Sajnálatból maradjak olyannal aki kihasznált és megcsalt? 20/l

Hol is kezdjem? Biztos hosszú lesz. Már 3 éve vagyok együtt a barátommal, nekem sokkal többnek tűnik mert olyan mintha mindig is vele lettem volna. Nekem ő az első pasi az életembe ő az első komoly barátom is. Eleinte nagyon szuper volt mert én még sosem tudtam úgy megnyílni senki előtt, jó volt tartozni valakihez és végre nem egyedül lenni. Egyébként sosem voltam szerelmes belé, de NAGYON NAGYON szerettem az első 1,5 év nagyon jó volt vele.

Sokan mondták meg mondják is - régebben nagyon zavart, de mostmár kezdek egyet érteni vele - hogy miért vagyok én egy ilyen 10/10-es "értelmes" lány egy ilyen pasival amikor 1000x jobbat kaphatnék? Ő külsőre hát nem egy szívtipró, vagyis rajtam kívül nem sok lánynak tetszene lehet de én viszont nagyon oda voltam érte bár ugye a szerelem "hiánya" miatt ez sem volt az igazi. Ezt úgy értem, hogy nekem ő az első az életembe minden téren és a szex valahogy sosem működött olyan jól részemről, csak úgy tudtam elmenni mindig ha közben magammal játszok vagy fantáziálok közben. Ez eleinte működött de sajnos már belefásultam, egyáltalán nem is kívánom persze ő sem nagyon engem :(

Mint írtam eleinte minden rendben volt, aztán előbújtak az ő rossz tulajdonságai is, hogy nem igazán számíthatok rá, nem olyan érzelmi szinten van mint én, sosem értette meg, hogy engem milyen könnyű megbántani mert én nagyon érzékeny vagyok. Ezenkívül akkor kezdődött ez az egész amikor ő egyszer megcsalt engem, illetve utólag kiderült, hogy összesen 3x úgy érzem azóta rendült meg bennem ez a kezdeti boldogság és már sosem jött vissza :( Azóta csak vegetálok, úgy érzem talán mégsem vele kellene lennem. Mostanában nagyon sokat veszekszünk, szerintem utál engem és nem becsül meg. Régen mindent megtettem neki, mostanában már önző vagyok és ezt is mindig a fejemhez vágja de elfelejti, hogy én mennyi mindent tettem érte régebben is vagy fél évig nálunk lakott családi gondok miatt, akkor is én vettem neki mindent a saját pénzemből mert neki semmije sem volt. Eleinte NAGYON jól esett, hogy segíthetek neki bármiben de mára ez már elvárássá vált, már egy éve megint nincs munkája és nem is tanul :( Tőlem követel dolgokat pedig én is csak abból élek amit a szüleimtől kapok meg amit dolgozok egyetem mellett.

És még sorolhatnék rengeteg dolgot, csalódást, fájdalmat amit okozott nekem, hogy durva velem és csak egy lyuknak használ és már én is úgy érzem, hogy szakítanom kellene, hogy nekem járna még valami jobb ennél, szerelmet akarok és igazi boldogságot. Mert úgy érzem elpazarlom a legszebb éveimet. Nem akarok fűvel-fával kikezdeni nekem csak egy normális fiú kéne aki viszont szeret. Mert ő hiába mondja, érzem hogy nem szeret... Sőt néha kifejezetten építi le az önbizalmamat, hogy én senkinek sem fogok kelleni ha elhagyom. Pedig tényleg nagyon sok fiút utasítottam már vissza az évek alatt, és sokan mondták már azt is ,hogy én vagyok az egyik legszebb lány akit ismernek és ezek olyan jól esnek, csak például azt nem értem, hogy ha így van akkor a barátom miért csalt meg annyiszor? Az is rosszul esik, hogy már nem is megyünk közösen sehova, régebben is ha nagyon kicsíptem magamat és mindenki nézett az utcán akkor ahelyett, hogy mondjuk büszke lett volna rá, hogy a barátnője vagyok félrehúzott és lek*rvázott, hogy mit kelletem magam. Tudom, hogy nincs önbizalma és hiába minden próbálkozásom eleinte, sosem lesz jobb... Engem is csak lehúz, úgy érzem állok vele a pocsolyába és nagyon félek a gondolattól, hogy elszakadok tőle de érzem is, hogy ennek be kell következnie vagy mindig boldogtalan maradok.

Most csak rosszakat írtam de van rengeteg jó tulajdonsága is amit szeretni lehet benne bár már egy ideje nem nagyon mutatja ki de ha szóbahozom a szakítást akkor elkezd könyörögni és sírni azt meg én nem bírom. Úgy sajnálom őt, mi lesz vele nélkülem? Most sem áll sehogy, mit fog csinálni ha még el is hagyom? Össze fog törni, megint depressziós lesz és ki tudja még mi. Ő alapból jólelkű én tudom csak rossz családi körülmények közül jött és azért lett ilyen problémás. Úgy érzem ha megint beleadnék mindent 100%-ig és feltétel nélkül szeretném mint régen akkor boldoggá tehetném és talán boldog életet élhetne, mert azt nem akarom hogy az egész élete egy csőd legyen, nem érdemli meg. Nem tudom, hogyan tudnám elhagyni már sírva fakadok a gondolattól is, ilyenkor megváltoznak a dolgok a fejemben és hirtelen szépnek látom őt kívül belül és képtelen vagyok ártani neki, mintha a gyerekem lenne vagy nem is tudom.

De ott a másik dolog, hogy úgy érzem én viszont boldogtalan vagyok és néha bele tudnék őrülni. Egyszerűen úgy érzem "mennem kell", de képtelen vagyok őt magára hagyni és bevallom én is félek az egyedülléttől :( A barátnőim is mondják, hogy hát nem lenne nehéz dolgom másik fiút találni aki "jobb" (persze ők nem ismerik igazán) és, hogy velük is volt már ilyen, hogy sajnálták az exet és azért nem szakítottak de higgyem el, hogy ez nem az én gondom már. Hát nemtudom 3 év az 3 év, mindketten elsők voltunk egymásnak minden szempontból és csak hozzá kötődöm a legjobban, már fogalmam sincs róla, hogy kell ismerkedni vagy hogy egyáltalán fogok-e kelleni valakinek ráadásul én nem bírnám ha kihasználnának, én nagyon kis érzékeny lelkivilágú vagyok, barátom szerint "érzelmi fogyatékos" :)

Tudom mit kéne lépnem azthiszem de nem merem. Nemtudom mit csináljak...