történet.

Szerintem semmi gond nincs a haveroddal, nem pszichopata, meg nem is szívtelen, minden bizonnyal megviseli a dolog, csak nem csinál neki színházat. Az van,amit mondott is, nem akarja hogy megforgassák benne a kést.

Én is voltam így. Anno az első szakításom tacskó 17 éves koromban elég megalázóra sikeredett, amiről én tehettem mert könyörögtem meg sírtam meg minden. Utána persze rájöttem, hogy huu de hülye voltam, és megfogadtam, hogy ilyen többé nem lesz, bárhogy is fáj, ha menni akar menjen, sőt még lökök.is egyet rajta, hogy gyorsabban kihúzzon az életemből.

Így is lett, a kövwtkezőnél (rá kb 2 évre) csak mondtam tök higgadtan és hűvösen hogy jó, megkérdeztem hogy miért, tudonásul vettem (egyébként semmi értelemset nem tudott mondani), aztán mentem is a buszomhoz. Láttam rajta, hogy meglepődik a viselkedésemen, mert előtte én voltam a nagy szerelmes a kapcsolatunkban, akkor meg annak ellenére hogy férfi meg hogy ő kezdeményezte a szakítást, ő küszködött a könnyeivel. Én meg csak simán elsétáltam és ennyi. Aztán otthon persze átbőgtem az éjszakát, de az már más kérdés.

Szerintem jól is tette, hogy nem ment bele a csaj által kezdeményezett játszmázásba. Mert ez annak akart indulni. Ha az ember szakítani akar, akkor megteszi mikor találkoznak, nem hívja fel külön, hogy fontos lenne beszélni. Pláne hogy együtt is éltek. A haverod jó emberismerő, elejét vette a dolognak.