Mi lesz a barátnőmmel szakítás után nélkülem, nem kellene aggódnom a jövőjéért?

Most szakítani akar a barátnőm (24), de annyira sajnálom őt, megszerettem nagyon. Introvertált típus, nagyon zárkózott, nehezen ismerkedik az emberekkel. De nagyon jó szíve van, olyan kis szeretetreméltó. Sajnos depressziós és fél szemére vak, de én ezt teljes mértékben elfogadtam. Nehezen kommunikál, szinte csak tőmondatokban, a véleményét nehezen fejti ki. Félénk, érzelmileg valami sérülés érhette, de én annyira a szívembe zártam őt!

Férfiként tudom, hogy mik az esélyei egy ilyen lánynak az ismerkedés terén, és rettenetesen aggódom érte, hogy mi lesz vele a továbbiakban. Én voltam számára az első párja és az első, akivel megvált a szüzességétől.

Más azt mondja, hogy hagyjam és ne törődjek vele, mert a lány nem érdemel meg engem és majd meg fogja bánni, hogy elhagyott. De én nem tudok és nem is akarok neki rosszat kívánni, hogy utánam sose lesz senkije, pedig szinte biztos.

Rendkívül örültem neki és számomra a legnagyobb boldogságot jelentette, hogy ebből a kezdetben erősen depressziós, félénk, szomorkás lányból mosolygós boldog embert tudtam csinálni! Mindig sokat ölelgettem, sok puszit adtam neki, lelkileg próbáltam erősíteni és önbizalmat adni neki. Szégyellem, az én gyengeségem, de könnybe lábad a szemem, ha a jövőjére gondolok, hogy ezt a jó lelkű, érzékeny, szeretetre méltó teremtést legfeljebb csak ki fogják használni az utánam következő férfiak. Pedig ő is megérdemli, hogy szeressék, valakiben megbízhasson és legyen egy szerető támasza egy életen át, családja, boldog élete.

Engem megbántott párszor, de nem baj, szeretem őt, úgy vagyok vele, a szeretet erősebb minden fájdalomnál! Szeretnék vigyázni rá az élete során, boldogságot és biztonságot nyújtani neki. Egy normális férfivel nem fog tudni megismerkedni, mert nem néz az ember szemébe (félénk), nem lehet vele összetettebb és mélyebb témákról beszélgetni, legfeljebb tőmondatokban, pedig próbáltam mindenféle módon, szépen, óvatosan megnyitni, s olyan nehezen, de kicsit sikerült.

Ezt persze így nem mondhatom meg neki, meg nekem is fáj, hogy szakítani akar, de a legjobban nem magamat sajnálom, hanem őt, hogy el fog veszni az életben, esetleg örökre egyedül marad! :(

Köszönöm szépen minden jó szándékú embernek, aki végigolvasta ezt!

25/F (24/L)