Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek erről a történetről? Nem kitalált.
Adott egy fiatal szerelmes pár, 20 éveik elején, a srác szenvedélyesen szereti a motorokat, versenyzik is. Az egyik edzésen baleset éri, gerincsérülés, fél évig fekszik, úgy néz ki véglegesen lebénul. A Lány közben felvételizik a főiskolára ahová már többször próbálkozott, és harmadszorra sikerül neki, elmondja a srácnak,aki tudomásul veszi és kezdeményezi, hogy szakítsák meg a kapcsolatot. Eltelik majd 10év a srácot még 2 alkalommal megműtik és az új kezelésnek hála nagy nehezen talpra áll, 6év után elhagyja a kerekes széket, nehezen mozog.
Szóval 10év elteltével egyszer csak bejelöli a lány a fiút a FB-kon, és kezdeményezi hogy találkozzanak. A srác belemegy, az elmúlt 10 évben nem volt kapcsolata, a szüleivel él. Az első találkozás nagyon jól sikerül, teljesen fel van dobva, de egyben érződik rajta, hogy fél az egésztől(hozzáteszem, hogy a baleset óta nem volt szexuálisan együtt senkivel, elvileg képes rá, maszturbálás megy, önbizalom semmi)
A Nő ügyvéd lett, visszaköltözött a szülővárosába miután elvált, nincsenek gyerekek.
Barátként ti mit javasolnátok a ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!