Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Jól döntöttem, hogy szakította...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jól döntöttem, hogy szakítottam vele?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy nálam érettebb férfival. Sokat beszélgettünk, mindenféléről, és találkoztunk is párszor. A kezdetektől fogva tetszettem neki, annyira, hogy kész lett volna feleségül is venni. Először hezitáltam, nem akartam tőle semmi komolyat, de egyszerűen olyan sármja volt, hogy végül elindult valami. Én tudtam hogy ebből nem lesz több max barátság extrákkal, ő viszont totál odavolt értem. Aztán találkoztam egy korombelivel, akivel viszont el tudnék képzelni komolyabbat. Persze lehet ebből sem lesz semmi. Az idősebb ember viszont nem akart kalandokba bonyolódni, mert elég sok mindent megélt már és egy olyan társra vágyott volna aki mellette maradhat. Én el tudtam volna képzelni azt, hogy egy ideig együtt leszünk, de így hogy találkoztam valaki mással már nem tehettem meg vele. Szakítottunk, és most padlón vagyok. Kissé bizonytalan vagyok helyesen döntöttünk-e?

2016. nov. 4. 06:07
 1/5 anonim ***** válasza:
42%
Lol.. mi volt ennek 8-10 sornak a tartalma őszintén, amiből lehet válaszolni a kérdésedre? Te szerencsétlen..
2016. nov. 4. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
93%
1-es, mekkora szemét vagy..:D:D A kérdésre válaszolva, szerintem jól tetted. Ha igazán szeretsz valakit, annál nem hezitálsz.
2016. nov. 4. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Ha te nem vervezel hosszútávra, ő meg már állandó társat keres, akkor egyértelmü.
2016. nov. 4. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2016. nov. 4. 08:07
 5/5 anonim ***** válasza:
Eleve nem kellett volna hitegetni, ha kezdettől fogva tudtad, hogy mást akartok.
2016. nov. 5. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!