Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Vajon van esélyem visszaszeretni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon van esélyem visszaszeretni?

Figyelt kérdés

27 éves lány vagyok. Lassan fél éve szakított velem a párom. Majdnem 4 hónapot voltunk együtt. Munkahelyen ismerkedtünk meg. Amikor mi összejöttünk, akkor még együtt élt egy csajjal. De türelmesen vártam, amíg elköltözik. 3 hónap várakozás után ez meg is történt. Nagyon jól működött a kapcsolatunk. Aztán egyszercsak egymás után többször is lemondta a talikat. Eleinte nem szóltam semmit, mert bármikor lehet beteg az ember, mert egyik héten a lànya lett beteg és elvitte az orvoshoz, következő héten meg ő. Aztán kb. 1 héttel később megint lemondott egy talit, hogy elfelentette, hogy délután még van dolga, rákövetkező nap megint, mert rosszul lett. De én ekkor már kicsit kiakadtam, mert már furcsának találtam. Ő meg ràm haragudott meg, hogy vádaskodom meg nem bízom benne. Pedig egyszerűen csak nem esett jól, hogy lemondott màr nem egyszer. Pedig nekem meg van egy 5 éves kislányom, megse mondtam le soha egy talit sem. Szerintem engem is meg lehetett volna érteni, hogy így reagàltam. De már előtte is kicsit furin viselkedett, megkérdeztem tőle, hogy van-e valami baj, de azt mondta, hogy nincs. Aztán megbeszéltük ezt a dolgot, masnap nálunk aludt. De láttam rajta, hogy nem érzi jól magát es szerintem nem is akart volna igaziból nalunk aludni. Ott is volt egy kis vita, ugyanis egy önvédelmi targyat hord mindig a zsebébében, most nem írom, hogy mi az. Megkértem, hogy tegye fel a szekrény tetejére a kislányom miatt, de mondta, hogy nem. A táskájába teszi. Hogyha nekem papucs pasi kell, akkor az nem ő. Meghogy ő nem vitàzik. Én meg allandóan csak kötekedem meg keresem a konfliktust. De én úgy gondolom, bogy csak megkértem őt szépen valamire. Végülis utána jóban voltunk. Masnap reggel hazament. Aznap mar nem is beszéltünk. Masnapra megbeszèltük, hogy átmegyek hozzá délutàn. De felhívott, hogy inkàbb mashol találkozzunk, mert visszaköltözik az exe, rá két hettel, hogy elköltötött, mert hogy az albérlet, ahova ment, ott valami gáz lett es ki kellett költözni 2 hétre. Persze, hogy ez nekem nem terszett. Végre elmegy, aztán vissza. Meg se kérdezett, hogy mit szólnék hozzá, hogy nem e haragszom meg, csak kijelentette. Kiakadtam ezen. Hogy most megint vele fog élni. Féltem, hogy mi lesz, mert nagyon szerettem őt. De ò meg azzal jött nekem, hogy miért nem vagyok megértő. Én meg mondtam, hogy vártam már sokat és türelmes voltam. Vegülis taliztunk. De ott is már más volt. A tali utàn másnap este beszéltünk telón. Éreztem, hogy baj van es rákérdeztem, hogy van e valami baja velem. Azt mondta, hogy direkt olyat akarok belőle kihúzni, ami nincs is. Szóval ennyivel letudta. A következő par napban alig keresett. De a melóhelyen taliztunk. Aztán egyik nap meg munka után taliztunk. Rideg és közömbös volt. Megkérdeztem, hogy miért ilyen. Csak annyit mondott, hogy bal labbal kelt fel. Aztán csak kiszedtem belőle, hogy a múltkori beszélgetésünk baj. De nem akart róla beszélni. Pedig talan az lett volna az utolsó nap, amikor meg meg tudtuk volna beszéni. Az a baj, hogy ő inkább hallgatott, minthogy megbeszéltük volna a problémákat. Ott elvàltunk úgy, hogy másnap reggel talizunk s titkos helyen a melóhelyen. Írtam, hogy itt vagyok. Azt írta, hogy elaludt és meg nem ért be. Nem is írt volna, hogy ne varjak rá. Nagyon szarul esett. Aztán màsnap este szakított velem telefonon. Személyesen akart volna. De miután mondta, hogy beszénünk kell, nem tudtam varni másnapig. Teljesen összetörtem, bár már éreztem egy ideje, hogy más lett. Azt mondta, hogy már amúgy is úgy érezte, hogy szakítani akar, meg hogy korai volt belevágni, de én nyomtam meg a vészcsengőt. Vadaskodtam meg bizalmatlan voltam. De mindig ott volt a háttérben az exe, ha epl vele volt, amikor meg ott lakott, fel se hívott, amikor mind a ketten otthon voltak. Nem is szóltam semmit. Meg hogy most egyedül akar lenni. Nem akar kötöttséget. Azt is mondta szakításkor. Tényleg ekkora hiba, ha az ember félti w szerelmet és biztosta akar menni? Szeri ntetek hogy kellett volna reagálnom, miután visszaköltötött az exe nekem ki sem kérte a véleményemet?

