Fejben társalgok az ex barátnőmmel, hogy szeretem és hogyan alakulhatna a jövőnk, de amikor ezeket az érzéseket le kéne írni neki, vagy szemtől szemben elmondani, akkor egyszerűen nem megy. Miért lehet ez? Valakinek már volt ilyesmi?

Röviden (én 35ffi): Elváltam 3 éve, 2évig nem volt kapcsolatom, ez a kapcsolat most 1év 3hónapot élt, egy rövid, 2-3 hetes megszakítással fél év után(akkor gyermekvállalási kérdésben volt eltérő nézet). Most: 1 hónapja szétmentünk, mert elbizonytalanodtam a kapcsolatban, nem láttam jövőképet. Kapcsolat vége előtt gondolkodási szünetet tartottunk, én teljesen begőzöltem, semmi másra nem tudtam gondolni, se munka se semmire; hogy ezt megértsem elkezdtem pszichologiai konyveket olvasni amelyek még inkább egy negativ spirálba sodortak (nem tudtam aludni, izzadtam stb. ez még most is fent áll, 2 hónapja nem alszom csak pár órát), szétmentünk, mert nem bírta kivárni a döntésem, és mert nagyon megbántottam egy témával, én meg közben egyre jobban elmélyültem a negativ spirálban, hogy mindenben csak a rosszat láttam. Ő nagyon szeretett engem, de van önbecsülése, hogy nem vár örökké, megértem a döntését.

Mióta nem olvasom a könyveket jobban vagyok, most már sajnálom, hogy így alakult, nem értem miért gőzöltem be idegileg, ilyen még sosem volt velem. Lelkemben nem akarom elfogadni, hogy külön vagyunk. Úgy érzem szívesen vissza csinálnám az egészet.

Nagyon értékes embernek tartom, azt is érzem, hogy vonzódom hozzá, de szeretném MÉG jobban szeretni őt, mert az lenne az igazi. Most, fejben tudom mit szeretnék mondani neki, hogy szeretném folytatni és esélyt adni, hogy még jobban megszerethessem őt (meg tud az ilyesmi valósulni csak mert akarom, 1 év kapcsolat után tud ez az érzés még fejlődni?), ugyan van bennem még bizonytalanság, de ezt csak úgy tudom legyőzni, ha közösen töltünk időt, távolságtartásban nem. Amikor ezt le írom egy levélben egyszerűen nem tudom elküldeni, mintha berezelnék a lehetőségtől, ebből viszont csak halogatás lesz így, és közben az érzelmek elhalványulnak. Mintha félnék valamitől.. félnék, attól, hogy igent mond? Félnék felelősséget vállalni? Félek, hogy esetleg megint meg fogom bántani? Mint korábbi szakításnál, megint csak pár hónapig fog tartani? De a szétválást sem akarom igazán elfogadni.. ..pedig korábban is hosszú távon gondolkodtam a kapcsolatról.. igen, utólag rájöttem, hogy nem tettem bele mindent szívvel-lélekkel, és önző módon viselkedtem, szeretném máshogy csinálni, több szeretettel. Van, hogy égek a lehetőségért, pl amikor vendégségben vagyok, hogy csak jussak ki és írhassak neki érzéseimről, de amikor ott vagyok egyszerűen nem bírom elmondani/elküldeni neki amit fejben elgondolok.