Szerintetek van rá esély, hogy rendbehozzuk a kapcsolatunkat, az életünket? 12 év után ment el a párom, nagyon hiányzik.

32/n

Én úgy éreztem, egészen jól megvagyunk, bár veszekedtünk sok apróságon, de azokat gyorsan el is felejtettük. Vagyis úgy tűnik, csak én. Nálam ahogy jöttek ezek - a semmiből - úgy el is tűntek.

Hétvégén megint összekaptunk valamin, ilyenkor kiabálok sajnos, meg csúnyán beszélünk mindketten.

12 év alatt sokszor vágtuk egymás fejéhez, hogy jobb lenne, ha elmenne, de igazán sose volt komoly, így most sem tartottam annak.

De most elkezdett összepakolni, és nem csak pár ruhát, mint 5-6 évvel ezelőtt. Akkor egy éjszakát aludt egy barátjánál, kibírtuk, kibékültünk.

De most az összes ruháját, még a szennyet is kivette a kosárból. Iratokat, szgépes játékokat, horgászcuccot, tehát tényleg mindenét pakolta.

Furcsa volt, de még itt sem gondoltam, hogy annyira nagy a baj.

Elköszönt, mondtam, menjen.

Majd ahogy pakolásztam, a kisszobában az ágyon ott voltak a lakáskulcsok, amiket levett a kulcs-csomójáról.

Itt ár megijedtem.

Ennek 4 napja.

Azt mondta, betelt a pohár. Elege van, besokallt, hogy évek óta veszekszünk. Mások vajon nem veszekszenek ennyit, ilyen apróságokon?

Időre van szüksége, hogy mindent átgondoljon, letisztuljanak benne a dolgok.

Vajon ilyenkor ez mit jelent egy férfinál? Csak terel, időhúzásra játszik? Addig sem zaklatja a nő, és közben legalább telik az idő?

Ami nagyon fájt, hogy kérdeztem, miért nem jelezte, hogy ilyen nagy baj lehet. Erre azt mondta, hogy talán már nem is akarta, hogy rendbejöjjön, mert belefáradt.

Vajon ez mennyire komoly? Vagy csak még erős benne a düh, és bántani akart ezzel?

Az a legnagyobb félelme, hogy ha visszajön, akkor csak ideig-óráig lesz nyugalom, aztán kezdődik minden előröl. De nem, mert én képes vagyok érte megváltozni, illetve mindkettőnknek változni kellene. Úgy érzem, ez nem csak duma, tényleg akkora sokk-ként élem meg, hogy hajlandó vagyok, sőt már meg is változtam.

Egyszerűen nem bírom ki azóta, hogy ne hívjam fel, vagy ne írjak rá, pedig tudom, hogy nem kellene. De nem bírom.

Azt írja, hogy legyek már türelmes egy picit.

De olyan hideg. Én hosszan írok neki, hogy milyen nehéz, ő visszaír 2 szót, vagy max egy mondatot.

Sosem volt ilyen előtte. Ő volt férfi létére az érzelmesebb, ő rajongott értem, én ezeket annyira nem mutattam ki.

Szerintetek azért ilyen hideg, mert elmúlt nála a szerelem, meg a szeretet is, és lezárta magában? Félek, hogy minél több idő telik el, annál inkább rájön, hogy elvan ő nélkülem is, és végleg le kell zárni.

Vagy a pasikban mi játszódik le ilyenkor, hogy élik meg a szakítást, mikor fáj nekik a legjobban?

Harmadik fél nincs, ez fix.