Szakítás után még taliztunk. Megkérdeztem, hogy ekkorát hibáztam? Mondta, hogy mondott ő ilyet. Pedig igen. Meg annak idején az exe megcsalta és megbocsájtotta neki. Megkérdeztem tőle, hogy neki hogyhogy megbocsájtott. Mondta, hogy az már a múlt. Azt mondta, hogy nem lát bele a jövőbe, hogy ujrakezdjük r. Most így érzi, hogy egyedül akar lenni.Azóta néhányszor beszéltünk telefonon. Meg írkálunk nagyon ritkán. A munhelyen talizunk, mert elkerülhetetlen. Azt is kérdeztem tőle szakításnál, hogy amikor ott aludt, akkor még nem akart szakítani. Azt mondta, hogy akkor meg nem gondolkodott rajta. De egy hettel később meg mar úgy érezte. Hogy tud valaki egy hét alatt valakiből kiszeretni? Hol van az hogy jóban rosszban. Egy normalis kapcsolatban szerintem bármit meg lehet beszélni, ha igazi s szerelem.

Mar kezdtem feladni a reményt, hogy ujra együtt leszünk. Erre penteken tett egy megjegyzést. Hogy milyen csinos vagyok most is és utánam fordult. Meg is lepődtem, mert a szakítás óta semmilyem jelet nem adott felém. Az a baj, hogy ezen kívül semmi nem történik. Szerintetek van esélyem visszaszerezni? Tavaly is amúgy így kezdődött, hogy bókolgatott. Tegyek felé valamilyen lépést vagy várjak?

Köszönöm, aki vegigolvasta ezt a hosszú levelet 😊.


2017. jún. 6. 09:40
 1/10 anonim ***** válasza:
Ha rám hallgatsz, újra kiírod a kérdést, fele ekkora terjedelemben, mert ezt senki sem fogja elolvasni. A második mondatig olvastam. Akármit is írsz a regényedben, 4 hónapot voltatok együtt, az semmi. Nem kell 4 hónapos kapcsolat után bedepizni, keress mást.
2017. jún. 6. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Istenem, mindössze 4 hónap volt.

A leirasodbol nagyon nem az jön le, hogy jól működött a kapcsolatotok.

Felejtsd el.

2017. jún. 6. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

"Hol van az hogy jóban rosszban."


Miről beszélsz 4 hónap után ?

2017. jún. 6. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Na, egy újabb ostoba kis lotyó, aki rácuppant egy gerinctelen féreg farkára, aztán most meg csodálkozik, hogy át lett b-szva. Mégis mit vártál, te szerencsétlen? Hogy majd melletted hirtelen gerincet növeszt, mert te vagy élete szerelme? Hahaha, annyira tipikus, csak röhögni tudok az ilyen nyomorult pitschákon, akik képesek bedőlni jellemtelen suttyóknak pár kedves szó után.


Csodás példát mutatsz a lányodnak, csak gratulálni tudok, hogy annyi eszed vagy tartásod sincs, mint egy marék forgácsnak.

2017. jún. 6. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
27 eves felnott no vagy, felelossegteljes edesanya. Nem pedig lany. Viselkedj is ugy, es ne pedig farkak utan futkoss, akikkel raadasul egyaltalan nem mukodott ez a "kapcsolat", es kb. szarba se neznek.
2017. jún. 6. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Te csak egy kis valtozatossag voltal az elettars mellett. De ugylatszik az elettarsa meg mindig elbuvoloen dogos es felulmulhatatlan az agyban,h lepattintott teged. Meg neki lehet,h nincs gyereke meg lehet,h az o sajat lakasaban laknak.

Most tovabbra is egy munkahelyen kell dolgoznod vele es vegignezned,ahogy rohognek a hatad mogott a kollegak a numeraitokrol.

Maskor majd fuggetlen pasival probalkozol.

N

2017. jún. 6. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Hogy tud valaki egy hét alatt valakiből kiszeretni? 


Ne haragudj, de a ti, o eseteben nem beszelhetunk szerelemrol.


4 honap meg semmi.

a bok is semmi.

Ne alazzad magad, hagyd ezt a pasit.

2017. jún. 6. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Egyszerűen katasztrófa, hogy mennyire értelmezhetetlenül fogalmazol. Se eleje, se vége a mondataidnak, vesszőt nem ismered, értelmetlenek a mondatok, nincs tagolva. Ebből egy árva szót sem lehet érteni.

Egyébként meg idióta vagy. 27 éves létedre úgy viselkedsz mint egy tini. Le merem fogadni, hogy szegény gyerek is csak becsúszott és nem volt tervezve. Javíts ki ha tévedek. Elárulom mit csinálj: ne farkak után rohangálj össze-vissza, hanem kezdj el normálisan ismerkedni, randizgatni, lehetőleg egyedülálló értelmes férfiakkal. Idővel talán találsz egy normális férfit, aki mellett felnőhet a lányod és nem lesz lelki sérült.

2017. jún. 6. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Inkább felejtsd el a pasit,nem szeret,és nem is szeretett.
2017. jún. 6. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Én végig olvastam de ami lejött belőle az az hogy csak játtszik veled !Én a bókolgatásokat annak tudom be hogy összekapott a jelenlegi pàrjàval és most te jó leszel egy kis szórakozàsra!Sztem te csak arra kellessz neki hogy fêltékennyé tegye a párjàt veled!Ne éld bele magad !Nézd levegőnek és majd csak észreveszi magàt!
2017. jún. 6. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!