Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a pasi 15 év után lelépett, másfelé kacsintgat, mert lapos volt a kapcsolat, később visszatérhet és működhet még?
Én (akit elhagyott) nem igazán tudtam lezárni, mert egyik napról a másikra történt. Számomra minden rendben volt, nem éreztem laposnak, sőt szerintem sokkal jobb volt, mint évekkel ezelőtt.
Ő azt mondta, semmit nem csináltunk, nem jártunk el (ez nem igaz), unalmas volt már és lapos.
De ő sem tudta 100%-osan lezárni, pedig azóta már csajozik is.
Néha-néha tesz egy halvány megjegyzést, amit nem tudok mire vélni. Szeretett, de valami megkopott, elmúlt, de mégis sok időt töltöttünk együtt, azt nem lehet kitörölni.
Szerintetek ha egy pár hónapot egyedül van, vagy akár tombol, csajozik, bulizik, később rájöhet, hogy a régi kapcsolata milyen sokat jelentett, és az volt az igazi?
Van esély arra, hogy ha visszatáncol, akkor működjenek a dolgok? Vagy ha egyszer el tudott menni, akkor bármikor elmehet újra, és ebből már nem lesz sírig tartó házasság?
"Nézd, a párod derült égből villámcsapásként beközölte veled, hogy lapos a kapcsolat, neki elege van, és le is lépett. Ebben hol van a konfliktuskezelés?"
ebben most sehol, ez így igaz.
de azért írtam, hogy egyébként előtte mindenben partner volt.
most besokkallt, és hogy most miért nem akarta megbeszélni?
mert most volt egy harmadik is.
és ez kellett ahhoz, hogy most lépjen és ne akarja rendbehozni.
de ahogy telik az idő, már nem is keres.
eleinte úgy tűnt, nem jn össze neki az a csaj, de már összejött, és boldogok, szerelmesek.
csak volt, aki azt mondta, ez nem igazi szerelem, csak kilépett a komfortzónájából és most ez egy más világ.
na ezt nem tudom meg soha, akár szerelem is lehet, akár csak annak hitt valami új érzés, ezt lehet még ő maga sem tudja.
de az biztos hogy vágyott valami újra.
de annyi mindent véghezvittünk együtt, és annyi nagy tervünk volt. ő akart már gyereket, ő akart elvenni már egy ideje... sok gátló tényező volt de idén úgy tűnt minden sikerülhet, ezért is olyan rossz hogy épp ezek előtt lépett le, amikor már minden adott volt a tökéletes boldogsághoz.
Hát, szerintem örülj, hogy még ezek előtt lépett le és nem utána... Aztán most intézhetnétek a válást, meg a gyerekelhelyezést...
Bármennyire is nehéz, muszáj lesz elengedned őt, ne bízz abban, hogy visszajön. Ha vissza fog egyszer jönni, az kizárólag azért lesz, mert nem jött össze a dolog azzal, aki miatt elhagyott (vagy az azutánival stb...). A lényeg, hogy ha egyszer vissza akar jönni, vissza ne engedd, mert nem miattad fogja meggondolni magát, hanem azért, mert rájön, hogy másnak nem kell, és magányos.
tudom, hogy hülye kérdés...
de arra nem jöhet rá, hogy mégiscsak engem szeret, és ami köztünk volt, az több és komolyabb holmi új szexkapcsolatnál?
nem jöhet rá arra, hogy engem szeret?
naiv vagyok, tudom.
de hiányzik nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!